2012. november 6., kedd

Breaking Dawn Pt. 2 Promó: Robert Pattinson a Jimmy Kimmel Showban

Tegnap éjszaka Robert Pattinson viszont Jimmy Kimmel műsorában vett részt (képek). A beszélgetés során az alábbi témákról esett szó: a túlméretezett lába, az asztalfúrás, a Syndey-i promó alatt lehetősége nyílt ejtőernyőzni, ami elmondása szerint felülmúlta a várakozásait (meglepő módon nagyon nyugodt volt közben továbbá azzal viccelődött, hogy így szeretne meghalni). Az Election Day, azaz amerikai elnökválasztás illetve az hogy négy évvel ezelőtt ebben az időben szintén egy Alkonyat filmet, pontosabban az első részt promózta és fogalma sem volt, hogy akkor az emberek miért éljeneznek, ünnepelnek az utcákon. Bemutatták a Talk című klipet, ami kapcsán megjegyezte, hogy milyen hangosan csókolózik, a szája olyan mint egy vákuum és szerinte ez egyáltalán nem szexis. Végül a vérfarkasos jelenetek vicces felvétele is megemlítésre került.

0 megjegyzés: