2012. július 25., szerda

Comic Con (2012): Interjú Peterrel, Kellannal, Taylorral és Mackenzie-vel

Még a Comic Con során az MTV arról kérdezte Peter Facinelli-t, Kellan Lutzt, Taylor Lautnert és Mackenzie Foy-t, hogy milyen volt először a Twilight többi színészével találkozni. 
„Először amikor találkoztam Robbal, akkor a paróka rajta volt.” emlékszik vissza Peter Facinelli. „Hajhosszabbítás vagy valami ilyesmi volt, mert úgy gondolták, hogy Edwardnak hosszú a haja. Úgy nézett ki mint valami ősember, azt gondoltam, hogy ’Ez Edward?’ Hát nem ilyen Edward élt a fejemben, de rendben.’ Majd egy vagy két héttel később, megszabadult az egésztől, gyűlölte, majd megkapta a híres Edward sérót. Mikor ezt megtette már azt mondtam, ’Ez már inkább Edwardosabb számomra.’”

Az első filmnél Oregonba kellett repülnöm egy felolvasásra Catherine Hardwicke-hoz. Csizmában és farmerban voltam, a szereplőgárda több része viszont már a Twilight baseball edzésén volt,” árulta el Kellan Lutz. „Imádtam Catherine-t és ő is bírta, amit csináltam, szóval azt mondta, ’Rendben, te vagy Emmett.’ Én pedig azt kérdeztem, ’Rendben, klassz, most hazamenjek és csomagoljak össze?’ Azt válaszolta, hogy ’Nem, egyenesen indulás a baseball edzésre.’ Szóval én bakancsban és farmerban, mindenki más pedig a baseball felszerelésében készült fel.”

„Egy hétig maradtam próbálni. Imádtam, imádtam találkozni a stábbal,” mondta mosolyogva. „Ashley Greene már ez egyik legjobb barátom volt, és jó dolog volt vele valamin együtt dolgozni. Majd a többi színésszel is, akik kívül belül bámulatos emberek, kialakultak ezek a barátságok.”

„Nem tudtam, hogy mire számítsak vagy gondoljak,” ismerte el Taylor Lautner. „A Twilight során a forgatás felénél csatlakoztam, csak 2-3 jelenetem volt a filmben. Azt gondoltam, hogy ’Remélem megismerhetjük egymást és barátságokat köthetünk, ami ezt az élményt sokkal egyszerűbbé teszi.’ És valóban így történt, minden nagyszerűen alakult. Azóta már hosszú utat jártunk be.”

És végül de nem utolsó sorban, a legújabb (és vitathatatlanul legaranyosabb) stábtag Mackenzie Foy így nyilatkozott a többi színésszel való első találkozásáról. „Tudtam, hogy szuper édesek és azzal is tisztában voltam, hogy nagyszerű színészek, színésznők. Nagyon izgatott voltam, hogy láthatom őket.” mondta. „Jó volt az első benyomásom róluk.”

0 megjegyzés: