2010. február 28., vasárnap

Ashley, Dakota

Ashley ma is divatbemutatózott mégpedig a Dolce & Gabbana Showján vett részt.
Még több itt és itt plusz egy új outtake Ash Revue fotósorozatából
Dakota tegnap este pedig a Los Angeles-ben megrendezett 46. Cinema Audio Society Awards-on vett részt.
Több Dak itt

Remember Me-s MTV interjúk Rob-bal és Emilie-vel

A Remember Me New York-i sajtótájékoztatójáról néhány kép itt // videók
Természetesen az interjú során kérdezték Rob-ot a Breaking Dawn-ról: még nem tudja, hogy egy vagy két részben csinálják-e meg. Azt mondta hogy minden a forgatókönyvön múlik. Kristen és Rob is úgy tűnik ellene van, hogy a BD-t 3D-ben csinálják meg. Kristen ezen véleményét a Sárga Zsebkendő sajtótájékoztatója kapcsán fejtette ki, míg Rob most mondta el az MTV-nek hogy ez a 3D dolog összezavarja és még nem látta az Avatar-t és semmilyen más ilyen módon készült filmet. Alapból nem bírja a 3D-t - fejfájása lesz tőle (legalábbis gyerekkorában ilyen reakciót váltott ki belőle).

Egyébként mi is egyetértünk az álláspontjukkal. Ne csináljanak a BD-ből 3D-t, azt a pénzt amit erre szánnának fordítsák a filmre. Gondolok itt jobb parókákra, helyszínekre, ruhákra, színészekre... stb. Egy a lényeg: a 3D-re szánt pénzt hasznosabban is el lehet költeni! ~ Barbi

2010. február 27., szombat

Esti fanmade videók

Csak hogy szépeket álmodjatok :) Az elsőt ajánlanám Chris Weitz-nek és üzenem, hogy miután megnézte bújjon el vagy keresse fel a videó készítőjét és tanuljon tőle. A másodikat pedig küldöm azoknak, akiknek még túl messze van a Remember Me magyarországi premierje :)

Divatbemutatókon

Nemcsak Kristen jár mostanában divatbemutatókra, hanem Nikki Reed és Ashley Greene is. Nikki a héten Los Angeles-ben a Burberry Prorsum 3D-n vett részt, míg Ashley ezen a hétvégén a 2010-es milánói divathéten élheti ki divatszenvedélyét. A Gucci, Dolce and Gabbana, Moschino és Giorgo Armani show-jain biztos ott lesz. Az Armani Show-n való részvételéről már képeink is vannak (több):
Az Gucci Show ezekben a pillanatokban kezdődött el, amit élőben is lehet nézni. Akit érdekel az itt követheti a bemutató eseményeit. A Gucci Divatbemutatóján (képek):
Nikki-t a Burberry show-n (+5) meginterjúvolta az Eonline.com, amiben elmondta, hogy nagyon büszke Kellan-ra a Calvin Klein kampány miatt. Illetve a BD-ről is kérdezték: csak annyit mondott hogy le fogják forgatni, de még pontos időpontot nem tud a kezdésről. Természetesen rákérdeztek, hogy 2 részben csinálják-e meg az utolsó Twilight filmet. Sejtelmesen csak annyit válaszolt, hogy "Erre a kérdésre tudom a választ."
via IFelthHope, N-Reed.com

100 Monkeys hivatalos magyar rajongói oldal

Kaptunk egy levelet, hogy a zenekar engedélyével megalakult az első magyar hivatalos 100 Monkeys rajongói oldal. Aki szereti Jackson-t és a zenét az bátran ismerkedjen a bandával. További információt magán az oldalon találtok, szóval irány Banán-world!!

"The Twilight Saga: New Moon" Beverly Hills-i Sajtókonferencia – Farkasfalka interjú

Mivel az Eclipse-ből eddig semmit sem kaptunk a farkasokból, ezért vigaszképpen elolvashatjátok Edit jóvoltából a tavalyi Beverly Hills-ben tartott sajtótájékoztató fordítását, amit a farkasokkal készítettek.
Részlet a sajtótájékoztatóból:
A filmben mindegyikőtöknek van tetoválása. Van igazi tetoválásotok is, vagy szeretnétek-e?
Meraz: Mindegyikünknek van tetoválása.
Spencer: Mindenkinek van igazi tetkója.
Meraz: Amit három órába telt, mire el tudtak fedni. Egy dologról beszélgettünk, hogy talán, attól függ, hogy merre tart ez a dolog, ha vége lesz a filmeknek, arra gondoltunk, hogy megcsináltatjuk a farkas-falkás tetkót.
Spencer: Ja, ez mindannyiunk számára igazi élmény volt.
Meraz: Egy mérföldkő.
Spencer: Egy mérföldkő. Megváltoztatta az életünket.

2010. február 26., péntek

The Runaways soundtrack lista

Ebben a szent pillanatban dobta ki a GossipCop Kristen Stewart és Dakota Fanning közös filmjének a The Runawaysnek a soundtrack listjáját. A CD-ét egyébként március 23-ától lehet megvásárolni az amerikai boltokban. via
A tracklista:
1. Nick Gilder – “Roxy Roller”
2. Suzi Quatro – “The Wild One”
3. MC5 – “It’s A Man’s Man’s Man’s World”
4. David Bowie – “Rebel Rebel”
5. Dakota Fanning – “Cherry Bomb”
6. The Runaway – “Hollywood”
7. Dakota Fanning – “California Paradise”
8. The Runaways – “You Drive Me Wild”
9. Dakota Fanning & Kristen Stewart – “Queens Of Noise”
10. Kristen Stewart & Dakota Fanning – “Dead End Justice”
11. The Stooges – “I Wanna Be Your Dog”
12. The Runaways – “I Wanna Be Where The Boys Are (Live)”
13. Sex Pistols – “Pretty Vacant”
14. Joan Jett – “Don’t Abuse Me” 

Magyar megjelenések: Remember Me és Hajnalhasadás

A @filmklubosok most írták ki Twittere hogy valószínűleg április 15-én mutatják be a Remember Me-t Magyarországon. (Ez az időpont még változhat!!!)

És végre valahára kiderült, hogy magyarul a Breaking Dawn - Hajnalhasadás 2010. június 3-án fog megjelenni. (A puhaborítós 5000 Ft lesz, míg a kemény 6000 Ft.) Forrás

Azt ti tudtátok, hogy lecserélték a Twilight kötetek eddigi fordítóját? Rakovszky Zsuzsa helyett Bosnyák Viktóriát bízták meg az utolsó rész fordításával. Bevallom egyikünk sem tudta!

Eclipse: marketing és manőverezés

A TheWrap.com egy igen érdekes cikket írt a Summit marketingstratégiájáról az Eclipse-re vonatkozóan. Megjegyzem, hogy az Oscaros sneak-peek lehetősége a cikk írójának Dominic Pattern-nek a feltételezése. Nincs megerősítve ezzel kapcsolatban semmi.
Korai tervek: WalMart, IMAX és egy esetleges sneak-peek az Oscaron
Bár az Eclipse-nek még négy hónapja van hátra a bemutatásig, a marketing gépezet a mérhetetlenül sikeres Twilight franchise harmadik része körül elkezdett beindulni és zsongani.

Nem lenne túlzó az a feltételezés, ha a Summit Entertainment bedobná az Eclipse-t a mozikba gyakorlatilag bejelentés nélkül a jövedelmező üzlet reményében. De az elaléló, demográfiailag homogén és jó összeköttetésű rajongóbázis ellenére a filmnek néhány akadállyal kell szembenéznie hogy kitisztuljon az kép vajon remélhetik-e hogy méltó ellenfele-e az elmúlt novemberben a mozikban több mint 705 millió dollár bevételt hozó első folytatás, a „The Twilight Saga: New Moon”-nak.

Egyrészt azért, mert ez lesz az első Twilight film, ami a hagyományos nyári kasszasiker szezonban fog debütálni. A június 30-ai bemutatási dátum miatt az Eclipse már be van szorítva olyan nehézsúlyú filmek közé mint az Iron Man 2, a Szex és New York 2, a Shrek a vége, fuss el véle és a Toy Story 3. A hagyományos bölcsességgel ellentétben a folytatások nem mindig holtbiztos dolgok – különösen a harmadik részek. Miközben kevés arra az esély hogy az Eclipse a Keresztapa III-hoz hasonló bukássá válik, sok franchise már azelőtt megkapja az utolsó ajánlatát mielőtt az ideje lejárna. Tovább olvasom

Díjátadón, premieren

Tegnap tartották meg a 12-dik Costume Designers Guild Awards-ot Beverly Hillsben, amin Anna Kendrick és Peter Facinelli is megjelent. Anna gyönyörű abban a ruhában, ez tetszik leginkább az eddigi díjátadós ruhái közül.
Anna: Reception // Arrivals // Backstage  - Peter
Szintén tegnap tartották meg a Tim Burton féle Alice Csodaországban londoni premierjét. A filmben a Fehér Nyulat nem más, mint a New Moon Aro-ja Michael Sheen alakítja így természetesen az eső által eláztatott premieren ő is megjelent. Képek
via MSO, Twifans, AKF

Hírnök - nyereményjáték eredményhirdetés

Ezen is túl vagyunk, újabb dvd- talált gazdára. A helyes megfejtés Jodelle Ferland volt, mindenki helyes választ küldött be! A békám a tanúm, hogy annak ellenére, hogy megmondtuk most nem lesz videó én csináltam egyet. De mivel a konvertáló nem akarta a jót, így nem kaptok, csak legközelebb. A sorsolás most is "közjegyző" jelenlétében történt, a karácsonyi békám asszisztált, a nyertes pedig nem más miiiiiiint.... Hol vannak a dobszólók, harsonák???? Ez így nem bulaj!!!! Ááá csuda vigye el! A nyertes egy férfiolvasónk (bizony bizony! és többen is vannak ám!! *integet a srácoknak*) Juhász Roland!!! Gratulálunk, mail-ben kapcsolatfelvétel és társai, aztán ne menjetek messzire lesz még játék bőven és nem csak dvd-t lehet majd nyerni... Van pár jó cuccunk a talonban :)

2010. február 25., csütörtök

Tájékoztató a leendő eseményekről

A március hónap végre valahára eseménydús lesz, premierek, tévés események, unatkozni nem fogunk. Lássuk tehát mi vár ránk:

* Márc. 1 - Remember Me premier New York-ban Rob-bal (erre lehet Kris is elmegy, végülis Emilie is ott volt a New Moon-én)
* Márc. 1 - Rob Jimmy Fallon Show-jában fog vendégeskedni
* Márc. 2 - Rob a Daily Show felvételére megy
* Márc. 7 - Oscar gála Kristen-nel és Taylor-ral
* Márc. 10 - Kristen a Jay Leno Show-ban
* Márc. 11 - The Runaways premier Kris-szel és Dakota-val Los Angeles-ben
* Márc. 12 - Eclipse trailer debütálása
* Márc. 17 - szintén The Runaways premier, várhatóan ismét a két lánnyal, ezúttal New York-ban

A premierekről nagy valószínűséggel mi is élőben adjuk majd az infót, természetesen amihez lesz közvetítés kiírjuk.
Eclipse trailer: ugyan a Summit a Twitteren azt írta, hogy március 12-én fogják leadni az előzetest utána hagyott még egy tweet-et, amiben azt írja: "Stay tuned for more information on where you can see it earlier that week" vagyis nemsokára több infó azzal kapcsolatban, hol láthatod korábban azon a héten... Csak nem az Oscar-ra tartogatják a nagy bumm-ot? Ezzel kapcsolatban Barbi fog szolgálni egy érdekes cikkel.
Az biztos, hogy mi már tűkön ülve várjuk David bácsi kezemunkáját, valamint a híreket a soundtrack és a score albumról. Emlékeztek még arra, hogy Rob elejtett egy olyat, hogy lehet ő is képviselteti magát a filmzenei albumon? Na mi többek között ezért is már nagyon várjuk az újdonságokat ezzel kapcsolatban, eddig csak annyi biztos, hogy a Muse 90%, hogy az albumon lesz.

Új törölt rész a New Moon-ból!!

A Target megmutat nekünk egy részletet, amiben kiderül, hogy szerzi Bella a motorokat!

Tay Men's Health outtake-ek és Kellan az állatokért +új fotók

Taylor-ról új képeket adtak ki a nagyszerű Men's Health-es fotókból, még pár darab itt.


Kellan ismét az állatok örökbefogadására hívja fel a figyelmet, újabb közösen akciózik a PETA-val, nagyon szép dolog tőle. A képen kívül készült egy videó is a kampányhoz, itt nézhetitek meg. És ezen kívül Kel mackó egy fotósorozatot is készített, ami már inkább a női szemeknek élvezet :) Pár új még erre.


Frissítés (Barbi): új A Nightmare on Elm Street trailer - Freddie vajon megöli Kellan-t? Neeem akarom!
via brandheroin LJ

Új The Runaways TV spot

2010. február 24., szerda

Új Kristen és Rob képek a tavalyi New Moon sajtótájáról

Van egy olyan érzésem, hogy Taylorról is kapunk egy adagot, de azt eddig még nem találtam. Ha a mai nap folyamán kiadják akkor azt ebbe a bejegyzésbe fogom tenni. Addig is Krisről itt, Robról pedig itt találjátok meg a többi képet. via RPLife, KStewartFans

Vogue - Forróvérű szerelem

A Twilight egyik jelensége, Robert Pattinson, és a Lost Emilie de Ravin-ja eldobták a szemfogaikat és félelmeiket egy új szerelmi történet kedvéért. Kérdeztem Robert Pattinson-t és Emilie de Ravin-t, hogy milyen volt az új filmjük, a Remember Me forgatása, és ők azonnal a Twilight rajongók tömegeiről, és a nyomakodó paparazzikról kezdtek el beszélni, akik állandóan körülöttük nyüzsögtek, miközben New York utcáin forgattak.

2010. február 23., kedd

Kristen a Burberry divatbemutatóján

Ezen a héten Kristen Stewart nem unatkozik a Bafta és az Elle díjátadója után, ma a Burberry divatbemutatóján jelent meg. Nekem nagyon-nagyon tetszik ez a metálszürke ruha (ami természetesen egy Burberry kreáció). Élőben itt tudjátok nézni az eseményt. 
via KristenVisuals.org

The Runaways és VD portrék és Charlie az Elle Style Awards-on

Az Interview Magazine-ban egy új interjú jelent meg Joan Jett-tel és a cikket új Runaways portrékkal illusztrálták. Akit érdekel az interjú az ide kattintva elolvashatja a teljeset. A tegnapi Elle Style Awards-on Kristen egyik Twilight-os kollégája is megjelent, mégpedig Charlie Bewley. A Valentine's Day promójához pedig közös Taylor-Taylor képeket is készítettek.

2010. február 22., hétfő

Kristen az Elle Style Awards-on

Frissítés: Kristen megnyerte az Elle magazin 'Az Év Nője' díjat! Gratulálunk! Úgy látszik tarol a kislány Londonban :) Több kép a díjról itt.
Kris nem ment még haza, a most tartó Elle díjátadó eseményen vesz részt, amiről máris kaptunk egy képet. Ha lesz több azt is ide fogom feltenni, valamint éjfélkor elvileg lesz videó a vörösszőnyegről is. Kristen sokkal de sokkal jobban néz ki a tegnapinál... Tagmentes erre.
Kristen ruhája egy Emilio Pucci darab, tegnap Anna is egy ilyen márkájú ruhában volt a BAFTA-n.

Új Remember Me részletek


Valamint mégegy új TV spot, a címe Understand, katt ide ha érdekel. [Lehet, hogy már kint volt, de inkább többször legyen mint egyszer sem. :)]

Boldog születésnapot Dakota!

Boldog 16. születésnapot Dakota!!

Hannah Dakota Fanning 1994. február 23-án született Conyersben, Georiga-ban, Steve és Joy Fanning első gyermekeként. Manapság legfoglalkoztatottabb amerikai gyermek színésznők egyike. Hat sorozatban szerepelt, ezek a E.R., Ally McBeal, Strong Medicine, C.S.I, The Practice és a Spin City. A reklámot TV-sorozatban történő vendégszerep követte, pl.: Jóbarátok, Kerge város, CSI. Későbbi sikerei után a Taken sci-fi sorozatban kapott főszerepet.
Mikor a Nevem Sam c. film forgatása megkezdődött, mindössze hat éves volt. A film nemzetközileg is elismert lett és alakításával négy díjat is nyert. 2005-ben újabb sikereket aratott, először a Bújócskával, Világok harcával. A most 15 éves Dakota már több horrorfilmben és thrillerben is szerepelt, ráadásul alakításai igen hitelesek.

Érdekességek:
Skandináv származású. Szeret kötni, több kollégáját is megajándékozta már egy sállal. Szereti a Black Eyed Peast, a Queent, a Beatlest. Egyszer Dakota és Elle megpróbált vegetáriánus lenni, de nem jött össze a dolog, mert nem szeretik a zöldségeket.
via

Ashley Tyler Shields-es outtake-ek


Ash Tyler Shields-es sorozatából adtak ki 5 új képet, erre nézhetitek meg a maradékot.

Anna Kendrick és Jamie Bower a BAFTA afterpartiján

A díjátadó után szokás szerint megtartották az afterparty-t is, ahol mindenki ott volt, azonban Rob és Kristen elég hamar a távozás hímes mezejére léptek, így róluk nem készült kép a bulin, szemben Jamie Campbell Bowerrel és Anna Kendrickkel. Róluk még pár képet nézhettek meg itt.

Portugál New Moon dvd menü


A portugál New Moon forgalmazója kitett pár képet a márciusban megjelenő dvd menüiről. Hát nem rossz, de nem tettem le tőlük a hajamat... Több képet a Twifans-en találtok. Plusz még itt

2010. február 21., vasárnap

2010 BAFTA: Kristen köszönőbeszéde és Rob prezentálása

"Hűha. Azt hiszem először azoknak a Twilight rajongóknak kell köszönetet mondanom, akik újra és újra bizonyítják, hogy ők a legodaadóbb és legfigyelmesebb rajongók. Figyelembe véve, hogy ez egy szavazás volt, őket illeti ez az egész szóval köszönöm. A többi jelölt színésznek: annyira le vagyok nyűgözve általatok, hogy azt el sem tudom mondani. Csak egy jelölésben lenni veletek is, hihetetlen érzés. És szeretnék még köszönni a családomnak is."
Rob felkonferálja a legjobb forgatókönyv jelöltjeit és díjazottját. Kristen pedig a díjjal, sok kép itt. Itt pedig egy videó rögtön azután, hogy Kristen lement a színpadról a díjával.

Információk: 2010 BAFTA


Időpontok:
A BAFTA díjátadó Londonban kerül megrendezésre. A vörösszőnyeges közvetítés ottani idő szerint 19:30-kor kezdődik ezt a BBC3-on tudja nézni akinek van, maga a díjátadás a BBC1-es csatornán lesz és 21:00-kor (magyar idő szerint 22:00-kor) fog kezdődni.


Livestream linkek:
Itt és itt, de egyelőre fogalmunk sincs, hogy ezek ténylegesen működni fognak e, bízzunk a legjobbakban. Akik nem akarnak rizikózni, azoknak a már több díjátadónál is segítségünkre lévő TVU Player-t ajánljuk, teljesen ingyenes, használata egyszerű, itt tudjátok letölteni. Aki a mesés Londonból olvas minket, az a BBC1 honlapján tudja nézni az élő közvetítést itt.
+1 BBC1 ez nekem működik, ezt ajánlom.
Még egy BBC1, ehhez kell a silverlight-os kodek anyámkínja, nekem ez nincs fent, de Barbi letesztelte, szóval ez is működőképes.
Élő tweetelés:
A twitteren is folyamatosan zúdítani fogják ránk az infókat, többek között őket érdemes figyelni:
@baftaonline@orangefilm@kstewsbutt.

Én valószínű, hogy fent leszek és próbálom követni az eseményeket, nem tudom, hogy a chat-ben leszek e, de próbálok. A hírek szerint Rob nem fog részt venni a vörösszőnyeges fotózáson, Kristen viszont igen, de elvileg a BAFTA utáni afterparty-n már mindketten ott lesznek. Rajtuk kívül ott lesz még a szintén jelölt Anna Kendrick valamint Jamie Campbell Bower. Természetesen ahogy jönnek a képek úgy kerülnek ki folyamatosan az oldalra. Jó BAFTA-nézést mindenkinek! Hajrá Stewie!!!

Boldog születésnapot Ashley!


Csinibaba-divatrajongó Ashley ma ünnepli 23. születésnapját, sok minden jót kívánunk neki és mivel biztos, hogy lesz bulija is, jó szórakozást!!

Ashley Michele Greene (született: 1987. február 21-én) filmszínésznő és modell. Ő alakítja Alice Cullent az Alkonyat (Twilight) c. filmben.
Jacksonville-ben, Floridaban született, szülei Joe és Michelle Greene. 17 éves korában leérettségizett és elköltözött Los Angelesbe színészi karierje érdekében.
Ashley-nek van egy testvére, Joe, aki a szüleikkel Jacksonville-ben él.
Színészi pályája előtt, szerpelt a Mest: "Kiss Me, Kill Me" c. klippjében és vendégszereplőként részt vett a népszerű Punk'd c. átverő showban, és a Bostoni Halottkém c. sorozatban.
2008-ban, kiválasztották Alice Cullen szerepére az Alkonyat (Twilight) c. filmben, ami egy hasonló című Stephenie Meyer novella alapján készült.
Kedvenc színésznője Audrey Hepburn, és számára minden idők legjobb filmje az Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany's).
via

Kristen Stewart az Eclipse a lánykérési jelenetéről

A Sárga Zsebkendő premierjén Kristen Stewartot nemcsak a Breaking Dawnról, hanem az Eclipse-ről is kérdezték és szóba került a lánykérési jelenet is.
„Nos, elhatározni hogy megházasodik valaki 18 évesen az meglehetősen nehéz döntés. De nem akartam ostobának tűnni. Nem akartam, hogy ez úgy nézzen ki mintha kölykök házasodnának meg. Tudod, hogy értem?” Kristen még azt is elmesélte, hogy meg kellett találnia azt az érzelmi teret, ami elfogadhatóvá tette számára ezt az elkötelezettséget. „Azt akartam érezni, hogy ’Ó! Wow! Szeretnék igent mondani!’ Érted, mire gondolok? Szóval nem tudom, hogy csináld. Megpróbálod a valóságnak megfelelően megcsinálni, és ez megfelelőnek tűnt. Remélem rendben sikerült.”

Illetve nemrégiben Kris a Hollywoodoutbreak.com-nak is nyilatkozott a Saga harmadik részéről: „Az Eclipse valamiképpen úgy kezdődik mint a New Moon és egy teljesen más filmmé alakul át. Ez olyan, mikor rögtön azt gondolod hogy ugyanezt a történetet kapod, de valami hirtelen teljesen megváltozik. Ami érdekes volt számomra, hogy felfedezzem a szeretet különböző szintjeit és elfogadni hogy talán azok az eszményképek amikkel ezelőtt kis ideig rendelkeztél, nem igazak. Bella veleszületetten tisztességes ez a valami amit érzek benne. Az Eclipse-ben hazudik önmagának és hazudik mindenkinek aki körülötte van arról a tényről hogy szerelmes Jacob-ba – csak nem annyira. Ez az a különleges dolog, amit nem igazán tudsz körülírni. Imádtam nézni hármukat, szerettem ezzel a három karakterrel együtt játszani. Úgy értem szó szerint ott van az a jelent, amiben Edward és Jacob, akik halálos ellenségek egy sátorban aludtak Bellával. Egy képtelenül nevetséges helyzetben találod magad. Szóval a történettel nagyon sokat kellett dolgoznunk, és a következmények szintén még inkább jelen voltak. Van az a nagy csata ami bekövetkezik és ez sokkal nagyobb volt mint amivel a New Moon-ban kellett megküzdenünk, de klassz volt.”

2010. február 20., szombat

Kristen ismét a Breaking Dawnról

Kedvenc Collider-es szerkesztőmnek alkalma volt meginterjúvolni Kristent a Sárga zsebkendő rövidke promózása alatt, ezt a rövid kis ízelítőt olvashatjátok most, ahol többnyire ismét a Breaking Dawn a téma. via

Azt tudni kell, hogy két interjút csináltam ma Stewarttal. Az első egy tévés interjú volt, a második pedig egy kerekasztalos beszélgetés pár másik újságíró társaságában. A tévés résznál feltettem neki azt a kérdést, ami az egyik twitter követőmtől jött, akit Amandának hívnak, azt szerette volna tudni, hogy a BD tényleg 3D-s lesz e. A választ megtudhatjátok a videóból :) :
Aztán pár órával később az asztalos beszélgetésnél Stewart azt mondta, hogy a Breaking Dawn-t valószínű novemberben fogják elkezdeni forgatni és még ő is tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy egy vagy két részben lesz e megcsinálva. De szerinte: “A történet teljes mértékben megkívánja a két részt és nagy szívás lenne ha…nagyon csalódott lennék, ha az lenne, hogy, ‘Oké, hagyjuk ki ezt a részt, ezt a jelenetet, ez a fejezet sem kell, meg ez se, az se.’ Szóval én két filmet szeretnék csinálni, de hogy tényleg teljesen őszinte legyek, fogalmam sincs mit fognak csinálni [a Summit].”

Kellan Lutz Seventeen Magazine interjú

A Seventeen Magazine 17 kérdéses interjúsorozatának közzétételét tovább folytatjuk, hiszen a Jackson-nal készített interjút sokat szerettétek. Ami nem csoda hiszen olyan kérdéseket tettek fel neki, amiből jobban megismerhettük a srác személyiségét - a kérdések ugyanazok, de most az interjúalany Kellan Lutz.
Két kérdésre adott válasza a 17-ből:
Mi az álommunkád?
Repülőt akarok vezetni. Szeretek a levegőben lenni és gyorsan száguldani. Vagy, víz alatti kutató lennék. Engem mindig is lenyűgözött a Bermuda háromszög és Atlantisz. Szeretem a kémiát is. Ezért is olyan véletlenszerű számomra a színészkedés.

Ha egy napra helyet cserélhetnél bárkivel a világon, ki lenne az?
Valószínűleg George W. Bush-sal cserélnék csak azért, mert az 51-es körzet az én legkedvencebb idegesítő kedvtelésem. Egyszerűen csak tudnom kell az összes titkot. Tudnom kell mindent. Még ha a barátnőm meg is csal, megtalálom a módját, hogy kiderítsem az összes információt.

2010. február 19., péntek

Napfogyatkozás plakát a mozikban, rövid vélemény a VD-ről és az Egek Uráról

A mai mozizásunk is sikeresen telt, beleégethettük retinánkba az Eclipse poszter magyar megfelelőjét teljes fizikai valójában, amit meg is örökítettünk Nektek :) A Valentine's Day és Up in the Air mindkettőnknek tetszett, a VD-ben nekem/nekünk nagyon bejött a két Taylor része, télleg viccesek voltak és én szerintem a magamévá fogom tenni Swifty Fairytale című számát, nagyon megtetszett, bár nem vagyok a csaj rajongója. A film egyébként tele volt csavarokkal, amik nagyon jól jöttek ki és én csomó mást máshogy gondoltam, mint ahogy valójában a filmben alakult (kivéve a Bradley Cooper részt, arra ráéreztem :D).
Az Up in the Air ami magyarul az Egek Ura néven fut már más tészta, de a zenéje nagyon kellemes volt, azt biztos meghallgatjuk, a filmben nagyon jól szóltak. Szép légifelvételek vannak, szóval látványnak sem utolsó a mozi, a történettől meg ne várjatok semmi hű de nagyon pozitívat, egy magányos emberről szól. Anna jól játszott, voltak kemény jelenetek, amik azért elgondolkodtattak, de teljesen rendben csinált mindent, büszkék lehetünk rá viszont az Oscar jelölés... hááát nem tudom, nekem annyira nem volt hatalmas nagy kiugró alakítás.

Ja és még egy kis Eclipse: Kris tegnap nyilatkozta a Sárga zsebkendő premierjén, hogy szó szerint tényleg semmit sem látott az Eclipse-ből, és hogy ő szeretné ha a trailerben lenne harc jelenet, újszülött vámpírok illetve egy nagyon király Jake-es sziklás részről is beszélt, ami szerinte szintén egy nagyon jó jelenet... Már nem kell sokat várnunk és remélhetőleg mi is meglátjuk, hogy milyenek is azok a harc jelenetek és a vérszomjas újszülöttek. Videó a rövid interjúból itt.

Kristen a Sárga zsebkendő bemutatóján



Tegnap lezajlott a mozis bemutatókat megelőző nagy premier Kristen 3 évvel ezelőtt készített filmjének alkalmából. Kris nagyon csinos volt, azt hiszem senkinek sem lehet oka panaszra! Az eseményen kiderült, hogy Kristen Taylor-ral fog megjelenni a márciusi Oscar-on, ahol díjat fognak átadni. Több kép itt, infókért ugorjatok a JustKStew-ra!