2011. február 28., hétfő

Anna és Bryce a Vanity Fair Oscar buliján

Ahogy Anna Kendrick ígérte idén az Oscar vörösszőnyegén nem vonult végig, viszont a Vanity Fair hagyományos Oscar utóbuliját már nem hagyhatta ki (képek). Az alkalomhoz pedig egy nagyon szép árnyalatú piros Marchesa ruhát választott. A buliban ismerős arcba is futhatott, hisz Bryce Dallas Howard is meghívást kapott a Vanity partijára, ő viszont egy klassz mélykék ruha mellett tette le a voksát (képek).
Ugyan Robert és Kristen nem vett részt a tegnapi eseménysorozatokon, viszont szóba kerültek színésztársaik által. Amy Adams - aki Kristennel közös filmjében, az On the Road-ban lesz majd látható - elmondta, hogy még semmit sem látott a filmből, még képeket sem, de nagyon izgatott miatta. Reese Witherspoon-t egy interjú során a WFE-ről kérdezték, amely kapcsán megemlítette, hogy ez egy gyönyörű szerelmi történet az 1930-es évek cirkuszi világából, valamint a múlt héten egy vetítés keretein belül már látta a filmet.
via thevampireclub, rklovage Lj, AKF.com

Teen Vogue interjú Ashley Greene-vel

Edit lefordította nekünk Ashley Teen Vogue-os interjúját, ami a márciusi számban jelent meg.
„Régen nem tudtam, hogy mire vagyok képes. Sosem gondoltam, hogy ezeket az eszméletlen ruhákat viselhetem, és azt sem gondoltam, hogy színésznő lehetek. Most már rájöttem, hogy mindent el tudok érni, amit csak akarok.”

Az idei Oscar Twilight meglepetése

Lezajlott a 83. Oscar gála - a nyerteseket listája nagyjából a papírforma szerint alakult, mindenkinek gratulálunk, főleg Melissa Leo-nak a Legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-jáért, aki Kristennel korábban együtt játszott a Welcome to the Rileys-ban.
Az idei Oscar sem múlhatott el Twilight említés nélkül, mint tudjátok az Oscar producere olyan meglepetést ígért, amitől elszáll az agyunk. Nos nem szállt el, közel sem, habár az elvárásaim is a nulla felé konvergáltak ezzel kapcsolatban. A meglepetés *dobpergés* egy videó volt, amiben az Eclipse-ből jól ismert "Doesn't he own a shirt?" című jelenetet zenésítették meg. A videóban láthatjuk, hallhatjuk a Harry Potter legutóbbi részének, a Toy Story 3-nak és a Social Network-nek is egy-egy jelenetét. 
via @Larry411, youtube

2011. február 27., vasárnap

Szokásos partyfotók: Jackson, Anna és Tinsel

Az Oscar előtt még gyorsan lezavarták az Independent Spirit Awards-ot is, ahol a Black Swan nagyot tartolt, de számunkra az esemény Anna Kendrick kisasszony miatt volt érdekes, aki az Így jártam anyátokkal című sorozat Ted Moseby-jával prezentált az este folyamán a színpadon.
Jackson a már korábban említett Dare 2 Care vörösszőnyegén hengerelte le a fotósokat, ahol a szalonnasistergős szexjelenetekről is nyilatkozott. A hajszínét megfigyelve felmerül a kérdés: Jasperünk vajon ezúttal megússza majd a parókát? Az első részre beáldozta a haját és úgy tűnik a befejezésre ismét bevállalta a jó kis hidrogént.
Tinsel az LA Confidental Magazin által rendezett ereszdelahajamat összejövetelén vett részt egy egyszerű kis zöld semmiségben.

Anna érkezik és prezentál / betáraz ingyen cuccokból | Jacks | Tinsel
via brandheroin LJ, annakendrickonline, jackson-rathbone.com

Az Alkonyatos időszakáról vall Catherine Hardwicke

Catherine Hardwicke új filmje, A lány és a farkas/Red Riding Hood (magyar bemutató: május 12.) hamarosan a mozik vásznain debütál.  Ezen apropóból Catherine a Newsweek.com-nak nyilatkozott, amely interjúban a Twilight-os időszaka is felidézésre került. Így mesélt Robert és Kristen első próbafelvételének körülményeiről, illetve azt is megtudhatjuk, hogy Cath miért utasította vissza a New Moon rendezői székét. Figyelem: Nem a teljes cikk került lefordításra, csak a minket érintő részek!

[...] Mint ahogy a néhai John Hughes, aki tinédzser színészeket fedezett fel - őket később a Brat Pack jelzővel illeték -, úgy ezen a téren Hardwicke sem tétlenkedik, hisz generációnk tindézserbálványainak felfedezése az ő nevéhez fűződik. Úgy mint Evan Rachel Wood-é (Tizenhárom), Emile Hirsch-é (Dogtown Urai), Kristen Stewart-é, Robert Pattinson-é, és Taylor Lautner-é (Twilight Saga) – egytől egyig Hardwicke filmjeiben értek el átütő sikereket. Úgy mesél róluk, mint egy idősebb nővér; többek között arról, hogy Hirsch túl lusta volt a felülésekhez, ezért a hasára szempillaspirállal rajzolt izmokat, vagy éppen arról, hogy Pattinson-nak miért kellett kitépkedni a szemöldökét. "Kissé bozontos volt," mondja Hardwicke. "Látnunk kellett a szemeit!"

Ma este Újhold és Oscar-díjátadás!

Amerikai idő szerint este 8 órakor a Los Angeles-i Nokia Színházban kezdetét veszi a filmes világ talán legismertebb és legrangosabb díjkiosztó ünnepsége - a 83. Oscar (jelöltek listája). Az esti shownak két fiatal házigazdája lesz: Anne Hathaway és James Franco. Az elmúlt két évvel ellentétben a Twilight szereplőgárdájából most senki sem fog megjelenni a díjátadón, ennek ellenére - mint már beszámoltunk róla -, az Oscar producere arról biztosított minket, hogy nem feledkeznek meg rólunk, így valamilyen formában, de nekünk is kedveskedni fognak.
A szerencsésebbek a TV-ben követhetik az eseményeket (Port.hu listája), ugyanis a magyar HBO, a német ORF1 és Pro7 élőben közvetíti a díjátadót vörösszőnyegestől mindenestől hétfő hajnal 2:00-tól. A kevésbé mázlistáknak maradnak a netes livestreamek: #1, #2
És ha ez még nem lenne elég, ma szintén az HBO este nyolc órától leadja az Alkonyat - Újholdat, az ismétlések a jövőhéten pedig a következő időpontokban lesznek: hétfő 9:00, szerda 21:20, csütörtök 9:35, szombat 17:50.

Breaking Dawn forgatási helyszínek

Mandy és az OLTVsek nem lazsálnak - minden szabad idejüket annak szentelik, hogy a lehetséges Breaking Dawn forgatási helyszíneket felkutassák. Ennek eredménye meg is lett, hiszen Mandy-nek sikerült egy faház hátsókertjéről képeket készítenie (+12) - az ő tippjei szerint nagy valószínűséggel ez fogja Cullenék hátsókertjének szerepét betölteni. E mellett pedig egy tisztáson is jártak, ami nagyjából elő van készítve a forgatásra, például hóval fedték le a területet, néhány filmes kelléket elhelyeztek. Elképzelhető hogy itt fogja a szkandermeccsét Emmett és Bella lebonyolítani, vagy Bella itt fogja gyakorolni a képességét? A lehetőségek tárháza ebben az esetben elég széles.
Az OLTVsek is meglátogatták Bella&Edward házikóját, sajnos nekik sem sikerült közelebb jutni, a kilátást pedig egy háló kifeszítésével próbálják meg blokkolni a kíváncsiskodók elől. Azt azonban látták, hogy a díszletesek gyönyörű vasból készült kerti bútorokat és cserepes növényeket visznek a házhoz. Az OLTVsek összes képe egy helyen itt nézhető meg.
via maliciousmandysmind, OLTV - newsflic

2011. február 26., szombat

Egyveleg

Ezen a szép napos kora délutánon végre nem a hó szállingózik, hanem a hírek. Csapjunk bele. Helyi idő szerint vasárnap hajnalban tartják meg a filmes szakma legnagyobb díjkiosztóját, az Oscar-t melyre ugye már ígértek a Twilight fanoknak egy kis meglepetést. A találgatások továbbra is mennek, de kaptunk néhány segítséget mire ne számítsunk: a szereplőgárdából senki sem lesz ott a ceremónián, de azért számítsunk az ez után következő legjobbra. Nos akinek már megdobbant a szíve, hogy "úristenúristen BD videó lesz" az calm down ugyanis ez sem lesz: "nem személyes jelenlét...nem is CGI...és nem Breaking Dawn előzetes". Ezzel azt hiszem sokat még most sem mondtak úgyhogy bármire számíthatunk. A show egyik házigazdája az a James Franco lesz, aki egyébként lelkes Twilight-os, úgyhogy lehet, hogy ő fog előadni valami zenés-énekes paródiát, egyveleget... Nem lehet tudni. Viszont az is lehet, hogy kamu az egész és csak a nézettségért kamuzták be az egészet. Ha tényleg így lesz fuck them hard.
Papa Cullen-t az Acces Hollywood-osok faggatták, többek között szokás szerint a BD is előtérbe került. A másik 84656 helyen ugyanúgy lenyilatkozott mondatok mellett megemlítette, hogy mivel egyben forgatják a két filmet, néha nehéz nyomon követni, hogy éppen merre tartanak, mert egyik pillanatban még az első részhez mondod a szöveget, a következő jelenetben pedig már a második rész egy fontos történésében vagy. Peter-nek az Eclipse a kedvenc könyve, de a BD forgatókönyve a nagy favoritja. Aranyos családi sztori: Peter egyik lányának nemrégiben focimeccse volt, ahol legyőzték őket, majd mikor meglátták, hogy Peter is ott van mindenki odarohant hozzá egy aláírásért, mire a lánya azt mondta: "Apu nem adhatsz nekik, mert megvertek minket!" :D A lánya egyébként nagyon büszke rá, hogy az apukája Carlisle-t alakítja. A rádióbeszélgetés közben egyébként megkérdezte a műsorvezető, hogy ezt a 2 utolsó részt Chris Weitz rendezi e, mire Peter elkezdi mondani, hogy Weitz csinálta a másodikat, Slade a harmadikat, az utolsót pedig.... Az utolsó rendező neve pedig nem jutott eszébe, pedig mint mondta, már több mint 2 hónapja dolgozik együtt vele :) Hát igen, a pillanatnyi agykihagyások a hírességeket sem kímélik :) A videókat itt és itt tudjátok megnézni.
Ha már szokás szerint megint a BD-nél tartunk Jackson-t sem tudták nem megkérdezni a szaftos részletekről a Dare2Care elő Oscar buliján: "[A jelenet] határozottan szexi. Bár ez egy PG-13-as film, de [a szex jelenet] az ami, egy egyesülés. Ezzel teljesítik be kapcsolatukat, és hát nem csak egyszer csinálják hogy úgy mondjam." Az Edward-Bella kémiáról csak ennyit mondott: "Úgy fog sisteregni mint a szalonna [a serpenyőben]!"
Amíg a népek a színészek szavaink csüggnek, addig Couve-ban már kemény munka folyik, a kaszkadőrök ezerrel próbálnak a Swan háznál, a képek tanúsága alapján én egy Jacob belopózásra következtetnék vagy esetleg Edward-ra, de a farkasfiú felé jobban hajlok. A kinti okosok szerint épp a legényrablást gyakorolják, mikor Emmett és Jasper elviszi a hamarosan férjet egy utolsó nagy kiruccanásra (+4).
A végére pedig egy kis zenei hír: a Twilight filmzenék dvd-je elérte az arany fokozatot. A korongon az eddig kiadott 3 album előadói és együttesei láthatók, klippeken és koncertfelvételeken az adott lemezen szereplő filmes dalukkal, összesen 20 felvételen. A dvd a volume 1. alcím alatt fut, tehát valószínű várható majd folytatás is. Nem lenne hátrány ha itthon is kiadnák, nekem nagyon tetszik az ötlet és a borító is. Do want.
via RPLife, AccessHollywood.com, rkloveage, ontd LJ, newsflick blog

A Breaking Dawn Nahuel-je - JD Pardo

A napokban tettem épp említést arról, hogy a Breaking Dawn-ban Nahuel megformálója JD Pardo lehet. Nos ezen pletykák igaznak bizonyultak, ugyanis a Twilight Saga hivatalos twitter/facebook oldalán megerősítették, hogy valóban JD fogja Nahuelt alakítani a Breaking Dawn Part 2-ben. A könyv így írja le Nahuel-t, a chilei ember/vámpír hibridet:
"Az utolsó pedig egy fiatalember volt... aki nem futott sem annyira gyorsan, sem annyira könnyedén. A bőre elképesztően szép csokoládébarna. Meleg teafa színű szemével gyanakvóan pillantott végig az egybegyűlteken. Az ő haja is fekete volt, varkocsba fonva, mint a nőé, de nem annyira hosszú. Gyönyörű volt." Hajnalhasadás, 38. fejezet - Erő, 740. oldal

2011. február 25., péntek

Mosolygós vámpírok


A hétvégi Oscar díjkiosztó apropóján egymást érik a mindenféle party-k szerte LA-ban és környékén és szemmel láthatólag a Twilight cast egyes tagjai is szívesen élnek egy kis társasági életet ezeken az eseményeken. Ezúttal Mama Cullen Liz, Kellan és a hamarosan szülinapozó Bryce állt a vakuk elé kis ideig, majd belevetették magukat az este további részébe.
Kellan a Hollywood Domino Gala-ra vitte csibészes mosolyát, Bryce a Forever Mark & Diamond Center szőnyegén pózolt , Liz pedig a Vanity Fair bulijára csempészett egy kis jókedvet.
via brandheroin, twilightersfan LJ, kellanlutzspain

Kedvcsináló Robert olasz Vanity Fair-es interjújához

Enrica Brocardo, az olasz Vanity Fair munkatársa a magazin blogjában a lentebb olvasható interjúelőzetesfélét tette közzé - a teljes változat nagy valószínűséggel a májusi számban fog megjelenni. 

"Nem tudom miért, de minden Robert Pattinson interjú egy részletes ruhaleírással kezdődik. Az én interjúm, habár még nincs kész - Olaszországban akkor fog nyomtatásba kerülni, mikor az új filmje: a Vizet az Elefántnak valószínűsíthetően májusban* az itáliai mozik vásznain debütál. De amit már most tudok az az, hogy valami egészen mást fogok csinálni - nem fogom ecsetelni, hogy miben volt.

Azzal azonban tisztában vagyok, hogy Pattinson esetén még a legkisebb részletnek is nagy jelentősége van, nők milliói világszerte - a 9 évesektől kezdve – készek lennének a letört körmökön túl többet is feláldozni azért, hogy a róla megtudható legelenyészőbb információk birtokában legyenek. Így engedek ennek, és itt egy részletes leírás Pattinson külsejéről. A helyszín: a Los Angeles-i Four Season hotel második emeleti lakosztálya. Az időpont: délután 3:30, habár ma már nem ez az első interjúja úgy néz ki mint, akit most vetett ki az ágy.

Amint megérkezik, egy csésze kávét tölt magának. „Muszáj felébrednem,” mentegetőzik. És valóban - az arca álmosságot tükröz, de a szemei hihetetlenül tiszták, élénkek. Majd leül és a lábát egy kisasztal előtti szék közelében helyezi el. Fekete farmert visel, ami egy kicsit rövid, így mikor behajlítja a térdét a nadrág alja és a zokni között (ami szintén fekete) kilátszik a gyér, sötét szőrszálakkal fedett fehér bőre. A lábán egy pár Doc Martens bakancs, mondanom sem kell, az is fekete. A ruházata egy pólóval és egy kabáttal teljes, így kölcsönöz az egésznek egy vintage (régi, klasszikus) jelleget. A haja a nyakánál fel van nyírva - bőre tiszta és sima. És az ajkai: esküszöm, pirosabbakat soha nem láttam még pasi esetén…"

* a jelen állás szerint az olaszoknál április 22-én mutatják be a Water for Elephants-ot. A képillusztráció pedig a Vanity Fair 2009-es sorozatból való.
via Pattinsonlife Lj

Előkészületek a Black háznál

imagebam.comimagebam.comimagebam.com
Mandy - ő készítette a lehetséges Edward&Bella közös házikóról az első képeket - ismét helyszínlesen volt. Ezúttal viszont a Black házat látogatta meg; mint látszik az előkészületek elég jól haladnak, elhelyezték az eddigi filmekből ismerős dizájnelemeket, úgy mint a gumiabroncsokat, rákfogó szákokat, a Black feliratú postaládát stb. Tegnap a farkasoknak is megkezdődött a forgatás, ezt Alex, Bronson és Kiowa egy-egy twitterüzenetéből tudjuk. A tweetek alapján kint forgattak Taylor-ral egyetemben, mégpedig egy erdőben, az idő elég rossz volt rájuk hisz ha minden igaz -2 fok körüli volt a levegő hőmérséklete. Lenge öltözetben, főleg félmeztelenül nem lehetett egy leányálom.
Billy Burke Drive Angry-s promóciós körútjáról egyre-másra kerülnek elő a különböző interjúk, amelyekben a Breaking Dawn-ról is szó esik. A Collider és a Hitfix interjújában Papa Swan Condon-t méltatja, nagyszerű embernek és rendezőnek tartja, és alig várja, hogy láthassa az utolsó két részt. Míg az MTV-nek adott interjújában elmondta, hogy ő is megy még Vancouver-be forgatni - nagyjából 1 hét múlva, hisz az esküvőt - a BD egyik legjobban várt jelenetét - még nem rögzítették. Ennek kapcsán rákérdeztek arra, hogy látta e már Bella esküvői ruháját, a válasza viszont egy határozott nem volt.

2011. február 24., csütörtök

Twilight jelenlét az idei Oscar-on?!

A napokban Maggie Grace (Irina) és Anna Kendrick egy-egy jótékonysági eseményen vett részt - Maggie a Global Green USA Oscar elő partiján - amit a "Zöldebb városokat egy klasszabb bolygóért" elnevezéssel illetek - jelent meg (+15), Anna pedig a Vanity Fair Hollywood buliján (+10). Ha már Oscar: Anna-t megkérdezték, hogy idén számíthatunk-e a jelenlétére az Akadémia díjátadóján, ő azonban azt válaszolta, hogy a tavalyi jelöléssel járó felhajtás bőven elég volt számára, ugyanis szerinte "nem igazán tudta kezelni a dolgokat." Egyelőre nem tudni, hogy számíthatunk-e valaki(k) jelenlétére a vasárnap megtartandó legnagyobb filmes díjkiosztón. Bíztató jelek viszont vannak, ugyanis az Oscar producere, Bruce Cohen egy videóinterjú során (2 perc körül) elmondta, hogy a Twilight fanoknak érdemes lesz nézniük a showt, ugyanis egy kis meglepetéssel fognak nekünk szolgálni. Kíváncsian várom, hogy mi lesz az!
via thevampireclub, AKF

Interjú Noel Fisher-rel - a Breaking Dawn Vladimirjával

2011. február - Noel Fishert hamarosan viszont láthatjuk a mozik vásznain A Föld inváziója – Csata: Los Angeles-ben című filmben (magyar bemutató: március 17.), majd Vladimir-ként tűnik fel a Twilight Saga: Breaking Dawn Part 1 és Part 2-ben. Vladimir – csak azoknak mondom, akik nincsenek képben a Twilight világával kapcsolatban – a romániai vámpírok egyike, akik azért látogatták meg a Cullen klánt, hogy támogatásukról biztosítsák őket a halálos fenyegetést jelentő Volturi-val szemben. Vladimirék támogatása azonban öncélú, hiszen társával, Stefan-nal (Guri Weinberg) együtt nem mást szeretnének, mint holtan látni a Volturit – vagy ha ez nem jön össze, szeretnék legalább a hatalmuktól megfosztani őket.

Fisher megszakítva a Breaking Dawn munkálatait telefonon válaszolt a kérdéseinkre, amelyeket a legjobban várt Twilight filmekben betöltött szerepével kapcsolatban tettünk fel neki. Habár nem fedhetett fel titkokat a jeleneteivel kapcsolatban, Fisher azért egy kis betekintést nyújt abba, hogy a rajongók mire számíthatnak a Breaking Dawn-ban.

Az első forgatási kép(ek) Vancouver-ből

Egy rajongó nagynénjének a házánál forgatnak jelenleg Kanadában, és úgy látszik a néni ott maradhatott ennek idejére (+2). A beszámoló szerint Kristen-t nem látta, viszont szemtanúja volt Taylor hógolyócsatájának. 
via thevampireclub

2011. február 23., szerda

Robert a Vanity Fair fotózásán *frissítve*

Passz, hogy ki készítette ezeket a képeket, de egy biztos: Robert Vanity Fair fotózásán kattintották el őket február elején (+5). Nekem egyáltalán nem tetszik a koncepció, konkrétan Ludas Matyi ugrott be a kalapos, fehér inges képekről. Plusz a tavalyi is nagyon hasonló témájú volt, úgy látszik a Vanity Fair-nél híján vannak a kreativitásnak. Nagy kár! De azért remélhetőleg a végső eredmény ennél valamivel jobb lesz. Egyébként ma a CNN riportere, Andrea Mineo beszélt azzal az újságíróval, aki Rob-bal a magazin számára készítette el az interjút, és ebből elárult néhány részletet:
- a WFE forgatása során Rob a barátaival az USA-t átautózta, így kerülve el a reptereken a lesifotósokat és a rajongókat,
- az újságíró szerint Rob hihetetlenül intelligens, kb. 20 könyvet olvasott el a film forgatása közben,
- imádja a csokisperecet és az M&M-szel bevont sósperecet,
- zavarba ejti az a fajta figyelem amiben a rajongók részesítik - mivel nem tudja eldönteni, hogy neki szól  vagy csak Edward-nak,
- a CNN-es riporter is interjúztatta már pár évvel ezelőtt, nagyon kedves és nyílt volt vele.
- A Gossip Cop információi szerint az interjúban Rob nem fog beszélni kapcsolatáról Kristen-nel, és a ha minden igaz a címlapon egy aligátorral lesz majd látható.

Az áprilisi Vanity Fair március 3-án jelenik meg az USA-ban (itthon is kapni!), de a fejemet teszem rá, hogy a hivatalos képek még a héten kikerülnek Ja és a WFE rendezője, Francis Lawrence twitteren közölte, hogy tegnap befejezte az új trailer vágását, és hamarosan láthatjuk is. Egyes források szerint ez a hamarosan március 4-én vagy március 11-én lesz. A filmet pedig ha minden igaz nálunk valamikor 2011. májusában fogja az Intercom bemutatni.
via rklovage Lj

Megjelenések és Breaking Dawn hírek

Kellan Lutz tegnap a Jelmeztervezők Éves Gáláján vett részt, mint díjat átadó (+34). Kellan a forgatásokon túl sem tétlenkedik, hiszen a Calvin Klein reklámkampánya után újabb ruhakollekció arca lesz, ezúttal a Dylan Georges-é. Azonban nem csupán a promócióból veszi majd ki a részét, hanem a tervezésbe is besegít Daniel Guez-nek, a márka alapítójának. Így az üzletekben ősztől lehet majd találkozni a Kellan által megálmodott farmerekkel, pólókkal és kardigánokkal. Míg Kellan díjátadózott, Billy Burke LA másik felén új filmjének, a Drive Angry 3D (Féktelen harag, magyar bemutató: február 24.) premierjén vett részt (+5) a feketéből szőkévé avanzsált asszonykájával. Billy a filmje promója kapcsán sok interjút ad, így ezek során természetesen a Breaking Dawn is szóba kerül. A ReelzChannel-nek elmondta, hogy Charlie egyre jobban ragaszkodik a lányához, így kicsit üresnek érzi magát, ha nincs mellette, illetve a dolgok Charlie körül eléggé meg fognak változni. Mackenzie kapcsán megemlítette, hogy eddig még csak 1 napot forgatott vele, de a kislány fantasztikus volt. Mindig is lenyűgözi, hogy a Kenzie korában lévő színészpalánták mennyire profik, szinte ugyanolyanok mint a felnőttek, csak kisebb kiadásban. A BD kapcsán pedig tegnap felütötte az a pletyka a fejét, miszerint megtalálták azt, aki a tinédzser Nessie-t fogja alakítani a jövőben játszódó BD jelenetekben - ő pedig nem lenne más mint Christie Burke (képek). Egyelőre semmiféle hivatalos megerősítés nem érkezett ezzel kapcsolatban, szóval jelenleg bármi elképzelhető. Ugyanez a helyzet Nahuel szerepével is, számtalan színész nevét említették már meg - a legutolsó hírek JD Pardo részvételéről zengtek - viszont erről a szerepről sem tudunk sajnos még semmi biztosat.
A sort pedig zárjuk BooBoo Stewart-tal, aki húgával a Cartoon Network egyik díjátadóján jelent meg (+10) - egyébként a farkasok is szépen sorban érkeznek meg Vancouver-be, tegnap Kiowa, Bronson és Alex landolt a kanadai földön. 
via twiboys LJ, zimbio, twicrackaddict, thevampireclub

Boldog születésnapot Dakota!


2011. február 22., kedd

Breaking Dawn forgatás Vancouver-ben

Mivel a stáb megérkezett Vancouver-be Lainey úgy érezte ki kell magából adnia a BD-vel kapcsolatos új információit. Mint mindig most is fennáll a pletyka faktor, szóval így kezeljétek őket. Lainey a Breaking Dawn forgatásával kapcsolatban azon információit osztotta meg velünk, hogy mely jelenetek fogják nagy valószínűséggel a kanadai városban és annak környékén felvenni (a Zimbio a Swan házról és a Black házról is leközölt pár új fotót, a linkeken megnézhetitek őket). Mivel Baton Rouge-ban főleg egy stúdiónegyedben forgattak, így ott elsősorban a belső jelenetek kerültek rögzítésére, ennek megfelelően Couve-ban a külső jeleneteket felvétele lesz túlsúlyban. Ezen jeleneteket felsorolását pedig a tovább mögött találjátok, tekintettel azokra, akik szeretik a meglepetéseket.

2011. február 21., hétfő

Pasihegyek

Itt aztán túlteng majd a tesztoszteron, ebben a posztban ugyanis női egyeddel nemigen fogtok találkozni. Elő a vödrökkel és sóhajokkal!
A Monkeyman az NBA-All Star Game Los Angeles-i eseményén vett részt teljes valójában (érdekes is lett volna ha csak fél valójában ment volna muhaha), Billy bátyánk (akit egyébként a hazai mozikban is elcsíphettek ugyanis hamarosan bemutatják új filmjét a Drive Angry-t, magyar cím: Féktelen harag) a kártyaforgatók között múlatta az időt a Commerce Casino-ban, míg Xavier a világ túlsó oldalán a legnagyobb rövidfilmes filmfesztiválon járta nagy lendülettel a milka lila szőnyeget. Remélem csoki nem volt nála, mert még az is ráolvadt volna.
via brandheroin, twilightsagafan LJ, kellanlutzonline.com

Boldog szülinapot Ashley!


Edward és Bella házikója?!

imagebam.comimagebam.comimagebam.com
A Breaking Dawn forgatás ezen a héten hivatalosan is megkezdődik Vancouver-ben, a színészek folyamatosan érkeznek a kanadai városba. Tegnap sikerült a lesifotósoknak Mackenzie-t (Nessie), MyAnna-t (Tanya) és Mia-t (Carmen) a vancouveri repülőtéren lefotózniuk. Mackenzie-t az OLTV meg is interjúvolta, a videó a blogjukon megnézhető. A mini-interjúban elmondta, hogy jól utazott, nagyon várja már, hogy ismét dolgozhasson, szeret Nessie lenni, valamint Rob és Kristen nagyon aranyosak, kedvesek.
Azonban megérkezésük előtt már hetekkel megkezdődtek az előkészületek - erről a közelben lakó rajongók számoltak be írásos, és képes formában is. Mandy is egy közülük, aki kiment a Swan házhoz, ami már a felvételekre teljes mértékben készen áll - hiszen megkapta karácsonyi dekorációját is. Mandy azonban ennél nagyobb felfedezést tett, nagy valószínűséggel sikerült megörökíteni Bella és Edward filmbéli házikóját. Szerinte majdnem készen áll a forgatásra, már csak az apró simításokat kell rajta elvégezni, némi virágot, bokrokat és miegymást kell elhelyezni és tökéletes lesz. Azt nem tudni, hogy a belsejében is forgatnak-e, de Mandy elég nagynak találta, hogy belül is elférjen egy stáb, de elképzelhető hogy a házikóban zajló összes jelenetet Baton Rouge-ban, vagy majd ott, Vancouver-ben egy stúdióban vették fel/veszik fel. A könyv így írja le a házikó külsejét:
"A lila sötétségbe meredtem. Ott, az erdei kis tisztáson bújt meg egy kicsiny, kőből épült tanyaház, a csillagok levendulaszürke fényében. Olyan tökéletesen odaillett, mintha természetes képződményként alakult volna ki a sziklából. Az egyik falon lonc kúszott fel egészen a vastag fazsindelyig. Késő nyári rózsa virágzott a zsebkendőnyi kertben, a sötét, alacsony ablakok alatt. Keskeny, lapos, az éjszakában ametisztnek látszó kövekből kirakott ösvény vezetett a különös, boltíves faajtóhoz." 
- Hajnalhasadás, 24. Meglepetés 485. oldal
via @PUNKD_Images, @MandysMind, @OLTV

2011. február 20., vasárnap

Ashley előszületésnapi bulija Vegas-ban

Ashley Greene holnap lesz 24 éves, azonban a hétvégén a Las Vegas-i Caesars Palace egyik nightclubjában előszületésnapi bulit tartottak számára, ahonnan a hatalmas nyalókák, mindenféle édességek valamint egy impozáns méretű és kinézetű torta sem maradhatott el. Ezen nyalánkságokat persze Ash nem egyedül 'fogyasztotta' el, hanem legközelebbi barátaival, és természetesen Joe Jonas-szal.
via ashleygreene.net

2011. február 18., péntek

Troix interjú a 100Monkeys-zal

A Troix magazin tavaly novemberi számában részletesen foglalkoztak a Jackson Rathbone zenekarával, a 100 Monkeys-zal. Ennek kapcsán pedig a magazin arra kérte a fiúk rajongóit, hogy tegyék fel azon kérdéseiket amik nagyon foglalkoztatják őket az együttessel kapcsolatban. A rajongók nem voltak restek és feltettek egy csomó kérdést, amelyből a Troix kiválogatott néhányat és fel is tette a fiúknak. Az ily formában létrejött rajongói interjút most ti is elolvashattok, amelyet Freja fordított le nekünk. Az interjúban például arra is választ kapunk, hogy mi volt az eddigi legérdekesebb ajándék amit valaha is kaptak egy rajongótól, illetve kivel zenélnének együtt ha lehetőségük adódhatna rá.

2011. február 17., csütörtök

Vegyes vágott filmhírek

Taylor
Tegnap tartották meg a film első hivatalos tesztvetítését, páran nem voltak restek klaviatúrát ragadni, hogy véleményt nyilvánítsanak:

stacyfrancis elmentem ma John Singleton legújabb filmjének vetítésére, Taylor Lautner a főszereplő nagyon durva a film... John Singleton rendezte Taylor Lautner új filmjét és a film áááállat!! Szétizgultam magam a székben az egész film alatt!Nagyon jó!
Láttam Taylor Lautner Abduction c filmjét. Nagyon jó és Taylor is remek benne (eltekintve néhány nyálas jelenettől)
Épp most láttam Taylor Lautner Abduction-jét, nagyon jó kis film. Tay pedig nagyon ütős volt benne!
A farkasfiúnak úgy látszik jó darabig lesz mit a farkasbendőbe tömni, a hírek szerint ugyanis összefogott a többek között a Transformers filmeket jegyző Michael Bay-el és jelenleg az általuk összehozott (?) forgatókönyvet próbálják eladni a stúdióknak. Az anyagról annyi jellemzőt adott a Deadline, hogy olyan mint a Mr.&Mrs. Smith találkozása a Wanted-del. Mivel Tay eléggé be van táblázva az elkövetkező hónapokra (Incarceron, Stretch Armstrong ill. egy eddig címtelen kémfilm) a forgatást 2012-re tervezik. Ha az Abduction jól muzsikál majd a mozipénztáraknál, akár még több ajánlatot is kaphat az ifjú titán.

Az ET a WFE színfalai mögött - interjú Rob-bal és Reese-zel

Az ET teljes videója nos egy kicsit előbb érkezett meg, mint ahogy jósoltam  - ez egy interjú Rob-bal és Reese Witherspoon-nal, amelyben a vásznon kibontakozó tiltott szerelmükről mesélnek, illetve az is szóba kerül, hogy Robert és Reese már dolgozott együtt korábban, mégpedig a 2004-es Hiúságok Vásárán. Ebben Rob, Reese karakterének fiát alakította, de végül a jeleneteit kivágták a filmből. Reese így emlékszik vissza ezekre az időkre: "Ott jött a folyóson, én pedig a rendezőhöz fordultam, és azt kérdeztem 'Ez az én fiam? Annyira helyes! Nagyon jóképű!''. Rob a maga részéről úgy véli azért kerültek a vágószoba padlójára a jelenetei, mivel elég idős volt már ahhoz, hogy az anya-fia kapcsolat hihetősége megkérdőjeleződjön.
A színésznő áradozik ifjú színésztársáról, "Nagyon szerencsés vagyok. Bámulatos, édes és nagyon kedves srác." Egyébként Reesék nagyon jól kijöttek egymással - sokat bolondoztak, viccelődtek a forgatáson. A szerelemi jelenetekre visszatérve Rob elárulta, hogy a legtöbb ilyen jelenet után Jacob-ot szinte minden alkalommal jól elverték, szóval ebből a szempontból elég érdekes volt. Reese kislánya, a 10 éves Ava egyébként nagy Twilight fan, és nagyon izgatott volt mikor találkozhatott Rob-bal.
via @twilightbritneyfan

2011. február 16., szerda

Ashley a magyar Cosmopolitanban

Beszkenneltem a magyar Cosmóban megjelent Ashley interjút, amely nagyban egyezik az általam lefordított változatra, csak ehhez hozzáírták dolgokat, és el is vettek az eredeti szövegből. Plusz az enyém egy sima mezei fordítás, nem pedig ennyire "újságírós". : )

Az Entertainment Tonight a Vizet az Elefántnak színfalai mögött - teaser

A ma esti /nálunk az úgy holnap hajnal 2 felé lesz/ Entertainment Tonight adásában elkalauzolnak minket a Water for Elephants forgatási kulisszái mögé, de a teljes anyagból összevágtak egy beharangozót, amiben többek között láthatjuk Jacob-ot Marlenával táncolni. A nagyon kicsivel jobb minőségű teaser itt nézhető meg.
via TwilightPoison, @doodle

2011. február 14., hétfő

Boldog Valentin napot Esmé szigetéről!

Igen, ez a Summit Valentin napi ajándéka!
Inkább nem kommentálnám, mert abban köszönet nem lenne!!
via @Twilight

BAFTA, Grammy, Divathét

A hétvége elég zsúfoltnak bizonyult, hiszen megrendezték a BAFTA és Grammy díjátadót, valamint a New York-i Divathét is kezdetét vette. Tegnap a BAFTA miatt elég nagy volt a kavarodás (elnézést ezért!), hiszen a BBC és az E! is arról számolt be, hogy Kris és Rob is ott van, amiről végül kiderült, hogy teljes egészében kacsa. Így szakítva a hagyományokkal, Kristen helyett Eva Green és Tom Ford adták át a Rising Star díjat Tom Hardy-nak (egyébként ő sem jelent meg a díjátadón). Rob-ék helyett viszont ott volt Jamie Bower (+13), aki kedvesét, Bonnie Wright-ot kísérte el, illetve a Harry Pottert is díjazták a filmművészethez való kiemelkedő hozzájárulása miatt, így annak jogán is ott lehetett, hiszen szerepelt a hetedik rész első felvonásában. A BAFTA nyertesek teljes listája itt olvasható (Alexandre Desplat a New Moon Score szerzője, pedig megnyerte A király beszédéért a Legjobb Scoréért járó maszkot). Tegnap a filmek mellett a zenét is ünnepelték, hiszen az idei Grammy-ket is kiosztották - nyert többek között a Muse, a The Black Keys és Cee Lo Green is (nyertesek teljes névsora). Ennek egyik előpartiján pedig Bronson vett részt (+3). Kellan Lutz Zac Efron, Joe Jonas és Jack Huston (az Eclipse II. Royce King-je) társaságában élvezte a New York-i Divathét Calvin Klein bemutatójának izgalmait (+20), Chaske Spencer pedig a Rag&Bone férfi kollekciójának bemutatóján tette tiszteletét (+1). A Breaking Dawn házatájáról annyi a hír, hogy főleg az újoncok számára befejeződött a forgatás, ők twitteren fejezték ki örömüket, hogy részt vehettek a produkciókban és köszönik a rajongók támogatását. A többiek elméletileg a héten költöznek át Couve-ba, és április végéig maradnak is Kanadában.
via VampireClub, Hitfix, KLO

2011. február 13., vasárnap

A Negyedik - játék eredményhirdetés

Sajnos ismételten technikai gondokba ütköztünk a videó szerkesztésekor, nem sikerült egyik programmal sem megvágnunk etc. szóval az eredményhirdetés ismét szöveges formában történik. A kérdésünkre a helyes válasz a Glee volt, 19 helyes tipp érkezett, közülük húztunk egy nyertest aki végül nem más, mint Zsoldi Gabriella lett! Neki gratulálunk, hamarosan felvesszük vele e-mailben a kapcsolatot, addig is kedves Gabriella kezdj keresni magadnak egy partnert az estére :)

A többieknek nagyon köszönjük a játékot, a jövőben még megörvendeztetünk benneteket pár dologgal! Külön köszönjük a felajánlást a Fórum Hungary-nek!

Carter Burwell jegyzete Bella altatódaláról

Carter Burwell hivatalos oldalán található egy jegyzet, amit még anno Bella altatódala kapcsán írt, ezt pedig most el is olvashatjátok magyarul. Ebben többek között elmeséli, hogy kinek is írta valójában az 'altatót', milyen körülmények között kérték fel a Twilight Score-jának megírására, és milyen problémákkal kellett szembenéznie a komponálás folyamata során. Ha a Breaking Dawn kapcsán is írna egy ilyesfajta jegyzetet Nessie altatódaláról, akkor azt is le fogom majd fordítani. Addig is itt van Burwell elmélkedése Edward azaz a saját altatójáról:

2011. február 12., szombat

David Slade-et nem eresztik a vámpírok

A 30 days of night és az Eclipse után David Mester ismét vámpírok között dolgozik. A Playlist híre szerint Slade ül a The Last Voyage Of The Demeter (A Demeter utolsó útja) című film rendezői székébe. A sztori: egy csapat utazót felvesz a Demeter nevű hajó, azonban a fedélzeten nem mást szállítanak Romániából Londonba, mint a leghíresebb vámpírt Edward Cullen-t Drakulát. Bram Stoker klasszikus meséjének végén a hajó céljához egyetlen megbolondult emberrel a fedélzetén érkezik meg, a többieknek nyoma veszik.
A szereplők válogatása már javában zajlik, de mivel a projekt már jó ideje készülőben van, az eddig kiválasztott színészek már aláírtak más szerepekre is, így Noomi Rapace és Ben Kingsley részvételéből már nem valószínű, hogy lesz valami (Noomi a legújabb Alien folytatásra írt alá nemrégen és a forgatási időpontoktól függ, hogy ebben is részt tud e majd venni)...

Mi mindenesetre reméljük, hogy David ismét egy újabb izgalmas horrorral fog megörvendeztetni minket, itthoni premier esetén tuti, hogy nem hagyjuk ki!
via Playlist

Rob és a Breaking Dawn

A TV Week outtakekből úgy látszik soha nem akarnak kifogyni, a már így is tetemes mennyiség +20 felvétellel egészült ki. És ha ez nem lenne elég a GQ (+13) és a Shining (+12) sorozat egy része is előkerült kisebb tagekkel HQ méretben. Biztos emlékszik mindenki arra a hírre, miszerint Burwell megírta Nessie altatódalát és a héten Rob el is játszotta zongorán a kamerák előtt. Több forrás viszont arról számolt be, hogy a zongorázás mellett Rob énekelni is fog a kislánynak. Előbb-utóbb kiderül, hogy ebből mennyi volt az igaz. A hírek szerint tegnap még javában forgattak, szóval senki sem tudja hogy Kris (és Rob) megy e Baftára, ellentétes infók jönnek mindenhonnan, szóval csak várni tudunk. Robert dublőre, Paul Darnell (RM, Twilight, WFE) interjút adott a RobPattzNews-nak, amelyben a különböző filmek esetén a Rob-bal közös munkájáról nyilatkozott, illetve pályafutásáról. Az interjúból kiderült, hogy Paul a Breaking Dawn-ban ismét Rob dublőre lehet, "Min dolgozol jelenleg? Szerencsés vagyok, hogy ismét Rob-bal dolgozhatom a Breaking Dawn-ban, amelyben még több akció lesz mint az eddigi Saga részekben. Nem mondhatok ennél többet, kivéve azt hogy bámulatos film lesz!" Az interjú érdekesebb részeit magyarul ide kattintva olvashatjátok el, amelyből többek között az is kiderül, hogy a WFE forgatásán Rob egy jelenetben valódi tigriseket is etetett, amik 'felfalhattak volna, ha akarnak'. 
via Twilight-Central.com, RKLovage Lj, NessieMackenzie.com, CullenGuys

2011. február 11., péntek

Boldog Születésnapot, Taylor!!

"Age is just a number baby"

Stillek Kellan filmjeiből

Megérkezett az első Immortals still amin Poseidón istent, azaz Kellan Lutz-t vehetjük közelebbről szemügyre. A Tarsem Singh (A sejt, Zuhanás) által rendezett epikus történet a parasztlegény, Thészeusz (Henry Cavill) és Hüperión kirány (Mickey Rourke) csatájáról szól, melynek tétje az emberiség fennmaradása. Thészeusz segítségére lesz a csatában Zeusz (Luke Evans), Poseidón, a látnok papnő Phaedra (Frida Pintó) és a ravasz rabszolga, Stavrosz (Stephen Dorff) is. Várható magyar bemutató: 2011. novembere (Részletesebb történet)
Illetve még decemberben a Scene Today leközölte Kellan másik két filmjéből - a The Killing Game-ből és a Love, Wedding, Marriage-ből - az első stilleket. A The Killing Game David Lord (Kellan) élet-halál küzdelméről szól, akit illegális gladiátorjátékra kényszerítenek, hogy kielégítsék az online nézők ezreinek igényeit. Filmben feltűnik még Samuel L. Jackson és Nina Dobrev is. A Love, Wedding, Marriage pedig egy újdonsült házaspár Charlie (Kellan) és Eva (Mandy Moore) nehézségeiről és megpróbáltatásairól szól. Eva házassági tanácsadóként dolgozik, így sokként éri mikor értesül szülei válásáról, ami saját párkapcsolatára is kihatással lesz. Az utóbbi két film moziba kerülésének dátuma még bizonytalan.
via cinestar.hu, KLO

2011. február 10., csütörtök

Filmes hírek, fotósorozatok, események

Kristen és Taylor 2009-es Entertainment Weekly-s sorozatához érkezett pár új felvétel (+15), illetve Alex Meraz-ról Joshua Jordan készített egy sorozatot, amelyből most hármat vehetünk közelebbről szemügyre (+2). Itt még nem emlékeztünk meg róla, de szerintem többségetek értesült róla, hogy Kristen a főesélyes az Universal Snow White and the Huntsman című filmjének főszerepére. A sztoriról annyit lehet tudni, hogy "kicsit" eltérne az eredeti Hófehérke történettől, mégpedig abban, hogy a Gonosz Királynő (Charlize Theron) itt is felbérelné a Vadászt (Viggo Mortensen), hogy ölje meg Hófehérkét, de a férfi meggondolja magát, felkarolja és egyfajta kiképzésben részesítené a lányt, hogy sikeresen legyőzze a Gonosz Királynőt. Hivatalos megerősítés még mindig nem érkezett ezzel kapcsolatban, de a hírek szerint mindkét fél részéről "nagy az érdeklődés a megegyezésre". Érdekesség: előkészületben van egy másik Hófehérke adaptáció is, ott viszont a Királynő szerepébe, ha minden igaz Julia Roberts fog bújni, viszont Hófehérke jelöltjük még nincs. A Twilight utánra Taylor-nak pedig ott van Incarceron, oda is keresnek egy női főszereplőt, szóba került többek között Jennifer Lawrence, Blake Lively és Emma Wattson neve is. De a hírek nagyrésze inkább Emma lehetséges részvételétől hangosak. Na de még ne kanyarodjunk el a filmek világától: Robert Cosmopolis című filmje kapcsán is érkezett egy hír: Keira Knightley sajtósa megerősítette, hogy nem fog részt venni a Cronenberg által rendezett könyvadaptáció filmes változatában. Eredetileg Marion Cotillard alakította volna Rob feleségét a filmben, de állapotos lett, így visszadobta a szerepet, így került utána szóba Keira, de úgy látszik neki is más elfoglaltsága akadt. Dakota Fanning pedig a THR információ szerint Margaret hercegnőt (II. Erzsébet királynő húgát) fogja alakítani a Girls Night Out című filmben. "A történet 1945. május 8-án, az európai győzelem napján játszódik, és a két lánynak lehetősége adódik, egy estére kiszabaduljon a Buckingham Kastély falai közül és csatlakozzanak az ünneplő emberekhez, majd romantikus és veszélyes helyzetekbe keverednek. Egyelőre még keresik azt a lányt, aki Erzsébetet alakíthatná."
A nagy filmes szekciótól elszakadva: Kellan a Baton Rouge-i Our Lady of the Lake Gyerekkórházban járt, ahol a betegeknek kiosztott mindenféle Twilight-os dolgok, és eljátszott velük (+9). A San Francisco-i Twicon-on pedig a farkasok tették tiszteletüket, kiegészülve Dan Cudmore-ral és Jodelle Ferland-dal (Képek: a Twilight Buszban, Gil felvételei).
via Filmdroid, brandheroin Lj, ThePlaylist, fiercebitchstew Lj, FB

2011. február 8., kedd

A Negyedik - Nyereményjáték!!

Jövő hét csütörtöktől vetítik a hazai mozik A Negyedik című filmet, melyben Alex Pettyfer egy olyan különleges képességekkel felruházott fiút alakít, aki menekülni kényszerül ellenségei elől. Három elődjét már megölték, ő a következő a sorban, A Negyedik. A film előzetese így első blikkre elég Twilight-osra sikerült, a hangulata teljesen olyan szóval még bármi lehet belőle :)

A Fórum Hungary-nek köszönhetően most egy szerencsésnek lehetősége van jegyet nyerni a premier előtti szupertitkos vetítésre, csak egy egyszerű kérdést kell helyesen megválaszolni:

Melyik népszerű, itthon is vetített sorozatban szerepel A Negyedik női főhőse, Dianna Agron?

A helyes válaszokat szombat este 18:00-ig várjuk a twinformjatek@gmail.com-ra, a nyertest vasárnap sorsoljuk ki a szokásos videó formájában. A vetítés jövő hét elején este, Budapesten lesz, a részletekről természetesen tájékoztatjuk a szerencsést, aki magával hozhat még egy embert, hogy együtt izgulhassák végig a filmet (mi is ott leszünk) :) ! Kérjük csak azok játszanak akik el tudnak jönni :)
A hivatalos előzetes és sztori a hajtás után!!

Zooey magazin – Jackson Rathbone készülődik a Twilight végére

Z: Milyen érzéseid vannak a két Breaking Dawn filmben Jasper szerepével kapcsolatban ?
JR: Izgatott vagyok miatt, ugyanakkor szomorú is mivel egyre közeledünk a vége felé. Hihetetlen tapasztalat volt egy ilyen nagyszerű színészgárdával és stábbal éveken át együtt dolgozni, így nagyon nehéz lesz búcsút mondani.

A teljes interjú itt olvasható: Zooey Magazin - Jackson Rathbone

2011. február 7., hétfő

Plakátba zárva: Vizet az Elefántnak + Rob a Vanity Fair-ben!?

A napokban az első WaterforElephants poszterhez három új plakát érkezett, a negyediken Marlena (Reese Witherspoon) látható Rosie-val - sajnos még csak ilyen rossz fényképezett minőségben áll rendelkezésünkre, amit egyébként egy észt moziban kaptak lencsevégre. Francis Lawrence, a film rendezője pedig twitteren megosztotta velünk, hogy április 17-én (vasárnap) rendezik meg a WFE New York-i premierjét, illetve nagyon közel állnak ahhoz, hogy 100%-osan késznek nyilvánítsák a filmet. Itthoni premierdátum még mindig nincs, de az április végi, május eleji premierdátum szinte biztosnak mondható...
Frissítés: Rob szerepelni fog a Vanity Fair-ben a közeljövőben (nagy valószínűséggel a WFE promója miatt), ugyanis Jay Melilli - aki Baton Rouge-ban művészeti vezetőként dolgozik - twitteren megosztotta velünk, hogy Anne Leibovitz (híres fotográfus) mellett segédkezett Rob fotózása során.
via pattinsonlifeLj

2011. február 5., szombat

Egy újabb altató Carter Burwelltől: Renesmee altatódala

Carter Burwell hivatalos honlapján az alábbi üzenet látott napvilágot:
"[...] Megírta "Renesmee altatóját" a Twilight Breaking Dawn Part 2-höz, amit Rob Pattinson ezen a héten a kamerák előtt is el fog játszani."
Ezzel hivatalossá vált hogy a Twilight után, a Breaking Dawn számára is Burwell szerzi a Score-t. Ezen felül pedig hab a tortán, hogy ismét láthatjuk Edward-ot (Rob-ot) zongorán játszani egy újabb Twilight filmben.

Boldog szülinapot M.Sheen!!