2010. május 31., hétfő

Eclipse promo tour: Kris és Tay Ausztráliában

Kristen: Zimbio // KStewartfans Lj // KristenVisuals Taylor: Zimbio // TLWeb
Vegyes: NovaFm //SocialiteLife
A tegnapi könnyed motorcsónakázás után ma megkezdődött a tényleges munka. Tartottak egy rövidke Eclipse sajtótájékoztatót amiről (egyelőre) csak képek vannak: Ezek még május elején/közepén készültek egy mini kerekasztalos beszélgetés keretében.
illetve egy rövidke videóinterjú egy hatszemközti beszélgetésről (Channel 10) és egy másik amit a 7PM műsor készített (bővített interjú, normális minőség felvett minőség), valamint az ausztrál Nova rádió készített egy interjút Robbal is amit itt hallgathattok meg. Az eseményeknek azonban ezzel még korántsem volt vége, este a Luna Parkban, egy rajongói eseményen faggatták Kristen-t és Taylor-t az Eclipse-ről valamint új részecskéket mutattak be az Eclipse-ből és egy sosem látott részt a Twilight-ból Nem volt semmi új jelenet, csak a Bella-Rosalie rész pár másodperccel hosszabban.
A videókban és a rádióbeszélgetésben semmi egetrengető újdonság nem volt hallható, Rob elmondta, hogy Kristen tökéletes Bella szerepére, azonban a való életben ő sokkal vadabb, mint a karakter és ez elsőre meg is lepte Rob-ot, mert nem ezt várta attól a színésznőtől aki Bella-t játssza majd. A videóban Taylor elmondja, hogy mostmár egyre nagyobb a nyomás amit sokkal inkább megérez, ezzel Kristen is ugyanígy van. Nála szóba került még a tavalyi Interview magazinos beszélgetés a napokban elhunyt Dennis Hopper-rel, Kris elmondja, hogy mekkora nagy meglepődés volt számára, hogy ő beszélgetett vele, hisz ezeket az interjúkat általában barátok készítik egymással, ő pedig sosem találkozott előtte Dennis-szel, de végül nagyon jót beszélgettek. Azt is elmondja, hogy mivel az édesanyja ausztrál ő is nagyon szeretett volna itt lenni Kristen-nel, de ez ugye nem volt kivitelezhető, de ennek ellenére nagyon élvezi, hogy megnézheti azt az országot ahol az anyukája született.
A Luna Park-i kérdezz-felelekről még nincs rendes képünk és videónk csak gázabb minőségűek. Pár videót itt nézhettek meg (óvatosan, némelyikben a legutóbb kiadott jelenetek is benne vannak) és ha meglesznek a jó minőségű képek azokat is ide fogjuk berakni, nem lesz hozzá új bejegyzés. Majd jelezzük chaten és facebook-on is. (Kristen sárga szoknyát, szürke felsőt viselt magassarkúval, míg Tay outfitjéről csak annyit tudunk, hogy bőrkabátban volt).
via twilightsagafan, kstewartfans, kristenownsme LJ

2010. május 30., vasárnap

Eclipse promo tour: Kris és Tay Sydney-i csónakázása

Megkezdődött a promo időszak ezért az ehhez kapcsolódó "normálisabb" paparazzi képeket ki fogjuk tenni, hisz a színészek nem szabadidejüket töltik Ausztráliában, hanem az Eclipse-et promotálják. A srácok 15 órás repülőutat követően érkeztek meg a kenguruk földjére, majd rögtön el is vitték őket motorcsónakázni, amit szó szerint nem úsztak meg szárazon :D Láthatóan Tay és Kris is nagyon élvezték a dolgot, vigyorognak mint a tejbetök :) Képek itt és itt.

Saturday Night Magazin interjú Nikki Reeddel

Nikki Reed nem fél szokatlannak lenni. Elvégre a filmiparba, mint 14 éves forgatókönyvíróból lett színésznőként tört be, mikor a felnőtté válásról szóló drámát, a Tizenhármat megírta és amiben szerepelt is. Azóta Reed továbbra is szexuális-töltetű és hasonlóan ellentmondásos szerepekkel – mint a Dogtown Urai-ban és a Mini beindul-ban– nyűgözi le a kritikusokat. Tipikus sohasem volt, habár Reed legújabb munkája kevesebb pőreséggel, de kicsit több fogakkal operál. Reed Rosalie Hale-t alakítja, a gyönyörű, de tragikus módon elátkozott vámpírt a hőn szeretett Twilight Saga-ban. A film következő részét Június 30-tól vetítik a mozik, így utolértük a sztárt W Hollywood-ban hogy bepillantást nyerhessünk a filmbe és a kulisszák mögötti életébe.

Mit tudsz nekünk elmondani az új filmről, az Eclipse-ről?
Tele van akcióval, ahogyan ezt a trailerekből is láthattad. Bepillantást nyerhetsz abba, hogy milyen is volt nekünk, mielőtt vámpírok lettünk és hogyan éltük meg ezt „utazást.” Vizuálisan sokkal intenzívebb. Tovább olvasom

2010. május 29., szombat

Ashley outtakek, videó Kristen Elle fotósorozatáról

Ez a bejegyzés abszolút kedvemrevaló lesz és szerintem mindenkinek aki szereti a nőket szépet. A legkedvesebb Ashley fotósorozatomból, a francia Revue de Mode-ból jöttek ki új képek. Odáig vagyok a retro glam-ért, ezek a képek pedig fantasztikusak. 
A videón pedig megnézhetjük, hogyan készült Kristen fotósorozata az angol Elle számára. Mint lehet látni rengeteg kép van, amit még nem adtak ki úgyhogy a jövőben jópár outtake-re számíthatunk, Barbi a zöldpulcsis képeket követeli én pedig az összes többit :)

via brandheroin LJ

Apróságok

Ezek igazából nem is hírek, inkább csak képek. Lássuk hát. A PETA (állatvédő szervezet) Twilight ihletésű plakátokkal kampányol, valamint a mostani EW-ben megjelent egy új kép Bree-ről.

Az Eclipse marketing következő termékei az alábbi könyvjelzők illetve egy Team Edward kulcstartó, amin új kép látható Bella-ról és Jasper-ről is.

Új kép Kellan Calvin Klein sorozatából, illetve csoportkép a srácos Seventeen magazinból.

via brandheroin, twilightsagafan, lion_lamb LJ

Mtv Movie Awards promó Roberttel

Jövő héten (június 6.) Mtv Movie Awards és nem meglepő de már nagyban elkezdték promózni a show-t: ennek keretében elkészítettek egy reklámot, amiben Rob is szerepel. A videó lényege annyi hogy Rob ellátogat a hollywoodi médiamegamogulhoz Les Grossman-hez, akit Tom Cruise alakít (Les Grossman karaktere a Trópusi Vihar/Tropic Thunder című filmből lehet ismerős) és "megbeszélik" hogy milyen frizurát kell hordania Rob-nak, ami milliódollárokat hozz a konyhára. Nem nehéz kitalálni hogy milyet! Naná hogy a bozontos, szanaszét álló, piszkosnak tűnő hajviseletre szavaz Les. Azt hiszem, hogy a "Durrt" szócska [ami egyébként "dirt" akarna lenni csak Rob nagyon viccesen/furcsán ejti ki] szállóigévé fog válni.

2010. május 28., péntek

Seventeen Magazin interjúja Ashley Greene-vel

Mondhatnánk, hogy Ashley Greene megjárta a poklot, hogy vámpír lehessen. Miközben a 23 éves színésznő épp karrierjének egy csúcspontját készül elérni - szerepe, Alice Cullen (Edward húga, és Bella legjobb barátja) központi szerepet kap a nyáron, a The Twilight Saga: Eclipse-ben - addig még nem is olyan régen csak küszködött, hogy egy kis szerepet kaphasson. A floridai Jacksonville-ben mint tinédzser, Ashley már tudta a szíve legmélyén, hogy színésznő akar lenni. Egy sor iskola utáni munkát vállalt, hogy saját pénzt tudjon keresni, csak azért, hogy amint betölti a 17-et, Los Angeles-be tudjon költözni. Ashley a szereposztók körében elutasított volt a nagy szerepeket illetően, de soha nem hagyta, hogy ez gyengítse elhatározásában. „Ha eldöntöm, hogy valamit meg akarok csinálni,” mondja, „akkor semmi sem állíthat meg.” Az elbukás nem volt lehetőség. Ashley, aki elismeri, hogy szenvedélyesen versengő alkat - a középiskolában az egyetemi válogatott szurkolócsapat tagja volt, versenytáncos és taek won do bajnok (komolyan!) - még inkább eltökélt lett, mikor lehetőséget kapott, hogy meghallgatásra mehessen a Twilight-ra. A könyvek nagy rajongója volt, úgyhogy először Bella szerepére pályázott - kétszer. Mikor Kristen Stewart mögött lemaradt, sebességbe kapcsolta magát, és háromszor is volt felolvasáson Alice szerepéhez, mire végre leszerződtették. Tovább olvasom

Chaske, Anna, Julia és RM stillek

Chaske Spencer - Vain Magazin outtakek via
Anna Kendrick az LG (képek), míg Julia Jones az Elle (képek) egyik rendezvényén volt az elmúlt napokban. Plusz jó pár új still a Remember Me-ből, több itt
via twiboys LJ, annakendrickfan.com, twilightersfan LJ

Új Eclipse still: Quil és Embry

2010. május 27., csütörtök

Rachelle továbbra is támogatja a Twilight stábot

Mivel Rachelle-t Bryce Dallas Howard-ra cserélték le az Eclipse-ben a vörös szépségnek alapos oka lenne a zúgolódásra, azonban ez nem az ő stílusa. A napokban Los Angeles-ben megtartott Yes to Carrots Garden Challenge eseményen (Sárgarépa a kertekben kihívás vagy mi akar ez lenni, több kép) elmondta, hogy természetesen el fog menni megnézni az Eclipse-et. "Miért ne nézném meg? Mindannyian hihetetlen emberek és nagyszerű fiatalok, és remek munkát végeznek. Miért ne támogatnám őket? Stephenie Meyer egy fantasztikus író és nemkülönben Melissa Rosenberg, szerintem mindketten megérdemlik az ünneplést." Valamint elmondta, hogy néhány stábtaggal még a mai napig tartja a kapcsolatot, de különösen Elizabeth Reaser-el. "Olyanok voltunk mint egy család."

Szerintem Rachelle-től nem is vártunk mást és biztosra veszem, hogy nagyon sokunknak fog hiányozni az Eclipse-ből. Ezért mikor végeznek Victoria-val azt hiszem mi is egy kicsit diadalittasak lehetünk, tekintsük azt a jelenetet a következőképpen: Victoria=Summit Edward=rajongók/Rachelle :D
via

Hallgasd meg a Vampire Weekend számát az Eclipse Ost-ról!

Az Eclipse filmzenei albumáról a Vampire Weekend: Jonathan Low című száma:

via @EclipseSoundtrk

Boston Globe Live Chat Julia Jonesszal

Már sokszor próbáltunk kérdezni a Twilight színészeitől különböző live chatelések során, de eddig a szent a pillanatig egy feltett kérdésünkre sem kaptunk választ. Ám most megtört a jég, ugyanis a Boston Globe szervezett Julia Jonesszal (Leah) egy ilyen live chat-et és most is küldtem/küldtünk neki kérdéseket és az egyikre kaptunk is választ. Tudom hogy nem ’a nagy nevek’ közül sikerült valakivel kapcsolatba lépnünk valamilyen formában, hanem csak egy mellékszereplővel, de mi ennek is baromira örülünk. :)
Tehát a feltett kérdés, és az arra adott válasz:
David Slade-ről, mint rendezőről mi a véleményed?
David egy hihetetlen rendező. Egy látnok. A részletekre nagyon figyel. Mint színész számíthatsz rá, ha megakadsz. Igazán jó a vizuális dolgokban és az akcióban. Az Eclipse bámulatosan fog kinézni. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy őt választották.
A még érdekesebb kérdéseket/válaszokat is kigyűjtöttem, azokat itt olvashatjátok.

Kellan, Julia, Kristen outtakek

Kellan-ról egy kép az Instyle magazinban:
Julia Jones-ról Leah megtestesítőjéről még régebben készült ez a sorozat a Boston Globe számára (+4).
Kristenről pedig a Flaunt sorozatból vannak új outtakek, amike nagyon imádok (+9)!
via brandheroin, twilightsagafan LJ, kstewartfan.org

Specifikációk az egy- és kétlemezes Újhold kiadásokhoz

Az Újhold 2010. június 18-án jelenik meg DVD-n egy- és kétlemezes változatban (2.990, illetve 3.990 Ft-os ajánlott fogyasztói áron). Két különböző borítója lesz a dupla lemezes és a sima verziónak is. Az extrákhoz kapunk magyar feliratot is! További infók a DVDExtra.hu oldalon!

1. lemez:
A kaland folytatódik – Több mint egy órás dokumentumfilm, amely 6 részben kalauzol el a kulisszák mögé
o Élet Alkonyat után
o A rendezői székben Chris Weitz
o Az apró részletek
o A forgatáson
o Nem varázslat – a trükkök
o Készen a világ színe elé lépni

Az Eclipse: The Score CD borítója

eclipse score
Megjelenés dátuma: 2010. június 29. via

2010. május 26., szerda

National Movie Awards 2010

Londonban rendezték meg a szokásos évi National Movie Awards-ot (bevallom férfiasan én nem nagyon hallottam erről az eseményről). A díjátadón Peter Facinelli (képek) képviselte a Twilight stábját. Az este folyamán 6 kategóriában hirdettek eredményt melyben hármat "meg is nyertünk", íme:
- Legjobb alakítás (Best Performance): Robert Pattinson
Ő ugye a Water for Elephants című film forgatása miatt nem tudott ott lenni, de egy videóüzenet keretében megköszönte a rajongóknak a szavazatot:
- Legjobb fantasy film (Best fantasy movie): New Moon
- Legjobban várt film (Most anticipated movie): Eclipse (szerintem elég hülye ötlet ilyen kategóriát létrehozni, de főként díjazni) Itt mutatták be az előzőleg Barbi által kirakott új Eclipse TV Spotot.
Utóbbi két díjat Peter vette át, az Eclipse-es díj átvételét itt nézhetitek meg.

Eclipse TV Spot: Event

Eclipse Deluxe Soundtrack

Az Eclipse Ost-jének deluxe változat. Csinos darab! via
Frissítés: Bookline-on szörfölve vajon mire bukkantam? Hát a Deluxe változatra, szóval itthon is lehet majd kapni, az ára nem olcsó engedménnyel is majdnem 5 ezer Ft. De a gyűjteménybe kell ez is! Itt tudjátok előjegyeztetni a CD-t. Az Eclipse angol nyelvű filmkalauzára is már előjegyeztethető, ez pedig majdnem 4 ezer Ft lesz.

Instyle outtakek a falkáról


Tegnap már láthattatok előzetest a 'farkasok' Instyle-os fotósorozatából, ezt még megtoldották plusz 5 képpel. Nagyon-nagyon klasszak ezek a felvételek is!
via  blackpack LJ

Elizabeth, Tinsel és Charlie az Eclipse-ről

Az MTV mikrofonvégre kapta Elizabeth Reasert és Tinsel Korey-t, akiket természetesen a hamarosan bemutatásra kerülő Eclipse-ről kérdeztek.

Elizabeth a sátras jelenetről és az akcióról:
„A sátras jelenet, emlékszem hogy az egyik leghevesebb jelenet a könyvek során, úgyhogy izgatott vagyok miatta. Team Edward-os vagyok, de nem tudok [Bellával] azonosulni a gyötrődése miatt [Edward és Jacob között], úgy értem, gyerünk már, a vámpírok klasszak! A farkasok iszonyat bozontosak és a szaguk kellemetlen, mint a kutyáknak.”

„A sátras jelenetet egyfajta hármasság uralja – úgy értem egy szemérmes hármasság. Úgy vélem fokozott a szexuális tényező ebben a filmben, de igazából nem is tudom. Az elsőre azt gondoltam, hogy élénken szexis, mert nem érinthetik meg egymást és a szerelembe esést látni igazán szexis volt. Imádtam ezt a nagyszerű vonzódást közöttük a könyvekben. Élvezetes majd látni mindezt.”

„Alig várom, hogy láthassam az akció részét, például az erdőn keresztül futást. Egy teherautó platóján futottam 30 mérföld per órával, szóval izgatottam várom.”

Tinsel David Slade-ről: „[David] Nagyszerű. Chris Weitztől nagyon különbözik. Chris Weitz egy színész központú rendező, ahol az érzelmekre összpontosítasz, míg David Slade inkább technikásabb, gyakorlatiasabb, szóval van különbség, mert [David] mindig a harci jelenetekkel együtt gondol a teljesebb képi világra.”

Charlie Bewleyt pedig a Starry Constellation Magazin arról faggatta, hogy vajon az Eclipse-ben többet láthatjuk-e Demetri-t: „Remélem, hogy az Eclipse nagyobb esélyt ad arra, hogy szabadjára engedjem azt a vámpírt, aki vagyok és megmutathassam, hogy ez a fickó mire képes. Kivételes képességekkel rendelkezik, kiváló nyomkövető. Az Eclipse-ben azt mondanám, hogy a Volturi cameo szerepben tetszeleg, az egész film kontextusához viszonyítva, ami izgalmas. Sikerült néhány klassz dolgot csinálnunk, és bizonyos tekintetben többet láthatsz a karakteremből; általánosságban ez a film sötétebb, mint amilyen a New Moon volt. A Volturi sötétebb oldalából többet láthatunk.”

2010. május 25., kedd

Fotósorozatok - GQ és Instyle

Imáink meghallgatásra találtak: Xavier-ről megérkezett a többi GQ-s fotó. Imádjuk a pasit! :) via
Tinsel Korey, Julia Jones, Alex Meraz és Chaske Spencer pedig a júniusi Instyle-ban szerepelnek. Aranyosak együtt! :) via

Megjelenések és Xavier Samuel a GQ-ban

Szexi Xavi a júniusi GQ magazinban fog szerepelni egy igazán dögös fotósorozattal. Egyelőre csak két fotónk van, de nagyon reméljük hogy hamarosan a többit is kiadják.  +1 via
Dakota a napokban egy jótékonysági futáson vett részt (képek), amit egy gyermekkórház megsegítésére rendeztek, Kellan pedig a Build-a-Bear nevezetű üzletben járt, ahol helyes mackókkal fotózkodott.
via twiligterfans Lj

2010. május 24., hétfő

Csodás Alice/Ashley kép David Slade-től

Photobucket
via a mesteri David bácsi :)

Rachelle és Ashley új filmjeinek előzetesei

Rachelle filmje a Barney's version, ez miatt nem szerepelhetett az Eclipse-ben, Ashley-é pedig az év elején már a Sundance filmfesztiválon is bemutatott Skateland.

'The Cold One'

Kinek ismerős ez az férfi? Anno megírtuk hogy Peter Murphy a Bauhaus frontembere elvált egy apró cameo szerepet az Eclipse-ben. A Facebook oldalára most tette közzé ezt a képet, mely az Eclipse forgatásán készült róla. Peter azt írta, hogy a karakterének neve egyszerűen csak 'The Cold One'. via

2010. május 22., szombat

Eclipse társasjáték kártyák

Rengeteg kártya rengeteg új képpel! Aki még akar magának meglepit a filmben, az ne kattintson a linkre!!
via lion_lamb LJ

Srácok a Seventeen magazinban

A Seventeen júniusi/júliusi számában egy összeállítás született Hot Guys címmel, amely apropóján Alex Merazról, Charlie Bewley-ról, Michael Welch-ről és Kiowa Gordonról készítettek fotósorozatot a magazin számára. Az újságban megjelent szkennért katt a továbbra.

US Weekly: The sexy stars of Eclipse szkennek

Mi csak akkor szoktunk szkenneket kirakni, ha azok magyar újságból vannak illetve ha új képet tartalmaznak, azonban a US Weekly összeállítása szerintem baromi jó, csomó képpel az Eclipse-ről és a többiekről (amiket eddig már láthattunk), de egy megnézést szerintem megérdemel. A szkennek egyik fele itt, a másik pedig itt. A szövegek nagyrésze baromság, (pl azt állítják Rob-ról, hogy egy igazi technika-ördöge és elektromoskütyü-fan HAHA) bár pár érdekesség elvétve akad.
Photobucket
Photobucket