2012. június 29., péntek

Kristen Stewart a Florabotanicáról és a Cali című filmjéről

Párizs – Kristen Stewart számos új és különböző szerepet játszott el a közelmúltban. Hippivé vált (az Útonban), vámpírarává (az Alkonyat szériában), Hófehérré (a Hófehér és a vadászban) és Hollywood legjobban fizetett színésznőjévé (a való életben) – a Forbes szerint május végig bezárólag az utolsó 12 hónapot figyelembe véve összesen 34,5 millió dollárt keresett. De kevesen tudják, hogy Stewart már illatrajongó is.
Ő a Balenciaga Paris új női illatának, a Florabotanica arca, amely idén szeptemberben kerül a boltokba. Azonban ez egy valószínűtlen lépésnek számított tekintettel arra, hogy Stewart a múltban soha nem vonzódott a parfümökhöz. „Szerintem az alap dolog, hogy azért szeretnél egy illatot viselni, mert ebből szempontból (is) vonzó akarsz lenni,” mondta Stewart egy Balenciaga felsőben, rövidnadrágban és magassarkúban a Le Briston hotel lakosztályában ülve. „Ez önmagában egy nagyon megfontolt elgondolás, különösen a tizenéves mivoltomra tekintettel. Soha nem viseltem az anyukám parfümjét és soha nem próbáltam meg szexis lenni. Olyan voltam aki a bátyáival lógott, szóval ennek az egésznek a totális ellentéte voltam.”
„Nagyon szerencsés vagyok, hogy tetszik az illat, mert bármit megtettem volna [a Balenciaga tervezőjének Nicolas Ghesquiére-rel/ért],” folytatta a 22 éves színésznő. „Amúgy is szörnyű hazudozó vagyok.” Stewart elárulta, hogy megkönnyebbült, amikor első alkalommal megszagolta a Florabotanicát. „Van benne valami természetes/naturális,” magyarázta Stewart. „Nagyon eleven. Úgy gondolom ez olyan, amit egy fiatal viselne – persze figyelembe véve, hogy én soha nem parfümöztem magam - olyan szintre emel, hogy azt mondod ’Hűha, nézd csak/szagolj csak meg.’”

Így néz ki a Balenciaga legújabb parfümje, a Florabotanica

Január közepén érkezett az a hír, hogy Kristen Stewart lesz a Balenciaga legújabb parfümjének az arca. Ezen ügyben is megtörtént az előrehaladás ugyanis a napokban Párizsba a reklámkampányhoz tartottak egy a fotózást és forgatást, illetve felfedték a szeptemberben piacra kerülő Balenciaga parfüm nevét, üvegcséjét/kinézetét és az első hirdetési anyagot:

2012. június 27., szerda

The Thirst Project Gála

Immáron harmadik alkalommal rendezték meg a The Thirst Project nevezetű nonprofit szervezet - célja minél több adomány gyűjtése azért, hogy az Afrikában élők számára iható, tiszta ivóvizet tudjanak biztosítani - gáláját, amelyen a csoport lelkes támogatójaként Michael Welch, BooBoo Stewart és Christian Serratos vett részt (képek).

Robert Pattinson és Kristen Stewart interjúk a magyar médiából

Az utóbbi hónapban a magyar média is jelentkezett jó pár Roberthez és Kristenhez kapcsolódó interjúval/cikk-kel, így a normálisabbnak és nem teljesen kamunak tűnőket összegyűjtöttem egy csokorba. Várom a jelzéseket ha esetleg kimaradt volna valami. 

Index.hu (videóinterjúval) - Pattinsont Budapesten alig ismerték fel
NépszabadságOnline - Pattinson nem fél a kudarctól
NépszabadságOnline - David Cronenberg biztos benne, hogy a kapitalizmus rossz
"Robert fiatal kora ellenére komolyan áll a színészethez és kellő kurázsi volt benne, hogy elvállaljon egy ilyen bizarr szerepet. Ez mindenképpen becsülendő."
Cultura.hu - Interjú Don Delillo-val
"A nyitó főcímtől kezdve megnyert magának, micsoda ötlet például Jackson Pollockkal kezdeni és Rothkóval befejezni a filmet! Vagy ott az utolsó jelenet Robert Pattinsonnal és Paul Giamattival, egyszerűen elképesztő!"
Cultura.hu - Interjú David Cronenberggel
"láttam a Lorca és Dalí, valamint az Emlékezz rám! című filmekben, és teljesen meggyőzőtt, hogy kiváló Eric Packer lenne belőle."
ElleMagazin.hu - Amikor megfogtam Robert Pattinson kezét (egy magyar statiszta beszámolója a Bel Ami forgatásáról)
AXN - Zoom: Június 14. (rögtön a legelején riport a Bel Ami-ról)
Magyar Televízió - Szeretettel Hollywoodból: I. rész, II. rész (külön az alábbi linkeken nézhető meg a Robbal és a Kristennel készült interjú)
Szkennek a SWATH-hoz és Kristenhez kapcsolódva: Maxima, Cinemánia, Cosmopolitan

2012. június 26., kedd

Megjelenések: Jamie C. Bower, Judi Shekoni és BooBoo Stewart

A Mortal Instruments forgatására lelkesen készülő Jamie Campbell Bower a wimbledoni Evian bulin járt (képek), míg Zafrina megformálója Judi Shekoni (képek) és BooBoo Stewart (képek) az első SMASH Celebrity Ping Pong versenyen ütögetett.

A Breaking Dawn Part 2 lesz az idei Comic Con nyitópanelje

A Summit Entertainment megerősítette az egyik rajongói oldalnak és később twitteren is, hogy 2012. Július 12-én a San Diego-i Comic Con H csarnokának nyitópanelje a The Twilight Saga: Breaking Dawn Part 2 lesz. Azt egyelőre pontosan nem árulták el, hogy a színészek közül kik lesznek jelen, de az előző évekhez hasonlóan a főszereplők és a rendező részvételére biztosan számítani lehet. 

2012. június 25., hétfő

SWATH interjúk Ausztráliából II.

Még az ausztrál turnéról csütörtöki poszt mellé érkezett egy újabb adag SWATH interjú. Ezúttal főleg rádiós megjelenésekről van szó: az egyik Kyle és Jackie O showja (a teljes interjú itt hallgatható meg), ahol kígyókkal, egy koalával és egy kis wallaby-val lepték meg Kristent és Christ (videó alább, plusz egy pedig a hajtás mögött). Valamint Lisa, Paul&Baz showjának is nyilatkozott a duó (képek, egy 6 perces videó szintén a tovább mögött nézhető meg). 

Kellan Lutz a Milánói Divathéten

A hétvégén Kellan Lutz a barátnője társaságában ellátogatott a Milánói Divathét hat showjára, ami a következők voltak: Salvatore Ferragamo (képek), Cesare Paciotti (képek), Moncler Gamme Bleu (képek), Roberto Cavalli (képek), Emporio Armani (képek) és John Richmond (képek). via KLO

2012. június 24., vasárnap

Vanity Fair interjú Kristen Stewarttal I. rész

„Én meg csak battyogtam a nyomukban, mint örök életemben az olyanok után, akik érdekeltek – mert érdekelni a szédültek érdekeltek csakis, akik szédülten éltek, szédülten beszéltek, mindentől a megváltást várták, sose ásítottak, és soha örök igazságokat nem hangoztattak, csak kigyúltak és pattogtak, akár a sárga petárda…” 1. rész – Úton, Jack Kerouac
Manapság nincs elég az efféle szédültekből. Nincsenek a képernyőn, a színpadon, a könyvek lapjain vagy épp a galériák falain. Ehelyett a meghajlást látod a hírnév, a pénz, a hatalom és megadás feltételeinek. Annyira ritkán lehetünk szemtanúi egy fiatal művész, énekes vagy színész tevékenységének, aki szeretne csak kigyúlni és pattogni, kirobbantani egy új ösvényt/utat, amely inspirálja a jövő generációját miközben hajlandó végigjárni azt a lemondásokkal teli utat, ami ezzel jár.

2012. június 23., szombat

HQ Breaking Dawn Pt. 2 jelenetfotók

Kijöttek az Entertainment Weekly-ben látott stillek HQ méretben: egyesével ezeket a képekre kattintva tudjátok lementeni vagy egyben az alábbi letöltőlinken.
image host

2012. június 22., péntek

Megjelenések: Billy Burke, Anna Kendrick és Chaske Spencer

A Samsung New York mellett Los Angelesben is tartott egy bulit, amire Billy Burke (képek) és Anna Kendrick (képek) látogatott ki. Míg Sam megformálója, Chaske Spencer a Take this Waltz című film New York-i vetítésén járt (képek). via Zimbio, AKN

2012. június 21., csütörtök

Kulisszák mögötti videó a Cosmopolishoz

A kulisszák mögötti videó mellé érkezett pár új still is, ezeket itt nézhetitek meg (az első 6 az). via RPO

Ashley Greene a Samsung rendezvényén

A Young Hollywood Awards után Ashley Greene ismét a házigazda/háziasszony szerepkörébe bújt ezúttal viszont a Samsung egyik New York-i rendezvényén. További képek.  via AGC

Megjelenések: Chaske Spencer, Rachelle Lefevre és Jamie Bower

Az Armani bulija után Jamie Bower a Lacoste rendezvényét is meglátogatta (képek), Chaske Spencer pedig a Life&Style partiján jelent meg (képek). Montreálban mindeközben megtartották Rachelle Lefevre (képek) új filmjének, azaz az Omerta (trailer) premierjét, amely a kanadai közönség körében népszerű krimisorozaton alapul. via RLUS, TVC

SWATH interjúk Ausztráliából I.

Sydney-i tartózkodásuk alatt Kristen és Chris ellátogatott a HOT30 Countdown nevezetű rádiós műsorba, ahol természetesen a SWATH-ot promótálták. A teljes műsort itt hallgathatjátok meg, további kulisszák mögötti képeket pedig ebben a galériában találtok. via KSFO
Emellett elég sok interjút adtak a helyi sajtónak, amelyeket az alábbi linkeken keresztül nézhettek vissza:

2012. június 20., szerda

Ismerjük meg a Breaking Dawn Pt. 2 új vámpírjait közelebbről!

Mivel a teaserben pár másodperc erejéig sok új vámpírt (és egyéb érdekességeket) megmutatnak így arra gondoltam, hogy a kivágott képek segítségével összeállítok egy kis "útmutatót" az eligazodáshoz. :)
Randall (Bill Tangradi), Carmen (Mia Maestro), Tanya (Myanna Buring), Kate (Casey Labow), Eleazar (Christian Camargo) és Alistair (Joe Anderson)

Breaking Dawn Pt. 2 teaser trailer

Bella: Tizennyolc évnyi teljes átlagosság után... végre rájöttem, hogy én is ragyoghatok. Vámpírnak születtem.
Edward: Ez olyan gyönyörű. Már ugyanolyan hőmérsékletűek vagyunk.
Jacob: Nem számítottam arra, hogy ennyire... önmagadnak tűnsz.
Irina: Egy bűntényt kell jelentenem. Cullenék valami szörnyűséget tettek.
Edward: Ő a lányom. A Volturi azt hiszi, hogy Renesmee halhatatlan gyermek.
Bella: Született, nem harapták meg. Minden egyes nap növekszik.
Aro: Ó. […] A titkunkat fenntartani soha nem volt ennyire sürgető.
Carlisle: Mi az?
Alice: A Volturi. Eljönnek értünk.
Edward: Ha elég ember/vámpír tudná az igazságot akkor talán meg tudjuk győzni a Volturit, hogy meghallgassanak. […] A családom veszélyben van. Szükségem van a segítségedre/segítségetekre.
Benjamin: Csatlakozunk hozzátok.
Senna: Mellettetek vagyunk.
Jacob: Sok itt a vörös szempár.
Bella: Soha nem hagyom, hogy bárki is bántson.

Címlapok: ELLE Québec és Boston Common

Két címlapunk van mára: az ELLE júliusi québeci kiadásán Rachelle Lefevre feszít (szkennek), míg a Boston Common nyári számának elején - vörösben - Anna Kendrick (szkennek). A BC-hez van egy kulisszák mögötti videónk is, azt a hajtás után találjátok.

Nyári partikon és premieren

Itt a nyár, azaz elkezdődött a nyári partik szezonja is: Anna Kendrick a New York-i High Line Parkban tartott rendezvényen járt (képek), míg Jamie C. Bower az Armani buliján Londonban (képek). Chaske Spencer barátunk pedig szintén New Yorkban tartózkodik, ő viszont az Abraham Lincol, a vámpírvadász bemutatóján tűnt fel (képek). via AKN, Zimbio

Boldog Születésnapot Edward!

2012. június 19., kedd

15 másodperc a Breaking Dawn Pt. 2 teaser traileréből

Edward: Ő a lányom. [...] A Volturi azt hiszi, hogy Renesmee halhatatlan gyermek.
Bella: Született, nem harapták meg. Minden egyes nap növekszik.
Alice: A Volturi. Eljönnek értünk.

Snow White and the Huntsman premier Sydney-ben

A Snow White and the Huntsman zárásaként Ausztráliában egészen pontosan Sydney-ben is tartottak egy premiert, amin Kristen Stewart (egy klassz Balmain kétrészesben), Rupert Sanders és természetesen mint e vidék szülötte Chris Hemsworth is megjelent. További képek. via KPNet

2012. június 18., hétfő

Szerdán érkezik a Breaking Dawn Part 2 teaser trailere

Edward 111. születésnapját ünnepelve a Summit Entertainment/Lionsgate bejelentette, hogy a Breaking Dawn Part 2 teaser trailerét magyar idő szerint június 20-án (szerda) délután fél 3-kor teszik közzé a neten. Ebből egy 10 másodperces sneak peek pedig már megnézhető lesz magyar idő szerint június 19-én (kedden) délután fél 3-kor.
Megjegyzés: Tavaly a teaser trailer 1:59 hosszú volt, a theatrical trailer (ez előreláthatólag ősszel érkezik)  pedig 2:31. Itt is valami hasonlóra kell számítani.

A Twilight széria folytatásáról

Januárban nagy visszhangja volt azon hírnek miszerint a Lionsgate-Summit vezetősége nem bánná ha elkészülne egy újabb Twilight film vagy akár egy Sagán alapuló televíziós sorozat. Később azzal pontosították ezen a kijelentésüket, hogyha Stephenie ír egy újabb kötetet ők segítik és mellette állnak a filmes megvalósításban. Közben azért a szokásos kavarás(?) is megtörtént a Variety egyik munkatársa részéről, mivel információi szerint Stephenie dühös a LG vezetőségére a kijelentésük miatt. De ahogy az lenni szokott Steph szinte rögtön cáfolta is ezt az értesülést: "Hello Mindenki, Csak tisztázni szeretném a keringő kis pletykát. Abszolúte nincs problémám senkivel sem a Lionsgate-nél. Valójában nagyon jó érzés tudni, hogy mind a Lionsgate mind a Summit szeretne egy újabb filmet csinálni, ha valaha is előrukkolnék egy vadiúj Twilight kötettel. Szóval köszönet a támogatásért a Lionsgate-nak és Summitnak. Alig várom, hogy együtt dolgozhassam először az új barátaimmal a Lionsgate-nél és természetesen a Summit-os régi barátaimmal is! Steph"

Múlt héten elérkeztünk kis történetünk újabb állomásához, mivel a Bloddy-Disgusting.com bejegyzése szerint a Lionsgate berkin belül már folynak a tárgyalások a Twilight franchise továbbviteléről. Bár azt még nem tudják, hogy ezt mégis milyen formában, azaz remake-ként, rebootként, spin-off-ként vagy közvetlen folytásként képzelik-e el. De itt is jött szinte azonnal a cáfolat, ugyanis a Deadline-nak Rob Friedman (LG vezető) elmondta, hogy nem remakelik a Twilight-ot és megismételte a februári kijelentését, miszerint ők boldogan támogatják és kiállnak Stephenie mellett.

Erre az egészre a "nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél" nevezetű jó régi közmondásunk jutott eszembe, de azt már most kijelenthetem, hogy számunkra a Twilight-korszak a BD Pt. 2 bemutatásával biztosan véget fog érni - ha lesz (bármiféle) folytatás, ha nem.

2012. június 17., vasárnap

The 24 Hour Plays: Ashley Greene és Edi Gathegi

Los Angelesben másodjára került megrendezésre a The 24 Hour Plays nevezetű esemény, amelynek lényege hogy mindössze 24 óra leforgása alatt írnak, rendeznek és adnak elő 6 rövidke darabot. Ezen a jótékonysági rendezvényen 24 ismert színész is részt vett, akik között ott volt Ashley Greene (Megérkezés, Show) és Edi Gathegi is (képek). via AGO, Zimbio

2012. június 16., szombat

The Host: Entertainment Weekly interjú Jake Abellel

Ha azt hitted, hogy a Twilight Saga romantikus háromszöge bonyolult, akkor még nem tapasztaltad meg Stephenie Meyer másik regényének, a The Host középpontjában álló szerelmi kapcsolatrendszer, amelyből szintén készült film és 2013. március 29-én érkezik a mozikba.
A helyszín a Föld, amit elárasztották a testrabló idegenek, akiket „Lelkeknek” nevezünk, a film/könyv története pedig Melanie (Saoirse Ronan) sorsát követi nyomon miután a testét megszállta a sokat utazott/látott lélek, akit Wanderernek (Vándornak vagy rövidebb néven Wandának) hívnak. Melanie erős akarattal rendelkező tudata ráveszi Wandát, hogy próbálják megtalálni Melanie nagybácsiját, Jeb-et (William Hurt), az öccsét Jamie-t (Chandler Canterbury) és a barátját Jaredet (Max Irons) az amerikai sivatagban. De amint Wanda rátalál erre a szedett-vedett csapatra, akik egy barlanghálózatban bujkálnak, elkezd érzéseket táplálni egy másik emberi lény, Ian O’Shea felé (Jake Abel). Röviden összefoglalva: Jared szerelmes Melanie-ba, akinek testét Wanda irányítja, viszont az idegen Ian-be lesz szerelmes.
Ebben az exkluzív első betekintőben Jake Abel által megismerkedhetünk Iannel, aki arról is mesél, hogy ő mit hív a négy karakter közötti „love box”-nak, továbbá Ian hozzáállásáról a lelkekhez végül pedig arról, hogy milyen volt Meyerrel, a film írójával és rendezőjével Andrew Niccollal együtt dolgozni.

Mia Maestro a LUX reklámkampányában

A Breaking Dawn Carmenjét, azaz Mia Maestro-t választották az itthon is jól ismert márka, a LUX legújabb termékének reklámarcává. A Bewitch Magical Spell reklámvideója már elkészült, amelynek az a különlegessége, hogy a zenéjét Mia írta és énekelte fel. A hajtás mögött találtok egy kulisszák mögött/interjú videót is.

Breaking Dawn Pt. 2: Entertainment Weekly interjú

Hogyan lehet elmagyarázni az Alkonyat: Hajnalhasadás 2. részét? Hallgassuk meg Robert Pattinson erre irányuló kísérletét. A 26 éves színész azt mondja a franchise utolsó részéről – amely PG-13-as kategóriába besorolva november 16-tól látható a mozikban – hogy „szokatlanabb mint az összes korábbi film együttvéve.” Szünetet tart. Sóhajt. Hebeg (bájosan, angolosan) mielőtt egy meglepően egyszerű következtetéssel állna elő: „A vámpírok furcsák.” És egyre furábbak minden alkalommal. Pattinson fontos megállapítása szerint, amíg az előző Alkonyat filmek a fél 'lábukat' mindig is a valóság talaján tartották (egyébként, ami egy lány–találkozik-egy vámpírral valósága), addig Stephenie Meyer Hajnalhasadása az Alkonyat széria negyedik és végső kötete, a rapszodikus 754 oldala tele van fordulatokkal és új karakterekkel, amelyet a Summit Entertainment két filmre szakított szét.
Az első rész múlt novemberben Bella (Kristen Stewart), Edward (Pattinson) és Jacob földi életének sokféle eseményét dolgozta fel: ott volt a Bella és Edward igazán régóta várt menyegzője és a még inkább várt, tollfelhőben úszó házastársi beteljesülés, amely eredményeként egy hibrid magzat kezdett el növekedni Bellában és az észvesztően véres szülés hősnőnk halálához vezetett. De tekintve, hogy a film Bella egyfajta visszatérésével, azaz izzó és sokatmondó vámpírikus szemeinek kinyitásával ért véget a rajongók már tudták, hogy a dolgok csak most kezdődnek el. Így amit az Entertainment Weekly júniusi számának oldalain láthattok az egy exkluzív bepillantás Bella és Edward új életébe, amely kislányukkal, Renesmeé-vel (Mackenzie Foy, 11) azon hibrid gyermekkel vált teljessé, aki miatt ugyan a pokol is elszabadul.

2012. június 15., péntek

Boldog szülinapot Liz!


Fesztiválokon és partin

Az egyetlen farkaslánykánk, Julia Jones Hawaii-on a Maui Filmfesztiválon járt (képek), mégpedig az Így jártam anyátokkal sztárjával Josh Radnorral (a képaláírások szerint barát-barátnő státuszban bár hivatalos információt arról nem találtam, hogy valóban egy párt alkotnak-e, mindenesetre aranyosak :). Bella anyukája, azaz Sarah Clarke is fesztezett ő viszont a nálunk is futó Nikita című sorozat miatt a Monte Carlo-ban megrendezett televíziós fesztiválon tűnt fel (Képek: Photocall, Party). Végezetül az egyik amazonunk, Judi Shekoni a Los Angeles Confidential magazin partiján mutatta meg magát (képek). via Zimbio, TVC

Pitch Perfect előzetes Anna Kendrickkel

Megérkezett Anna Kendrick új filmjének, a Pitch Perfect-nek az első előzetese (plusz poszter és jelenetfotók). A musical-vígjáték egy lányiskola tanulóiról szól, akik elhatározzák újraépítik az a capella kórust, hogy szembeszálljanak a fiúiskola bajnoki csapatával. A fimet 2012. október 5-én mutatják be Amerikában. via AKN

Young Hollywood Awards (2012): Ashley Greene

Los Angelesben az idei Young Hollywood Awards is megrendezésre került, amely esemény házigazdai   teendőivel Ashley Greene-t bízták meg (Képek: Megérkezés, Show, Afterparti, videó). Ezen felül pedig a díjazottak között is köszönhetjük Ash-t, ugyanis bezsebelte a Holnap Szupersztárja nevezetű (női) kategóriáért járó elismerést (amit egyébként Chris Weitz-től vehetett át). via AGO, TVC

2012. június 14., csütörtök

Szavazás: Teen Choice Awards (2012)

Kihirdették a 2012-es Teen Choice Awards kategóriáinak jelöltjeit (frissítve!), amelyben ismét érdekeltek vagyunk:
- Choice Movie: Action - Abduction,
- Choice Movie Actor: Action - Taylor Lautner, Abduction,
- Choice Movie: Sci-Fi/Fantasy - The Twilight Saga: Breaking Dawn – Part 1,
- Choice Movie Actor: Sci-Fi/Fantasy - Taylor Lautner, Robert Pattinson, The Twilight Saga: BD – Part 1,
- Choice Movie Actress: Sci-Fi/Fantasy - Kristen Stewart, The Twilight Saga: Breaking Dawn – Part 1,
- Choice Male Hottie - Robert Pattinson,
- Choice Movie: Romance - The Twilight Saga: Breaking Dawn - Part 1,
- Choice Movie Actor: Romance - Robert Pattinson, Breaking Dawn - Part 1,
- Choice Movie Actress: Romance - Kristen Stewart, Breaking Dawn - Part 1,
- Choice Movie Liplock - Kristen Stewart&Robert Pattinson, Breaking Dawn - Part 1,
- Choice Movie Scene Stealer: Male - Kellan Lutz, Breaking Dawn - Part 1,
- Choice Movie Scene Stealer: Female - Ashley Greene, Nikki Reed, Breaking Dawn - Part 1,
- Choice Summer Movie Star: Female - Kristen Stewart, Snow White And The Huntsman,
- Choice Book - The Twilight Saga, Stephenie Meyer,
- Choice Movie: Comedy - What to Expect When You’re Expecting (Anna Kendrick),
- Choice Movie: Drama - The Help (Bryce Dallas Howard).

Szavazni már lehet a TCA oldalán  (Időközben kiderült, hogy csak az amerikai ip címről leadott szavazatok számítanak!), a díjátadót pedig július 22-én tartják meg Los Angeles-ben. via THR és TExaminer

Megjelenések: Julia Jones, Maggie Grace és Valorie Curry

Az utóbbi két napból van pár megjelenésünk, lássuk ezeket: Julia Jones a Your Sister's Sister Los Angeles-i premierjén járt (képek, videó), a Breaking Dawn Charlotte-ja, azaz Valorie Curry pedig a Women in film Crystal + Lucy Awardson (a média és kommunikáció területén díjazzák a nőket) tűnt fel (képek). A Max Mara idén Chloe Moretz, mint a filmipar reménységének tiszteletére rendezett egy koktélpartit, amin Maggie Grace is megjelent (képek).  via Zimbio, TVC

2012. június 13., szerda

Breaking Dawn Pt. 2 promókép: Renesmee, Bella és Edward

Az Entertainment Weekly Facebook oldalán jelent meg az alábbi Breaking Dawn Pt. 2 promókép, és a kiírásuk szerint ma/holnap még több kép esetleg cikk várható a befejező részhez kapcsolódóan.

2012. június 12., kedd

Magyar plakát: Bel Ami - A szépfiú

A Bel Ami magyar forgalmazója, a Ristretto Distribution közzétette az alábbi felhívással együtt tette közzé a film magyar nyelvű plakátját: ha a forgalmazó Facebook oldalán található posztert megosztjátok akkor jegyet nyerhettek a premier előtti vetítésére illetve egy 2012-es Robert naptár is a tiétek lehet. A Bel Ami - A szépfiú feliratos formában július 5-től látható a mozikban.

Premiére interjú Kristen Stewarttal

Premiére: Az Alkonyat befejező része november végén érkezik a mozikba, nem sokkal ezelőtt pedig az Útonnal Cannes-ban voltál, ebben a hónapban pedig a Hófehér és a vadászban láthatunk ismét… Ez egy nagyon év számodra. Ilyen szempontból a leglenyűgözőbb zsenge karrieredben?
Kristen Stewart: Természetesen igen, a legizgalmasabb! És valóban, valószínűleg az első Alkonyat megjelenése óta kétségtelenül a legfontosabb. Nagy örömöre szolgál ezzel a három igen különböző filmmel jelentkezni. Mindegyikben ott van az a kontraszt, ami talán a nézők számára lehetővé teszi, hogy egy új megvilágításban tekintsenek rám. De ez egyáltalán nem volt szándékos a részemről. Nem azt mondtam, hogy „Rendben, próbáljuk meg ezt a három filmet ugyanakkor kiadni, hogy megmutassam a széles színészi spektrumomat.” (Nevet.) Ez véletlen egybeesés, és nem egy stratégia vagy bármilyen terv eredménye.

Premiére: Nehéz nem észrevenni, hogy az Úton és a Cosmopolis cannes-i szelekciója az Alkonyat végének egyik jele, amely egyre közeledik számodra és természetesen Robert Pattinson számára is…
Kristen Stewart: Igen, Cannes egyfajta grál, egy végső cél minden színész számára. Nem ezért űzzük ezt a szakmát, de nincs annál kielégítőbb jutalom, mint a cannes-i programban szerepelni. Igaz, valahol nehéz nekem az Alkonyat „végéről” beszélni. Először is azért, mert az utolsó film még nem került a mozikba, másodszorra pedig azért, mert soha nem éreztem azt, hogy a Saga csapdájába estem volna. Mindig is próbáltam egy kicsit más irányba is lépni, az egyes részek között új dolgokat kipróbálni.

Premiereken és díjátadón

Május végéről, június elejéről van pár megjelenésünk amiről nem számoltunk be, ezek pedig a következők: Christopher Heyerdahl a True Blood hollywoodi premierjén és afterpartiján jelent meg (képek, videó), Maggie Grace a Global Green USA Millenium Awards-on (képek), míg BooBoo Stewart a Disney legújabb filmjének, a Let it Shine szőnyeges premierjén (képek&videók) tűnt fel. via TVC, TBSO

2012. június 9., szombat

Jótékonysági rendezvényeken

A farkasokat alakító színészek az utóbbi időben egy-egy jótékonysági eseményen bukkantak fel, lássuk ezeket: Tinsel Korey a Bing illetve a DoSomething.org közös rendezvényén vett részt (képek), az AIDS ellen küzdő szervezet, The (RED) Rush programjain pedig Chaske Spencer New Yorkban (képek), Kiowa Gordon Hollywoodban jelent meg (képek). via Zimbio

2012. június 8., péntek

A Cosmopolis stábja a Stroumboulopoulos Show-ban

Még torontói tartózkodásuk alatt a Cosmopolis stábja azaz David Cronenberg, Robert Pattinson, Sarah Gadon, Paul Giamatti és Kevin Durand részt vett George Stroumboulopoulos esti talkshowjában. A 40 perces műsort a tovább tudjátok megnézni, Robert szekciója 13 perc környékén kezdődik.

Ashley Greene szerepet kapott a CBGB-ről szóló filmben

A Variety értesülései szerint Ashley Greene szerepet kapott az amerikai punk mozgalom bölcsőjéről az 1973 és 2006 között működő New York-i CBGB (Country, BlueGrass, and Blues) klubról készülő mozifilmben. Ashley Lisa Kristalt fogja megformálni, aki Hilly Kristal (Alan Rickman) a klub tulajdonosának lánya. A forgatókönyv a fiatalabb Kristalt egy szenvedélyes fiatal nőnek írja le, aki gyakran kerül nézeteltérésbe apjával de később a klub üzleti menedzserévé válik. Később a való életben Lisa jogi egyetemre is elkezdett járni, hogy segítsen apjának a helyet életben tartani, ám egy hosszú bérleti vita után 2006-ban kénytelenek voltak azt bezárni. Az igazi Lisa Kristal Burgman egyébként mint co-producer részt vesz a független film munkálataiban, amelynek forgatása Rickmannel, Rupert Grinttel, Taylor Hawkinssal, Malin Akermannal június végén kezdődik Savannah-ban és New Yorkban. via Recorder

AFI Life Achievement Awards: Dakota Fanning

New Yorkból egészen Culvery City-ig utazott Dakota Fanning, hogy részt vegyen az - idén Shirley MacLaine színésznő tiszteletére rendezett - AFI Life Achievement Awards-on. További képek. via JustJared

2012. június 7., csütörtök

Képregényborítók: Twilight és New Moon

Amerikában Október 30-án dobják piacra a New Moon képregény első részét, illetve szintén októberben az első rész gyűjtői változatát (a kettévágott történetet egyben tartalmazza). Az első részek magyar nyelven jó ideje már kaphatóak, így remélhetőleg a hazai kiadó folytatni fogja a sorozatot. via TwilightLexicon

MMA interjúk: Kristen Stewart&Chris Hemsworth

A belga Ciné Télé Revue-ban nemrég megjelent egy Robert Pattinsonnal készült interjú, amelyben arra a kérdésre, hogy a Twilighttal után készül-e majd közös filmjük Kristennel ezt válaszolta (?): "Persze, abszolúte. Megpróbálunk együtt írni egy forgatókönyvet." Az MMA után Josh Horowitz elkapta Stewt és megkérdezte tőle, hogy ez igaz-e. "Folyamatosan dolgozunk, de nem." - felelte nevetve Kristen. Chris Hemsworth viccelődve rögtön lecsapott a témára azzal, hogy viszont ők vésik a SWATH 2 szkriptjét. :)) A hajtás után megnézhető szintén MTV-s interjúban pedig már arról beszélnek, hogy nagyon örülnek a SWATH box-office sikerének és annak, hogy az emberek és rajongók nagy része szereti a filmet. 

Röviden a következő Pattinson és Cronenberg együttműködésről

Az utóbbi napokban megjelent jó pár cikk Robert és a Cosmopolis tekintetében, azonban nagyrészükben a már hallott/olvasott témákról van szó, de azért akadt bennük egy-két újdonság, érdekesség is - főleg a következő Cronenberg&Pattinson film kapcsán. Ezt gyűjtöttem most ki:
A Vancouver Sun-nak David Cronenberg így nyilatkozott: „Reméljük, hogy újra együtt dolgozhatunk. Még zöld utat kapott film nincs, de nem akarunk megállni a Cosmopolis-szal. Nagyon jól éreztük magunkat, Rob pedig az egyik kedvenc színészemmé vált.” Erre a kijelentésre Rob szégyenlősen mosolygott és egy csendes köszönömmel felelt, majd hozzátette, „Ez fantasztikus, eddig nem különösen gondoltam magamra, mint színész.” NowToronto.com-nak is hasonlóakat mondott Mr. Cronenberg, azaz amikor együtt dolgozik bizonyos emberekkel úgy érzi, hogy nagyon szeretne még egyszer velük együttműködni. Ez történt meg Robert és Viggo Mortensen esetén is. Majd elkezdte ezt továbbgondolni és arra jutott, hogy „Hűha, Rob és Viggo ugyanabban a filmben fantasztikus lenne.” A Playlist-nek adott interjúja szerint a Pattinson&Mortensen film a Maps to the Stars című lenne, amelynek szkriptjét Bruce Wagner „egy csodálatos Los Angeles-i forgatókönyvíró” jegyzi. A film alapvetően a Cosmopolis-tól eltérő, nehezen terjeszthető „nagyon szélsőséges, fanyar, szatírikus” fekete komédia lenne, amely két gyerekszínészről szólna, akiket Hollywood romlottsága/gonoszsága tesz tönkre. Cronenberg ezt a filmet már 5 éve szeretné tető alá hozni és a NowToronto-nak kifejtette, hogy lehet végül az egészből nem lesz semmi, mert nagyon nehéz ilyesfajta érdekes filmeket manapság összehozni. De a rendező úr bizakodó a Robbal való újabb közös munkát illetően, „Úgy érezzük, hogy a sors újra összehoz majd minket.” Robert nevetve megjegyezte, „Majd létrehozok egy PayPal számlát.” „Igen. Kérem ha valakinél most van pénz, csak tegye le az asztalra.” – tette hozzá Cronenberg. A torontói eseményekkel viszont nem zárult le a Cosmopolis pormója, ugyanis a TheGlobe&Mail.com-on megjelent cikk szerint júliusban és augusztusban Amerikában, pontosabban New York-ban és Los Angeles-ben fogják a filmet reklámozni. 
Végezetül a Le Monde holnapján megjelent publikációban Robert már nem a Cosmopolis-ról hanem következő filmje, a David Michod-féle The Rover meghallgatásáról így nyilatkozott: „Hét órán át vártam, de megcsináltam. Kiválasztottak, ez egy nagyszerű film lesz.” Egyelőre ezen film forgatási időpontja sem ismert.

Ashley Greene a CMT Music Awards-on

A tegnap este a Nashville-ben megrendezett 2012-es Country Music Television Awards vörösszőnyegén Ashley Greene is megjelent (képek), ugyanis Jake Owen zenésszel adták át a Best Collaborative Video-ért járó díjat (képek). Portrékvia Zimbio, AGO

2012. június 6., szerda

Könyvmegjelenés: Hófehér és a vadász - 2012. júniusa

A Hófehér és a vadász története könyvalakban nálunk is meg fog jelenni - a Bookline szerint - 2012. június 25-én az IPC Könyvek gondozásában. Bolti ára: 3499 Ft Oldalak: 320 Kötés: Kemény. via SWO
Sorsa elrendeltetett... végez vele a Királynő, hacsak a vadász harcost nem nevel belőle.
Tíz évvel ezelőtt a gyönyörű, ám gonosz Ravenna esküvője éjszakáján meggyilkolta férjét, a királyt. Ám a királyság irányítása kezdi felemészteni erejét. Hogy szépsége és varázsereje megmaradjon, egy fiatal, tiszta szívre van szüksége. A király lányáéra, akit mindvégig rabságban tartott.
Ravenna megparancsolja, hogy vigyék elébe a kastélyban fogolyként élő Hófehért, ám a lánynak sikerül megszöknie, és a Sötét Erdőben keres menedéket. Az Erdőt azonban varázserővel bíró növények és veszedelmes állatok lakják, ezért Ravenna az egyetlen olyan embert küldi a hercegnő nyomába, aki korábban már visszatért onnan - Ericet, a sok sorscsapást megélt Vadászt.
A minden reményét elvesztett férfi, beleegyezik, hogy visszahozza a lányt. Ám amikor rátalál zsákmányára, elbizonytalanodik. Ölje meg? Vagy képezze ki olyan harcossá, amilyet még nem látott a királyság? A legendás mesének ebben a lélegzetelállító, új feldolgozásában Hófehérnek magának kell megtalálnia a boldogulás útját.

Nézd meg az Americana pilot részét!

Május közepén érkezett az hír, miszerint az ABC nem rendelte be az Ashley Greene, Emilie DeRavin és Antonio Lapaglia főszereplésével készült Americana című sorozatot. Ám ahogy az lenni szokott valaki kiszivárogtatta a pilotrészt, amit ide kattintva nézhettek meg, letölteni pedig itt tudjátok (flv/106 mb). Egyébként ahogy belenézegettem egyáltalán nem tűnik vészesnek...

2012. június 5., kedd

Tarzan 3D photocall és sajtótájékoztató Münchenben

Május elején számoltunk be arról, hogy Kellan Lutz leszerződött a jövőre mozikba kerülő Tarzan 3D című animációs filmre. A mostanában elterjedővé vált módszert alkalmazva ma Münchenben egy kis előpromóciót tartottak, azaz sor került a film első photocalljára és sajtótájékoztatójára (képek). Ezeken természetesen Kellan is megjelent Jane "megformálójával", Spencer Locke-kal és a film készítőivel. A hajtás mögött néhány további kép mellett egy videót is találtok.

Dakota Fanning a CFDA Fashion Awards-on

A hagyományokhoz méltóan idén is a New York-i Lincol Centerben tartották meg az Amerikai Divattervezők Tanácsának, azaz a CFDA díjátadóját. Az eseményen Dakota Fanning is megjelent (képek), mégpedig a Proenza Schouler két dizájnere, Jack McCollough és Lazaro Hernandez oldalán. via AT-Dakota.org

Kristen Stewart a Vanity Fair júliusi címlapján

A Vanity Fair oldalán megjelent interjúrészletben Kristen Stewart az őt ért állandó kritikai támadásokról így vallott: "Sokat kritizálnak amiatt, mert nem nézek ki tökéletesen minden egyes képen. Emiatt komoly szart kapok a nyakamba. De ez nem zavar. Büszke vagyok rá. Ha állandóan tökéletes képek készülnének rólam, a velem egy szobában vagy szőnyegen lévő emberek azt gondolnák, 'Micsoda színésznő! Micsoda szélhámos/csaló!'" Továbbá hozzátette őt csak az érdekli és az számít számára, hogy amikor az emberek távoznak egy szobából azt mondják, "'Ő klassz volt. Jól érezte magát. Őszinte volt.' Nem törődöm a mohó/telhetetlen szarevőkkel, akik az igazságot akarják szarrá változtatni." Kristennek emellett a nyilvánosság előítéleteivel is meg kell küzdeni a személyiségét illetően, e kapcsán Robert Pattinson így nyilatkozott, "Az emberek eldöntötték, hogy miként fogják megítélni, rá tekinteni. Nem számít hányszor mosolyog, azt az egy képet teszik be ahol nem [így tesz]."
Az interjúrészletet a fenti linken végig elolvashatjátok, illetve a magazinban megjelent cikk is jön majd valamikor, de elég nagy lemaradásban vagyunk...

2012. június 4., hétfő

Cosmopolis photocall és sajtótájékoztató Torontóban

Mivel a Cosmopolis javarészét Torontóban forgatták ide is szerveztek egy premiert, illetve egy azt megelőző photocallt (képek) és sajtótájékoztatót (képek). A sajtótájékoztató teljes egészében az alábbi linkeken nézhető vissza: 1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész.

MTV Movie Awards (2012): Interjúk


Az MMA vörösszőnyegén Jackson Rathbone-t és Nikki Reed-et arról faggatta az MTV riportere, hogy a  Breaking Dawn második részéből melyik a kedvenc jelenetük. Jackson azt mondta, hogy nem igazán beszélhetnek még erről, de szerinte klassz lesz. Nikki ennél már kicsit bőbeszédűbb volt habár hozzátette még ne tudja, hogy mi marad benne a végső verzióban. Ő egy eléggé kick-ass csata/harci jelenetet emlegetett, amiben Kristennel és Ashley-vel néhány pasas [a Volturi néhány tagja?] ellen veszik fel a kesztyűt. Ezt különösen azért várja, mert egy darabig készültek/edzettek ezen jelenetekre. A díjátadó után már Josh Horowitz arról faggatta Juliát, Booboot, Nikkit és Jacksont, hogy mi a véleményük az idei győzelmükről (videó).
Nikki Reed korábban a Celebuzz-nak azt nyilatkozta, hogy Kristen gyönyörű vámpírként ezzel Jackson is teljesen egyetért (videó). "Erre várt a világ, a széria minden rajongója imádni fogja. Egyébként jól szórakoztunk. Hisz végre azt mondhattuk, 'Haha Kristen! Mostmár neked is viselned kell ezeket a kontaklencséket. Látod mennyire szívás ez?" Robhoz hasonlóan Kristen is sokat panaszkodott a lencsékre? "Azt hiszem kevesebbet, de hé, neki csak egy filmben kellett azokat viselnie! Mennyire nehéz így ez?" Kristennel kapcsolatban Kate megformálója, Casey Labow is a többiekhez hasonlóan vélekedik, ám szerinte néha ijesztő az utolsó részben Bella. Kedvenc jelenete? Ő sem árulhatja el, de Kristennel, Robbal és Kellannal szerepel benne. Az újoncok beilleszkedésről elmondta, hogy az egy kis időbe telt, de végül mindenki felszabadult és jól érezte magát, sőt ennek az élménynek eredményeként sok barátra tett szert.
Az E!Online Mr. Rathbone-t az apaságról, a hamarosan érkező jövevényről kérdezte, aki ennek kapcsán elmondta, hogy zenész és burleszktáncos párja, Sheila Hafsadi nagyon jól viseli a terhességét, a házukban már kialakították a babaszobát és mindent gyerekbiztossá tettek. Továbbá hozzátette, hogy nagyon örül a kisfia érkezésének mivel régóta vágyott már egy saját bébire, és valószínűleg nem marad egyke a kicsi, mert még szeretne/nének 2-3 kistesót is. A twitteren közzétette ultrahangfotó kapcsán elmondta, hogy soha nem gondolta, hogy egyszer ilyet csinál, de abban a pillanatban iszonyatosan büszke volt, így úgy vélte ezt a lépést meg kell tennie. :) Mi a helyzet a pelenkacserével? "Valaha a kishúgom pelusát cseréltem, amikor még bébi volt, szóval profi vagyok benne." Jackson egyébként azt tervezi, hogy a kisfiát magával viszi az év végén esedékes Breaking Dawn Pt 2 promótourjára. "Miért ne? Két hetes koromban estem túl az első repülőutamon. Nagyon remélem, hogy olyan helyekre eljuthatunk mint Kolumbia, Brazília és Argentína."
További interjúk: Hollywire TV - Jackson | Booboo | Casey. Clever TV - Casey | BooBoo. Access Hollywood.