2012. október 11., csütörtök

New Face Friday: Interjú Joe Andersonnal

Mennyit tudtál a Twilight világáról a meghallgatásod illetve a szerep elnyerése előtt?
Joe Anderson: Nem élek a Marson, szóval sokat tudtam róla. A család baráti körében vannak nálam egy kicsit fiatalabbak, fiatal lányok, akik hatalmas rajongói a szériának, szóval amikor megtudták, hogy lesz valami közöm ehhez, a népszerűségem/a coolsági faktorom magasra tört. Összegyűltek, együtt megnézték a filmeket – nagyon izgatottak voltak emiatt. Mire megérkeztem a kanadai forgatásra azt hiszem már láttam az összes részt.
Ez azt jelenti, hogy egyiket sem olvastad/egyikről sem olvastál?
Joe Anderson: Nem, érdekes módon nem/céltudatosan nem, inkább a könyvek között válogattam. Az az érdekes dolog Alistairrel, hogy ahogy a filmben működik/jelen van az kissé eltér a könyvben leírtaktól. Szóval számomra ez arról szólt, hogy aknázzam ki ezt a meglehetősen zárkózott karaktert. Továbbá mivel nem szerepeltem az előző részekben úgy gondoltam, hogy van lehetőségem egy kicsit játszani vele, hisz senki sem tudta igazán mire számíthat, milyen lehetőségei vannak. Szóval ebből a szempontból igencsak felszabadító és szórakoztató volt – egyszerűen ott lenni és kigondolni valamit.

Alistair egy magányos alak. A Carlisle-al kapcsolatos múltját leszámítva vajon miért határozott úgy, hogy elmegy Forksba és csatlakozik Cullenékhez? Van valamifajta elképzelésed ezt illetően, esetleg beszéltél a motivációiról Stephenie-val?
Joe Anderson: Igen, ez egy érdekes kérdés. Nem akarok sokat elárulni, ám Alaistar nyomkövető, így az érzékei valamint az ítélőképessége eléggé intenzív. Úgy hiszem a cselekedeteit a moralitás és a helyes-helytelen elve vezérli, valamint nem érzi a [saját] feltétlen szükségességét, mivel aminek meg kell történni az meg is fog történni. De ez szerintem világossá fog válni a film során.

Be kell neked vallanom, hogy amikor Alistairt mutatták a trailerben, azt mondtam, ’Ó Istenem!’ mivel nagyon nem számítottam rá, hogy pont őt bevágják. Milyen volt magadat először látni a teljes kosztümödben, a kontaktlencsékkel és a sminkkel?
Joe Anderson: Voltaképpen ez egy vicces dolog, mivel ugyanabban az időben egy másik filmet is forgattam szóval csak néhány próbám volt. Viszont nagyon szeretem korán birtokba venni a kosztümöket, így átérezve és megformálva a karakter lényét. Szóval ez a része számomra igen rövid volt (a másik film munkálatai miatt). A teljes öltözékemet, kontaktlencsémet és egyéb kiegészítőimet a szó szoros értelemben az első forgatási napomon öltöttem magamra. Izgalmas és érdekes élmény volt, hisz ez a srác egy zárkózott egyén, egy kívülálló. Így kissé másmilyennek is akarod megmutatni, ugyanakkor természetesen igazodnia kell a szabályokhoz, amelyek ebben a világban vannak kijelölve számunkra. Szerintem működik ez az egész, vagyis remélem hogy így van.

Volt kedvenc momentumod a forgatás közben?
Joe Anderson: Igen, persze. Hogy teljesen őszinte legyek, rendkívüli nap volt Bella edzésének, tanításának felvétele a Cullen ház mögött. Csak körben álltunk és csendben figyeltünk egy bámulatos kis jelenetet.

De tudod egyszer feltűntem majd le is léptem, pár napot ott voltam, majd néhány nap múlva ismét visszatértem… de minden alkalommal olyan volt mint egy cirkuszba belépni, ahol valami bámulatos és rendkívüli dolog történik, még ha ennyien is voltunk – soha nem voltam ennyi emberrel egy jelenetben, ez nem gyakran fordul elő egy-egy film során. De felvillanyozó volt, amikor a klánok összegyűltek egy helyen. Számomra minden egyes munkanap nagyszerű volt.

[...] Nagy rajongója vagyok az Across the Universe-nek és a zenei tehetségednek. Tudom, hogy írtál egy dalt James Fogerty-vel egy másik filmhez. A Twilight Saga szereplőgárdája tobzódik a zenei tehetségekben szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogy a film soundtrackjéhez esetleg te is hozzá fogsz valamivel járulni?
Joe Anderson: Nem. (A fenébe.) A zenei oldalam mindig is csak egyfajta „én” dolog volt – a gitárommal a szobában típusú dolog. Az Across the Universe-ben valóban énekeltem, és ahogy megemlítetted a 27 Club című kis filmhez írtunk pár dalt. De ez sokkal inkább egy privát szenvedély számomra, persze ha megkértek volna valószínűleg megragadtam volna az esélyt. Én csak színészkedem, a többit hagyjuk. (Nevet.)

Melyik volt a kedvenc dalod az Across-ból? Én imádtam a ’Hey, Jude’-ot.
Joe Anderson: Különös módon ez igazán trükkös számomra, hisz a hangom valamelyest változott. Most nem olyan mint anno volt. Arra emlékszem, hogy azt mondtam, ’Ó anyám, a Hey, Jude nagyon magas nekem.’ A kedvenc dalom egyébként a ’Happiness is a Warm Gun’ volt. E kapcsán van egy dolog, ami miatt mindig a nevetés jön rám: a szám végét nem tudtam kiénekelni, Bono pedig – aki szerepel a filmben – odajött és elmondta, hogyan csináljam az adott részt, én meg álltam ott mellette sikoltozva mint egy elmebajos.

Milyen volt Bill Condonnal, mint rendezővel együtt dolgozni? Már hallottunk számtalan nagyszerű történetet a többi színésztől, de kíváncsi vagyok, hogy van-e olyan bizonyos pillanat, ami emlékezetes maradt számodra?
Joe Anderson: Az az ember maga a megtestesült nyugalom. Nyilvánvalóan ez a film hatalmas, és nagy jelenetsorozatok vannak benne, de azon idő alatt amíg vele dolgoztam nem hezitált, nagyon higgadt, nyugodt és nagylelkű volt – szabadságot adott nekünk, megengedte hogy játsszak, csak egyfajta iránymutatást adott, és ez egy rendezőtől számomra igazi áldás. Pontosan tudta mit akar. Technikás, ugyanakkor hatalmas szíve van - azt hiszem ennél többet nem is kívánhatnál.

[...] Az interjú elején megemlítetted, hogy néhány családtagod és barátod Twilight rajongó. Nekik mondhattad el először a nagy hírt? Pontosan mikor és kinek újságoltad el, hogy kiválasztottak?
Joe Anderson: Az első személy, aki megtudta a feleségem volt. Épp mosogattam, amikor a telefon megcsörrent és a következő dolog, amivel szembesítettek, hogy meg kell „küzdened” egy vámpírral. Ez a legjobb az egészben. Nyilvánvalóan a forgatás bámulatos dolog, de általában amikor akarsz valamit és utánamész, majd ezt viszonozva ők is téged szeretnének, az valami fantasztikus. Ennél szinte nincs is jobb. Úgyhogy az egy jó nap volt, csak mosogatva a konyhában – semmi elkápráztató dolog.

Korábbi interjúk:

0 megjegyzés: