2010. június 29., kedd

Kibeszélő - Eclipse

Végre végre eljött az amit már hónapok óta vártunk: Eclipse. Mivel sokan már ma látjátok ezért kitesszük most a Kibeszélőt, hogy még frissiben leírhassa az élményeit aki akarja :) Segítségnek néhány támpont:
- Legjobb/legrosszabb rész
- Zene (score és ost), dalok elhelyezkedése, kedvenc szám
- Könyvhűség
- Látvány
- Színészi alakítások
- Maga az egész film (mi hiányzott, miből volt túl sok stb.)
- Twilight, New Moon vagy Eclipse?
- Milyen oltárt fogsz építeni David Slade-nek
- Aki megnézte az összes kiadott cuccot: bánod vagy nem, hogy mindent megnéztél?

Péntekig az oldalsávból levesszük a legutóbbi kommentek részleget, hogy aki még nem látta annak se rontsuk el a moziélményét :) Péntek után természetesen visszakerül. Bőven mehetnek a spoilerek, szóval aki nem látta még a filmet, az ne olvasson bele a Kibeszélőbe. Ja és ha már előre érzed, hogy hosszabb lesz a mondókád akkor javaslom, hogy kezd inkább word-be gépelni és ha készen vagy csak akkor másold be a komment ablakba, nehogy elvesszen a dolog...
Hajrá hajrá kommentelők, ne fogjátok vissza magatokat mert az Eclipse ... (tetszés szerint kitölteni) volt!!!!

Segítség a kommenteléshez: ha írod a megjegyzést a kiválaszthatós cuccnál a Megjegyzés írása mint legördülő választósávból válaszd ki a Név/Url-t és bőven elég csak a nevedet megadnod, az URL rész üres maradhat!

Ha nem tudod mi ez:
Úgy döntöttünk Barbival, hogy véletlenszerű alkalmakkor lesz egy "Kibeszélős" bejegyzés, ahol is bármiről beszélhettek a kommentekben, háziról, suliról, barátokról, twilight-ról, zenéről és problémákról, ha hallottál egy jó viccet oszd meg a többiekkel, egyszóval mindenről ami Titeket érdekel! Egy központi kérdést valószínű felteszünk majd, ami segít elindítani a beszélgetés fonalát, erre várunk ajánlatokat a mail-címünkre (twinform@gmail.com)! Szerintem nem kell senkit emlékeztetnem arra, hogy kulturált keretek között maradjunk, értelmesen is lehet véleményt nyilvánítani.

53 megjegyzés:

Mivel elég hosszú lettem számozom a részeket.
1. rész

Kezdjük a legfontosabbal: az Eclipse a sorozat eddigi legjobb része, David Slade a MESTER és pont.

Innentől kezdve valószínűleg nem leszek ennyire összeszedett:
A tavalyi New Moon-os csalódás után akármennyire is megszerettette magát velünk David Slade, azért volt bennünk egy kis félsz, hogy mi lesz ha mégse, mi lesz ha ez nem lesz az amit vártunk… Az első 3 perc után ezeket a gondolatokat úgy kitöröltük az agyunkból mintha soha nem is lett volna, és SZÓ SZERINT már az első percekben majdnem elsírtunk magunkat. De komolyan. Az esőverte Summit logó, Riley bevezető üvöltése majd az Eclipse igazi logójának felbukkanása a vásznon olyan szinten kiverte nálam a biztosítékot, hogy abban a pillanatban már David életfogytig tartó rabszolgája lettem volna ha kéri. IMÁDOM a csillagászos cuccokat és ahogy a napot eltakarja a sötét hold és körülötte a fények…. Kész, én akkor ott már kilóra meg voltam véve. (Barbival pont azt beszéltük, hogyha ezt IMAX-ba adták volna ennél a bizonyos 3 percnél nemcsak a sírás lett volna garantált, hanem a bugyicsere is ugyanis tuti bepisiltem volna.)
Szóval az ütős felvezetés megvolt és az akcióra sem kellett sokat várni, máris ott találjuk magunkat a félhomályos erdőben, vámpírokkal és farkasokkal száguldva, akik üldözik Victoria-t. Igazából ehhez nem tudok hozzáfűzni semmit, maga a látvány sokkal többet ér minden szónál. (A film után megnéztem az összes elmaradt tv spot-ot és felfedeztem, hogy ennél a jelenetnél néhány spot-ban világosban mutatják ezt az egész jelenetet ergo nem a szürkés-kék árnyalatú hajnali erdő benyomását kelti az egész, hanem fényes nappalét, határozott színekkel. Érdekes.)
A Jake-Bella-Edward háromszög remekül lett kidolgozva, tökéletes egyensúlyban van mindkét fiú, megkapják a maguk idejét a vásznon, amit (főleg Rob) idén hasznosan ki is tölt, a játéka sokkal de sokkal jobb, mint amit anno a New Moon-nál produkált. Taylor számomra a második részben is nagyon kellemes csalódás volt, ez azóta sem változott, az Eclipse-ben is ugyanolyan kis játékos, de komoly és szerelmes, mint eddig. Könyvbeli Jake < Filmbeli Jake.
Jake egyik kedvenc része számomra mikor megjelennek az érettségi bulin és mikor szóba kerülnek az újszülöttek ilyet benyög: „Hold up. What damn army?” Ahogy mondja :D Imádom :D Ha már az újszülötteknél vagyunk hát ki nem hagyhatom szexi Xavier-t Riley-t, aki annnnyira annnnyira jól csinálta a dolgát, hogy egy jó nagy „tanulmányozás” bőven kijárna neki tőlem. Kedvenc részeim tőle, mikor Bella-ék házában van és lemegy az alvó Charlie-hoz, a végén mikor meglátják a hóban közeledni, meg mikor a zene egyszercsak abbamarad és Riley ezt mondja Edward-nak és Bella-nak: „Véged van.” De öcsém olyan hangon mondja, hogy az ütő megáll benned. Imádtam minden egyes vásznon töltött percét. Victoria az Victoria. Szerintem nem véletlenül került inkább Riley előtérbe, a Summit biztosan sejtette, hogy a rajongók valamennyire még mindig zabosak a leváltás miatt. Bryce-al egyébként nem volt gond. Jól hozta a gonoszat, az idegbeteg „most megöllek” fej jó volt, szóval akármennyire is akarnék panaszkodni rá, nem fogok, mert nem lenne fair. Bryce jó volt, de nem kimagaslóan és emlékezetesen jó. Viszont aki meglepően jó volt az Gil Birmingham, aki Jake apját Billy-t játtssza. A tábortűz jelenetnél tényleg jó volt, viszont a végének remekelt, mikor Carlisle Jake-et gyógyítja. Az a jelenet is baromi baromi jó volt, Gil könnyes szemei és a bentről kiszűrődő ordítások meghozták a kellő hatást. Még a színészi alakításoknál maradva: Billy Burke és Kristen: isteni páros. Az a szex-beszéd valami hihetetlenül aranyos, főleg Kristen részéről, de élvezet nézni ahogy ezek ketten együtt dolgoznak.

2. rész

A vámpírok kidolgozásánál remek ötlet volt az, hogy mikor elpusztítják őket, olyan mintha márványszobrokat törnének el. Valószínű emiatt is mentek bele a „korhatárt megszabó emberkék” a fejek kettétörésébe és egyéb harci jelenetekbe. Kellett a kompromisszum de baromi jól megoldották úgyhogy piros pont.
David Slade rendező jól végezte a dolgát, a trailerekben látható tájképek ugyanúgy benne vannak a flmben is és gyakori, hogy ezeket nem gyorsan váltják el, hanem jó 4-5 másodpercig a vásznon maradnak, hogy az ember gyönyörködhessen a csodás tájakban vagy éppen hogy cska pihentessen egyet a szemén. Az ilyen felvételek közül egyéként a kedvencem mindenképpen az éjszakai folyó és ahogy a csillagok tükörképe folyamatosan csillámlik a felszínen. Gyönyörű, gyönyörű. Nagyon sok helyen lehetett olvasni, hogy rengeteg közeli van a filmben, én ezektől kicsit tartottam is. Azt hittem majd semmit sem fogok látni akkor az egészből, mert a színész fejével lesz tele az egész vászon és lemaradok az eseményekről, illetve, hogy nem érdekel a színészek minden pórusa. David azonban előszeretett pihenteti a kamerát a színészek arcán és hagyja hagy dolgozzanak a jeleneten minden arcrezdülésükkel. Amennyire féltem a közeliktől annyira fel sem tűntek a filmben, egyszerűen olyan jól beleolvadtak, hogy össz-vissz 2 elég közeli jelenetre emlékszem ahol tényleg fullra csak a színészek arcát lehetett csak látni, de ezek is simán megállták a helyüket és egyáltalán nem voltak zavaróak. Slade bácsi a „kéznyomának számító” egyik kameramozgást is betette a filmbe, amit – ha már látott az ember más David filmet – szerintem rögtön fel lehet ismerni. A 30 days of nights című másik vámpíros filmjében David szintén egy fenti kameraképpel vette fel az utcán mészárló vámíprokat, itt ugyanezt tette (bár nem olyan nagy távolságból) a Bella a kocsijához tart jelenettel.

A zenéről: az OST és a score album nekem mindig a film után következik. Tegnap óta folyamatosan az OST-ot hallgatom és határozottan jó viszont a New Moon nálam ezt is veri. Nem tudom miért, az valahogy annyira beleégett az agyamba fülembe, hogy azt szerintem semmi más nem fogja tudni túl szárnyalni. Mindenesetre ami elsőre megtetszett az OST-ről az Sia: My love című száma. Első kedvencként az albumról, nekem ez egyenlő lett az Eclipse-el. Ha ezt a dalt valahol máshol meghallom majd, az Eclipse lesz az első ami eszembe jut majd. Második kedvenc a Metric szám lett, ami elsőre ugyan nem fogott meg és a filmben sem tűnt ki annyira, de 4-5. meghallgatás után simán bemászik a bőr alá, nem különben Cee-Lo Green: What part of forever (remix) száma. Őszintén szólva a dalok elhelyezése sokkal jobb mint a New Moon-ban azonban így utólag visszaemlékezve kb 3 számnál többet nem tudok elhelyezni a filmben, kicsit összemosódtak a dolgok és nem voltak annyira jelentősek, hogy itthon meghallgatva beugorjon: „igen, ez annál a jelenetnél volt, az meg annál, az meg amannál”. Szóval amíg a New Moon nálam 10/10 OST terén addig ez legyen mondjuk egy 8/10.
A score is szintén túl észrevétlen volt (nekem). Nem tudtam visszaidézni egy taktust sem, viszont ahogy ma belehallgattam Riley témájába, hát a hideg rázott tőle, annyira jó volt. Míg a filmben ugyan jó volt, de nem túl hangsúlyos, addig szerintem önálló formában sokkal több érzelmet hoz ki (belőlem legalábbis).

3. Rész (befejező)

A végére amit hiányoltam/mást vártam: több falka cucc, szegény fiúkat most eléggé elhanyagolták, az elején lévő Jake ugratás valami hatalmas volt, nagyon szakadtunk Barbival, üde színfoltjai a filmnek ehhez kétség sem fér, szóval én megéreztem a hiányukat. Amit máshogy csináltam volna az is csak egy apróság: mikor az érettségi beszédnél Billy feláll hogy megtapsolja Bella-t túl erőteljes és hirtelen a váltás a következő jelenetre, szerettem volna én is elérzékenyülni Billy-vel de nem tudtam :/

David Slade nem hagyta cserben a rajongókat, az Eclipse biztos tisztesen fog teljesíteni a mozikban, a rajongók is boldogok lehetnek és azt hiszem David-nél jobb rendezőt nem is kívánhattunk volna. Köszönjük David!

Ui: a moziközönségről nagyon röviden: nagyon sok olyan jeleneten röhögtek ami baromira nem volt vicces, viszont mikor Bella igen-t mondott, akkor elkezdtek tapsolni, ez baromi jó volt, ilyet még soha nem láttam :D

Ui2: az "írói túlzásokat" senki se vegye komolyan, poénnak szántam illetve az olvasás "felrázására" szolgál. Valamint bocsi az elírásokért, elütésekért, biztos vannak.

3. rész kiegészítése mert eszembe jutott még 3 dolog:
A parókák néhány helyen elég jók voltak, jobbak a vártnál, de a végefelé eléggé fintorra görbült a szám. Bella haja néha úgy behullámosodott mintha valami bazi páradós helyen lenne és a kiegyenesített haja ugrana vissza az eredeti állapotába, valamint a hajtövek néha elég bénán néztek ki. A legutolsó jelenetben tetszett a legkevésbé illetve az elején lévő sulis jelenetnél.
A sikítások: véééégre ebben a filmben is sikítanak üvöltenek, amit már nagyon hiányoltam az eddigi részekből, bár a New Moon-ban Bella néha néha sikongat ugyan de itt végre a felnőtt férfiak is teli torokból nyomják. Főleg Xavi ó jeeee :D
A visszaemlékezések: jók voltak, illetve jól elfértek a filmben de annyira különösebben rám nem tettek semmilyen hatást viszont jó volt kicsi több Jasper-t látni :)

Na, akkor én is írok pár sort. Ma láttuk a filmet, premier előtti vetítésen.

Legjobb rész: nekem nagyon tetszett Bella és Charlie beszélgetése a szexről. :) Aranyos volt. Illetve az a rész, amikor Victoria-t üldözik az elején.

Legrosszabb rész: ilyet nem tudok külön kiemelni, sok apró dolog volt, ami nem tetszett. Erről lejjebb írok majd.

Zene: még mindig imádom a Muse zenéjét, ami az érettségi bulin szól a Cullen villában.
Nagyon nem tűnt fel más zene, az albumot pedig még nem hallgattam meg külön.

Könyvhűség: ilyen téren nagyon csalódott vagyok. Én megértem, hogy nehéz filmet gyártani egy ilyen hosszú könyvből, de ennyire? Voltak dolgok, amiket megváltoztattak, teljesen feleslegesen... Még valami célja lett volna.
Engem zavart pl., hogy Bella megvágja magát a kővel, amikor Edward és Seth harcolnak a két vámpírral... A könyvben nem vágta meg végül magát... Feleslegesen változtattak rajta.
Vagy az is zavart, hogy Jacob akkor sebesült meg, mikor már Bella is ott volt... De tudnék még párat felsorolni.

Látvány: nagyon jó volt, ebbe nem nagyon tudok belekötni.:)

Színészi alakítások: ezzel sincs gondom, de kiemelném, hogy Riley nagyon jó volt.:))

Összességében: én kicsit többet vártam ettől a filmtől... Tetszett pl, hogy voltak részek az újszülött vámpírokról, jó volt a sátras jelenet is, Bella beszélgetése az apjával. De néha kapkodósnak éreztem, sok rész nem egyezett a könyvvel, hiányoznak magyarázatok és bizonyos részek.. Több érzelmet is el tudnék viselni, nem teljesen jött át Edward fájdalma, amiért ennyire ragaszkodik Jacob-hoz Bella, és Bella félelme sem túl meggyőző az egész csata miatt. Illetve több csatajelenetet is elbírt volna részemről. Nem csodálhattam eleget a farkasokat sem...
Ha választanom kellene, akkor a New Moon viszi a pálmát nálam, azért, mert az elég hű volt a könyvhöz.

Sosem fogom megbánni, hogy megnéztem őket. :) Akkor sem, ha a könyv ezerszer jobb!

Holnap újra megnézzük, mert már megvettük a jegyet mielőtt nyertünk volna a premier előttire. Hátha változik jó irányba kicsit a véleményem. :)

Jövök én is.:)
Sikerült premier előtt megnéznem a helyi moziban. xD
Nálam is ez a kedvenc eddig, magasan.
Nagyrészt mindenben egyetértek Annie-vel, ezért nem is fejtem ki ennyire.
Az akciójelenetek nekem is nagyon tetszettek. Már az eleje is nagyon megfogott. David tényleg érti a dolgát.
A színészi alakítások közül én is kiemelném Riley-t. Már a fotókon nagyon átjött, aminek át kell, de a filmben még inkább. :) Az eleje is szuper, és a végén a hegytetőn is nagyon jó volt. Bár bevallom kicsit megsajnáltam, Victoria kihasználta, de nagyon. És ez is átjött, már a korábbi közös jelenetükből is. Az is tetszett. Bryce tényleg nem volt rossz, bár nekem akkor is Rachelle marad az "igazi" Victoria.
A márványszoborszerű törés nekem is tetszett, bár bevallom a moziban pár srác beröhögött Victoria "halálán". De ezt betudtam annak, hogy nem olvasták. Én pont így képzeltem, szerintem szuper volt! :)
Szerintem Edward, Jake és Bella szerepét is jól játszották a színészek. A filmbeli Jake-et én is sokkal jobban bírom, mint a könyvbelit. :) És Charlie is sokkal jobb a filmben. A Billy-Kristen páros tényleg szuper, szakadtam a röhögéstől.
Edward gyönyörű volt, és nekem teljesen átjöttek az érzelmei. Team Edward! <3
A kisebb ferdítések nagyrészt tetszettek, szerintem a filmet szolgálták. Azt mondjuk én sem értettem, Bella miért vágta meg magát. Ezen gondolkoztam is sokat, hogy én emlékszem rosszul, vagy a könyvben tényleg nem.
Az egyik kedvenc jelenetem a könyvben Ed és Jake sátras beszélgetése. Ez is jó lett, bár kicsit lehetett volna hosszabb.
A másik,az igazi leánykérés, mikor végre igent mond Bella. Ez is tetszett. Szerintem Rob itt (is) remekül játszott. Nekem nagyon átjött az öröm, amit érzett.
A plusz részek (vámpír sereges, volturis) nekem tetszettek. Szerintem beleillettek a képbe.
Zenék közül nekem is csak a Muse tűnt fel a bulin, illetve a leánykérős jelenet előtt a zongora. A már ismerős zene.
A közönségben kellemesen csalódtam. Egy sikongatás sem volt, pedig felkészültem rá az Újhold premierje után. De itt nem volt semmi extra a srácok röhögésén kívül az említett Victoriás résznél. Valószínűleg a zártkörű vetítés miatt volt szerencsém. :)
Azt hiszem, ennyi így hirtelen. Még nagyon friss. De tuti, hogy a fülig érő mosolyom még órákig/napokig a képemen lesz. xD

Most értem haza és nagyon nem tudom megfogalmazni a gondolataimat.Lényegében élvezhetetlen volt, mert néhány ember nem bírt magával és amikor Edwardos részek voltak állandóan fújogtak meg bekiabáltak valamit és furcsa hangokat adtak ki...
Szóval köszönöm ezeknek a személyeknek....még ha nem is nézik ezt az oldalt gratulálok a magatartásukhoz...
A filmmel kapcsolatban kicsit csalódott vagyok meg nem is.Voltak részek, amik bejöttek,voltak,amik nem...
Az akciójelenetek szuperek voltak, bár amikor Edward végez Victoriával és utánna mutatják Victoria testét nekem kicsit vicces volt..xD
Meg amikor Leah átalakult farkassá hirtelen az se jött be...
Kedvenc jelenet: Amikor Bella és Edward a hálószobában van <3 (csak azt a pillanatot is sikerült elrontaniuk pár csajnak a mogorva,hangos beszólásaival...:@)
Zene: Muse és a végén lévő zene tetszett a legjobban :)
Többet most így hirtelen nem tudok írni, de várom már,hogy újra lássam a filmet!

Enyém is hosszú lett, úh 1. rész.
A sejtésem beigazolódott: David mester a Saga legjobb részét alkotta meg!
Ahhoz, hogy ezt tudjam, elég volt ismernem korábbi munkásságát, illetve látnom az Eclipse logós posztert, pár stil-t a filmből, illetve asszem a 2. előzetest. Mást én nem láttam.
Az már az első 5 percből kiderült számomra, hogy itt egy asskicker movie-val lesz dolgunk. Az esős üvegen át megjelenő Summit logó, a sejtelmes, ködös, esős hangulat, na meg Xavi, aki megalapozza a filmet.. :P
Iszonytatóan sajnáltam már az elején, mert tudtam, mi vár rá. És hát lássuk be, nem aprózták el az átváltoztatását, először az ijesztegetések, földre taszítások, s végül a harapás.
Ezután a thriller-be illő jelenet után kicsit statikusnak tűnt számomra az Eclipse jel, illetve hirtelen váltásként ért a napfényes, virágos mező a turbékoló galambpárral. Gyanítom, hogy direkt a kontraszt az újszülött illetve újonnan születendő vámpírok keserű sorsa, és a még mit sem sejtő Edward-Bella pár heverészése között.
Azt kell, hogy mondjam, az ő dialógusuk, évődésük sem lett azonban sok, inkább steamy, ha értitek,mire gondolok.. ;)
Nem akarom jelenetenként kielemezni a filmet, ezért nagyobb merőkanalakkal merítenék belőle.
Nekem minden tetszett. Az, hogy kicsit több Charlie-t kaptunk, és a jelenetei mind olyan klasszak voltak, imádom Charlie-t, azt, hogy olyan sután szereti a lányát, a kissé szűkszavú stílusát. Ezt mind jól visszaadták a jelenetek és a dialógusok. Főleg a szexről szóló mondókája.. :D
A humor egyébként végig ott van, Edward-nak is jó beszólásai vannak, pl Jacob-ra: "Van ennek inge?" :D
Billy Black jutott most valamiért eszembe, tetszik, ahogy meséli a törzs eredetét. Leah is tetszik nekem, megfelelően dacos karakter lett.
A visszaemlékezéseket nagyon szerettem, ezt a törzsbélit is, illetve Jasper-ét és Rosalie-ét is. Jackson-nak ennivaló a déli akcentusa :D, Rose sztoriját pedig megkönnyeztem, annak ellenére, hogy nem is mutatták magát az erőszakot...
Bobo szerintem klassz volt, jó volt a törzsi tanács hangulata.
Imádtam, hogy sok Cullen jelenet volt, láttuk a házat kívülről (rohadtjól néz ki!) és a partyjelenetre is klasszul volt feldíszítve.
Szerintem Nikki minden eddigi résznél szebb Rose volt itt és a teraszos-Bellás jelenetben főleg gyönyörű.
Imádtam, amikor a család egymás ellen harcol az edzésen, főleg Jazz és Alice kettősét, ahogy a végén megcsókolják egymást... nagyon édesek. :)
Ez általánosságban jó volt, hogy azért a Culleneket is láttuk eksön közben, így kicsit olyan igazi vámpíroknak tűntek.

2. rész

Xavier-nek volt egy olyan arca, amikor ráordított az újszülöttekre, szinte eltorzult. Jó volt a fickó! A "partraszálláskor" is tetszett, illetve a végén, ahogy vacillál Victoria és Edward igaza között. És nagyon sajnáltam, amiért kinyírták. :(((( Reménykedtem vmi alternatív befejezésben, de ugyanígy Bree-nél is.
Tetszettek az új kameraállások, pl. amikor Bellát felülnézetből látjuk,ahogy a kocsihoz megy. Jól meg voltak vágva a harcjelenetek, főleg az újszülöttek és a Cullenek egymásnak rontása tetszett premier plánban. De Edward-Victoria is klasszat alakított.
Jó volt a sátras rész, tetszett a dialógus és a fiúk játéka.
Tay jól hozta a nyomulós Jacob-ot, de valahogy mégsem idegesített annyira, mint amikor olvastam. Most tökre meg tudtam érteni, és Bellát is, és Edward-ot is,miért fogadta közönnyel és apátiával a csókjukat. Mert elfogadta, h Bella Jake-et is szereti. És az is aranyos volt, amikor mondta Jake-nek, hogy ha nem lenne ez meg ez, ő bírná. :)
Jól nézett ki amúgy a sátras-hegyes helyszín, meg az is, amikor felülről mutatták a szirtet, gyönyörűek a tájak,amik belekerültek a filmbe.
Örültem, hogy sok erdő volt, a New Moon-ban minden olyan szárazra volt megcsinálva, itt ismét Forks-ban éreztem magam.
A sulis részek is visszarepítettek a Saga első részének helyszínére, otthon éreztem magam.
A zenék baromi jók, a Jonathan Low és a Neutron Star Collision is jól volt elhelyezve, én ezt a kettőt hallgattam meg előtte, de a többi is tetszett, majd ha tanulmányoztam őket,akkor még írok róluk. :D
A score dalokat is jobban meg kell még figyelnem, de elsőre bejöttek.
Tetszett, hogy a farkasok élethűbben néztek ki és az akcióik is kidolgozottabbak voltak.
Bryve nem lett volna rossz Victoria, de nekem bezavart az a paróka. :S
Mivel most így más nem jut eszembe, követem a bejegyzésben megadott támpontokat. :D
Legrosszabb rész...nekem egyszer volt, hogy felnevettem ilyen miatt, mégpedig az egy beállított rész,a Cullenek az erdőben, nagyonszúrósszemmel néztek és olyanok,mint valami akcióhős csoport,ami bevetésre indul. :D
Legjobb rész... pff, sok volt. :D AMi nagyon aranyos, az a legvége, Bella monológja a mezőn és Edward reakciója, a kézmegkérős jelenet, amikor Jake viszi Bellát motorozni és vigyorog :D, a sátras, az edzés Jasper vezetésével, Riley a film elején, Victoria és Ed harca, az újszülöttek és a Cullenek meg farkasok harca, áh nagyon sok. :D
A zene nekem nagyon oké volt, de mivel nem ismerem még őket kettő fent említett kivételével,ezért nem tudok példát mondani, volt egy ami bejött, de már azt sem tudom,hol szólt. :D Meg kell még nézzem a filmet... xD
Könyvhűség... régen olvastam, de amire emlékszem,hogy tuti a könyvben is úgy volt, az oké volt, nem volt túl sok, se kevés.

3. rész (utsó)

Látvány az ÓRIÁSI!!! Imádtam, hogy olyan volt, mintha nem is Saga filmet néznék, hanem egy thriller-misztikus-krimit, tetszettek a harcjelenetek, az egész film kékes színvilága, kicsit talán a meadow virított nagyon. A bőrcsillámlás is tetszett, visszafogott volt és szép.
Színészek... csak ne lett volna paróka Kristen-en.. engem zavart. :S Egyébként jó volt a csaj, és mivel sok volt a közeli, így apró szájrángásokat, mindent lehetett látni. Rob nálam javított a renoméján, persze a New Moon-ban nem sok szerephez jutott, de ott nagyon statikus volt, itt a drámai és fájdalmas arckifejezések mögül az egyszerű srác is előjött belőle, és én Edward humorát is szeretem, abból is megvillant egy kevés. Itt mondanám el, hogy végre ismét korának (emberi szemmel :P) megfelelő ruhákat kapott, nem szürke öltönyt....
Tay jó Jacob volt, kellően agresszív és érzelmes, sokkal jobban kedveltem ezt a Jacob-ot, mint a regénybelit.
A Cullenek közül Rose, Jazz és Alice tetszett most nagyon. A farkasok unblock imádnivalók. :D
Volturi, hát Dakota nem volt rossz, de különösképpen nem ájultam el tőle.
Melyik a három film közül? Nos, az Eclipse nem csak a történetszálakat egyesítette, úgy értem Cullenek, farkasok, Volturi, újszülöttek, minden volt benne, hanem kaptam az első rész bájosságából, azt éreztem, mintha én is 17 éves gimis lennék újból, a színvilág és a bensőségesség (Ed és Bella fekszenek az ágyon) is erre emlékeztetett. Kaptam a New Moon nagyszabású ívéből, mert a csatajelenetek, Victoria üldözése, mind nagyívűre lettek megcsinálva. És meg egy harmadik hozzávalót, ami ennek a filmnek a sajátja: dögösség. Sokkal dögösebb, füstösebb, vámpírosabb, mitn az előző kettő, ehhez persze az újszülöttek nomádsága is rátesz (nameg Xavi :P).
Plusz amit mondtam, újszerű kameraállások, sok közeli, más látásmód, szóval David Slade maga.
Én magát Davide emelem oltárra és áldozok neki!!! Mert végre a fanyalgók is kaptak egy olyan Twilight filmet az arcukba, amire egy rossz szavuk sem lehet! :P
Az tuti, hogy még megnézem egy párszor,ha pedig dvd-n is megkapom, itthon fogok rajta nyáladzani, élvezkedni, bőgni meg minden egyebek.
Amen.

Ami most a többieket olvasva még eszembe jutott:
a tájképeknél nekem is nagy-nagy kedvencem a tó sötét tükrén játszó csillagfény, az ISTENI!

Akkor biztos én vagyok a hűlye hogy mindenkinek ennyire tetszik de nekem sajna annyira nem jött be!
:(
Én csalodtam nem éreztem a sztori egészét,csak jöttek egymás után a jelenetek!
A befejezés egyenesen összelett csapva,igen a könyvhűség az sem jött össze a készítöknek!
Sokat lehetet rajta nevetni de az érzelmi oldala az nagyon suta lett!
Közel sem volt olyan érzelmes mint az alkonyat vagy az új hold!
De biztos bennem van a hiba mert ott mindenki elvolt ájulva szerintem csak én jöttem ki fancsali arcal!:(
A pasiknak is nagyon tetszett a Dombi haverom akivel én voltam elvolt ájulva pedig neki az eddigi részek annyira nem tetszettek!
Nem tudom most kicsit szomorú vagyok....
Pottika voltam

kicsit kialvatlan vagyok es meg csak egyszer lattam a filmet, igy az esetleges hibakert elnezest kerek.
megfogadtam tegnap a film elso felenel, hogy a BD elott semmilyen reszletet nem fogok megnezni. bar nem hittem, de igazuk volt azoknak, hogy majdnem ossze lehet rakni az egeszet.ha az egeszet nem is, de az elejet igen, ezert nekem olyan kapkodosnak, sutanak, osszefuggestelennek indult a film. ismertem a kockakat, es nem volt kitoltve tartalommal. persze ez egy filmadaptacio de Edward Bella kapcsolata kicsit ellaposodott a vasznon.(az meg bosszanto volt, mikor Bella elhajtott a motorral es fakepnel hagyta Edwardot. szerintem nem illett bele) egeszen a lanykereses jelenetig kellett a tuzre varni, ahol ujra szenvedelyes lett, felporgott. Team "Edwardoskent" is megfogott Jacob Bella irant erzett szerelme, Tay nagyszeru volt. komolyan. kepes volt Jacobot szimpatikussa tenni szamomra, a konyvhoz kepest. tetszett az itt-ott megbujo humor, es Edward oldottabb jateka, bar nekem az erosen dramai is bejott NM-ban.ahol kelett szenvedelyesebb volt, ahol pedig veszelyesnek, ott felelmetes, allatias. feltem, hogy Edward nem lesz olyan szep(bar igy is a Twilightban volt a legszebb),de a szoros vaskos pajesza kivetelevel kifogastalan volt:)) lanykeres jelente nagyon edes lett, es tokeletesen atjott Edward boldogsaga. nagyon vicces volt az is, mikor meggyozi Bellat egy mondattal(es minket is), hogy o is szeretne vele szeretkezni...

1,
Hát ez is eljött :) Kezdeném ott hogy én eleinte nagyon féltem amikor megtudtam hogy David Slade fogja rendezi az Eclipse-t, mivel visszanézve a filmeit, hát hogy is mondjam, a romantika tényleg nem az ő asztala, viszont a harci jeleneteknél, tökéletes választás csak is ő lehetett. Annyit még hozzá tennék hogy lehet hogy hosszú lesz, mivel minden egyes pillanatról van véleményen, és próbálok sorban haladni , de ez nem fog összejönni mert annyi minden van a fejemben:)
Huh , nos beültünk moziba , rengetegen voltak, szinte mozdulni nem lehetett, kezdődik a film.. sírí csend van, és már robban az első jó pont a summit logó.. hát had ne mondjam hogy felállt a szőr is a hátamon :)Aztán jön Riley, aki nagyon durván ott van, nekem nagyon tetszett Victória kis játéka vele hogy szinte látni nem lehetett, hogy végülis aki nem olvasta a könyvet az nem vághatta le hogy ""jé ez a Vic" :D A mezős jelenet...és végre azt a szöveget raktuk be feliratba ami valóban az "idézet", amit Bella olvas -büszke vagyok magunkra - iszonyatosan sokat javult szerintem Kristen és Rob játéka, sokkal másabb, az eclipseben végre most nem az van hogy Edward állandóan csak néz ki a fejéből, szenved, Bella meg csak esik-kel, itt kőkeményen szerelem van :)

2,Ahhoz képest hogy pont ettől féltem , hogy nem lehet majd az érzéseket kivenni David miatt,hát had ne mondjam hogy csak zúdult az arcomba,és ha valaki akár legyen ez az a Lilli vagy ki a fene, azt meri mondani hogy Edward és Bella között a szenvedély egy szikrája se látszik, hát az üljön le velem beszélgetni mert amit az Edward szobájában produkálnak, hát le a kallappal, simán felért nálam egy szex jelenettel- mármint :D nem kellett hozzá egyiküknek sem meztelenné válni, mert annyira izzik a levegő, az aláfestő zene ami jobb nem is lehetne, egyszerűen számomra olyan érzelem teli volt hogy hát a lábam bele remegett, úgyhogy kedves Lilli , ha neked ez nem szenvedély akkor nem tudom hogy neked milyen pasikkal volt eddig dolgod, de sajnállak miatta.. Visszatérve :D Még mindig nagyon szeretem Charlie pillanatait Bellával , amikor Bella a kis sárga ruhájában fent áll a színpadon és Charlie állva tapsol könnyes szemekkel, szerintem ez egy nagyon jól eltalált jelenet. A másik aminek még nagyon örülök hogy Bella kapcsolata a Cullen családdal végre egy kicsit "emberibb"-nek tűnik, kezdik megismerni egymást, nem csak csendben állnak egész film alatt és ennyi. Amikről még muszáj beszélnem.. Emmett, hát csúcs ez a faszi, eddig nem tudom nem volt vele bajom , csak olyan semlegesnek éreztem, viszont most annyira aktív a harc jeleneteknél, a poénok egymás után jönnek tőle, imádom tényleg :) és valóban látszik , úgy ahogy a könyvben hogy kedveli Bellát. És jöjjön a legesleges hát Jasper Cullen tiszteletem, ha még nem tudná valaki én Team Jasper vagyok többnyire, és már mióta vártam hogy végre kapjon valami értelmet a filmben is ne csak a könyvben, és most megkaptam. Imádom Alice-el párosítva, elnem tudom mondani mennyire aranyosak együtt, amikor harc közben Jazz lopni akar egy csókot, de Alice- elugrik, aztán a végén ő csókolja meg :)

3,
Rosalie.. igazából az ő karakterét már a kezdetek óta szeretem, tetszik hogy ő nem látja mindig úgy a dolgokat ahogy a többi cullen, kicsit önző, féltékeny,de büszke . A beszélgetésük Bellaval hát nem volt rossz jelenet, viszont én nem így képzeltem el. Még jó hogy sorba haladok xD visszatérve Riley-ra ,igazán sajnálom hogy ő csak ezt a részt érte meg, mert valóban jól játszott, ilyenkor örülök hogy még jó hogy nem Channing Tatumot választották hanem Xaviert :) Iszonyatosan bele illet a filmbe, ahogy szervezi a sereget, ahogy "meghajol " Victoria előtt, amikor Bellaék házánál van és mutatják ahogy közelről nézi Charliet, durva. ÚÚ ki ne hagyjam Renee-t hát imádom azt a csajt, tényleg ilyen kis bolndos ahogy a könyvben is , a mágneses rész is nagyon jó lett, bár azt nem élveztem annyira mert a hülye türelmetlenségem miatt megnéztem azt a tv-spot-ot is!Carlisle még mindig ugyan olyan jó és Esme is tüneményes amikor Bree-t meg akarják menteni. Nehogy kihagyjam Jane-t :D hatalmasat alakít Dakota, nem is tudnék mást elképzelni erre a szerepre, és ahogy beszél amikor mondja hogy -the volturi dont give second chances-na az ütős lett :) Aztán Charlie amikor megpróbálja felvilágosítani Bellat csúcsszuper,sokkal jobban tetszett mint a könyvben, nem volt ilyen lassú agyon nyújtott, így volt jó, nekem ilyen apa kell, Billy Burke fogadj örökbe. :) A legfontosabb a szerelmi háromszög, nekem abszolút átjött, de itt persze Edward párti vagyok, úgyhogy nem szívleltem Jacobot, igazából sohasem bocsi :D viszont ebben a részben egy kicsit sajnáltam, amikor mondja hogy legalább mindent megtett ami tőle telhető volt és időre van szüksége, érthető, Bellat legszívesebben néha fejbe rúgtam volna, a sátras jelenet! - nagyon tetszett hogy E & J beszélgetnek, a könyvben nem igazán szerettem ezt a rész , számomra a filmben nem volt olyan idegesítő Jacob, egyszóval érdekes volt hallani ahogy a két pasi az érzelmeiről beszél, talán a második legjobb jelenet, az első nem tudom hogy miért de nálam az lett amikor Edward ordít Victoriaval hogy még egy ilyen lehetősége nem lesz és fight, na az nálam vitt mindent, és ahogy Bella elvágja a kezét, meg ahogy szegény Riley végleg kivonul a színről .. :(

4,
Nos eddig elég feltűnően kihagytam a farkasokat.. megvallva őszintén nem igazán szerettem őket a NM-ban sem viszont itt kellemes csalódás volt számomra, amikor a tábor tűznél mesélnek az vmi hiper szuper jó volt, nagyon tetszettek ezek a régi visszajátszások, a feleség a hidegek ááá . Jah és Seth :D hát zabálni való ez a kis Boo Boo, ahoz képest hogy fiatal, szerintem az ő részét nagyon jól előadta, a beszéd módján sem lehetett annyira észre venni hogy új még itt. EGyszóval ez is nagyon jó volt. Aki viszont iszonyatosan bosszant az Leah, az a flegma fej és amikor a végén Jake megsérül miatta és még ő oltj a le hogy már majdnem megvolt :@ Az is tetszett amikor Carlisle elment Jacobékhoz hogy ápolgassa , mondjuk így , és kezet fog Jake apja és Carlisle, ez egy nagyon jó pillanat volt.
Kicsit magáról a filmről , szerkezetileg stb... Maga a felépítés nekem nagyon tetszett, azt is szerettem hogy DAvid egy kicsit másfelől világítja meg a dolgokat, és nekem eddig ez volt a leggördülékenyebb a három film közül, ennek olyan kellemes hangulata volt, viszont az nem tetszett hogy egyik pillanatban még Floridában vagyunk, utána meg egyből Forks, aztán megint ugrunk... ez az egy ami nekem furi volt. Viszont amit az előbb írtam a hangulatáról, talán egy kicsit hogy mondjam olyan nézhetőbbé tette, nem vontatott, nem akar senki öngyi lenni, senki nem depis stb erre gondolok. Tetszettek az új kamera állások is , az effektek is ,ahogy megmutatták a visszajátszásokat stb. Akkor mi van még hátra, jah a zene. Megmondom őszintén nekem score-ban marad a NM a favorit, és ahogy Annie írta én sem emlékszem rá igazán hogy milyen volt , szerintem Howard S. egy kicsit rossz választás volt, valóban a gyűrűk uránál jót alakított , de ő is inkább az ilyen történelmi , akció , kalan filmekre van specializálódva, míg Alexander Desplat bármihez képes szinte olyat alkotni ami bummm:D Az OST abszólúúúte megállja a helyét és a buliban is azért beficcen a Muse-tól a Love is Forever ami személyes kedvencem, és ami a hálószobás jelenet alatt megy Sia-tól *-* már napok óta azt hallgatom lefekvés előtt és nem gondoltam hogy pont ehhez a részhez fogják betenni , de áhh csajok annyira passzolt :)

5,
Mindent összevetve .. David Slade tudja mit csinál, az eddigi rajongásom nem veszett el a Twilight és a New Moon irányába, viszont ha igazán azt akarja valaki tudni hogy mit gondolok , akkor ez a két film a közelébe sem ér annak amit David összerakott. Látszik hoyg ez az ember bele adott mindent, és igen tényleg mecsinálta, megérte várni. Amit még hozzátennék a párom nem igazán szereti a Twilightot, viszont mozi után úgy jött ki hogy én inkább Team Emmet leszek, egész jó volt a harcos jelenet. Aztán én kb leesett állal álltam ott kussban hogy öh ,akkor jó.
Remélem ez nem lesz olyan hosszú, már vettem ki belőle xD és bocsi ha néhol értelmetlen , meg hibás de siettem :) és tuti kihagytam vmit :D
szval Eclipse mindennel együtt nálam ez tényleg 9,9/10

2. resz.
a harcjelenetek nagyon jok voltak, de kevesnek ereztem a farkasokat. a nagy osszecsapas elotti jelenetek a hegyen(satras, Bella-Jacob csok, Edward nyugalma-reakcioja)el lettek talalva, es a vegso leszamolas is, Vicoriaval, Riley-val.
a score nem fogott meg, annal inkabb NM-ban, nekem az viszi a palmat(bar lehet azt is meg kellenne ezereszer hallgatni.)
osszessegeben en tobbet vartam, nekem hianyzott az erzelmi toltes, Bella felelme a kozelgo veszelytol, a konyvben sokkal eroteljesebb minden. de ugye ez egy film.
kicsit kapkodos lett. igyekszem minel tobbet megnezni es jobban magameva tenni. nekem egyebkent is a NM volt a kedvenc konyvem, nem az Eclipse,attol fuggetlenul kellemes kikapcsolodas volt, es maradok huseges rajongo
:)
ui: szineszileg pedig mindenki tobbet teljesitett, mint az eddigiekben, es az ujak is nagyszeruek voltak.

Még álmos vagyok belölle de nekem nem lesz valami hosszú amit irni fogok!
Szóval!
Legjobb rész? én még mindig hű vagyok a romantikus Edward&Bella jelentekere, mindig azok a kedvenceim.:) hát mikor a szexre utaló jelenete volt nálunk a terembe....hát mindenki röhögöt csak nem tom miért..:D na mind1.
a farkasok olyan édesek voltak:D mindegyikre azt mondtuk a barátnömmel hogy ugy megsimogatnám öket:D szerettem a falkát is:D és mindenkit..:D
IMÁDOM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
EZ VAN:D♥
Nagyon gyönyörű volt a lánykérés.:D mindenki a terembe olvadozott:) de sajnos nálunk senki nem tapsolt:D
imádom a Charlie&Bella beszéjünk a szexröl jelenetet:D
és a sátras is nagyon jó volt:D
Ami nekem nem nagyon jött be és ahogy olvastam az elöbb kibeszélések ott sem jött be nagyon másoknak sem az hogy Bella megvágja magát a kövel...nem tudom...ez zavart nagyon...
de belegondolva meg egy kicsit tényleg kellet...vagy nem tudom..
Zene: én muindegyik albumot megvettem és mindegyiket imádomés ezzel sem volt semmi bajom a Muse számba még mindig szerelemes vagyok ahogy nekem a többi is nagyon nagyon tetszet!
Én nagyon sokat nevettem rajta. Föleg Emmet nálam Ö mindent vísz:)
Csak nekem még a moziközönségel is kicsi problémám volt de az nem ide tartozik..:D
A táj fantasztikus.:D a szereplök eszméletlenek
Arra amit érzek a könyv és a film iránt nincs kifejezés...:D..
Jah és mégvalami David ISTENI MUNKÁT VÉGZETT!!! EZ A LEGJOBB:D

Annyi mindent leírtatok és tök jól.Próbálok a kérdésekre is válaszolni. Először is imádtam! Nem igazán vagyok farkaspárti, de oda voltam értük, annyira meggyömködtem volna őket, nyugodtan többet is belerakhattak volna. Aminagyon tetszett: amikor Bella behúzott Jacobnak, a sátras jelenet és amikor kettesben voltak a házban. Itt hiányoltam a meglepetés erejét, mert a könyvben ugye máshogy volt és úgy szerintem hatásosabb lett volna. Xavit erőteljesen tanulmányoztam, ez Annie miatt van:-) és nagyon elégedett voltam vele.Mikor azt mondta: véged, egyszerűen imádtam és akkor is, amikor kiabált az újszülöttekkel.Ami nem tetszett: Bella monológja a végén, szerintem felesleges volt és már olyan BD érzésem volt. A szemük, ez a sárga szín nagyon rossz, előző filmben nem zavart ennyire. Kicsit nekem is élesek voltak a váltások, egyszer itt vagyunk, utána már máshol más történik.
Nagyon tetszett Rosalie és Jasper külön sztorija, de Rosalit továbbra sem kedvelem és még furán is nézett ki.Több mindent megtartottak a könyvből, ami jó, mert ez egy fantasztikus könyv. Amikor Bella megvágta a karját, nekem is fura volt, de szerintem így jobb volt, mert a filmben annyira nem jött volna át, ha csak ott motoszkál valami kővel.
A score nem igazán hatott meg, de az ost nagyon bejött. Sajnos, még nem nagyon ismerem a dalokat, de mikor felhangzott valami, mindig megállapítottam, hogy de jó ez a dal. A Muse dalt nagyon vártam, itt jut eszembe, hogy a parti nekem olyan kevésnek tűnt, mármint rövidnek.Az első dal, ami talán a rétes jelenetnél volt, nem tudom mi az, de most érzem, hogy imádni fogom.
A látvány bejött, David jót alkotott, kár hogy a következő részt megint más fogja rendezni.A három film közül nehéz választani, mert mindegyikben van, amit szeretek, de ha jobban belegondolok az Eclipse viszi a pálmát:-)

Helo!

Hu mi is az éjféli vetítésen voltunk szinte tömött teremben, és én úgy jöttem ki a film után, hogy nekem ez a kedvenc részem. könyben is már az eclipse jobban tetszett az első kettőnél, de a film is ezt igazolta, a fejlődő eddigi színészek miatt, plusz hogy az új szereplők mind nagyon jól teljesítettek maradandót alkottak, főleg a már sokat említett Xavi :)
Sokan írták hogy Jacobot jobban csípik mint a könyben és tényleg valahogy megszerettette magát Taylor :) Amugy nekem az a kedvenc Bella Jacob közös jelenetem, mikor a harci gyakorláson Jacob farkasként odamegy Bellához és odabújik Bella meg simogatja. Számomra az fejezte ki legjobban a kettejük kapcsolatát. Edward még mindig jobban illik nekem Bellához bár néha megütöttem volna Bellát :D ahoz képest mennyire szereti Edet huzta az agyát rendesen pár jelenetben :d igaz ez volt a könyvben is már akkoris kijárt volna neki pár pofon, hogy térjen észhez :D nade lényeg a lényeg, ez eddig a legjobb rész és tuti ezt fogom a legtöbbször megnézni :D David nagyot alkotott és nagyon magasra tette a lécet az utolsó rész előtt ahol asszem így hirtelen már nincs is sok harc...szal nehéz lesz ezt a részt tulszárnyalni :)Zene színészek tájak rendező minden 10/10 nálam :)

Jajj még annyit kihagytam hogy amugy nekem az elejétől kezdve Alice és Jasper a kedvencem és ebben a részben ők is nagyot alakítottak nemcsak a gyakorlásnál meg a háttértörténetnél Jasper hanem a harcnál is csak pislogtam, ahogy Jezz harcol meg ahogy Alice tényleg ugyanugy "táncol" mint ahogy a könyvben le van írva :) imádtam!

A réten történő jelenet nekem nagyon tetszett, jó volt. Bár az aranyágyas jelenet nekem kevéske volt, azt hittem hosszabb lesz.
Nekem minden nagyon bejött, Alice Jasper harca tényleg nagyon jó lett.
Bella-Edward csók nekem szintén kevés volt. Bevallom a Bella-Jacob csókot meg az utánna lévő pofont vártam a legjobban h az milyen lesz és jól meglett csinálva az is ahogy a harcjelenetek is. Barátnőmmel ott szorítottuk egymás kezét a Victoria-Edward harcnál és akkor amikor Jacob csontjait eltörték. Ő még egy kicsit sírt is. Én Edward párti vagyok abszolút, de egy kicsit megsajnáltam szegény Jacobot. Megérte várni a filmet! Nagyon jól sikerült!

Sziasztok!!!
Hát reméltem nem kell regényt írnom, de leírom a véleményem:
Hát először is rengeteg dolgot hiányoltam a filmből!!!
Rengeteg dolgot összesűrítettek, és kihagytak, avagy összekavartak!!! Aki nem olvasta a könyvet, szerintem nem mindig értette mi van. És nem tudom, lehet nem kellett volna elolvasnom a könyvet, mert így hiányérzetem volt szinte végig. Nem igazán értettem, miért csinálták így. Kezdve az első jelenettel: Edward és Bella a réten, majd csak utána jött Charlie... ez nem volt helyén való, mert a "megegyezés" kulcsfontosságú, mégpedig még az elején... Amikor Edward megemlíti Charlie-nak a repjegyeket, örül, majd mikor megtudja, hogy Edward is menne dührohamot kap. Mikor Bella eldönti, hogy elmegy La Push-ba, de Edward megbuherálja az autót. És szerintem vicces momentum, mikor Bella becsapja az ablakot, majd végül kinyitja. Aztán, mikor Jake odamegy a suliba, Bella felpattan a motorra és elmegy, és nem volt "balhé", amit körbeálltak volna, s az igazgató nem jött... így nem jött át annyira Jake kemény külseje... Mikor Edward elmegy, és Alice "fogva tartja" Bellát, nehogy elmenjen Jake-hez, és durcázik az ágy miatt, mikor ROSALIE MEGY BE HOZZÁ, és mondja el a történetét. Mikor Jake motorral viszi el a suliból Bellát, így kihasználva, hogy Alice nem látja őket (SPOILER alakváltókat SPOILER). Vagy mikor Bella elmegy dolgozni, és hirtelen ötlettől vezérelve megy La Pusha-ba, így kikerülve Alice látomásait, hiszen enélkül nem jött volna rá, hogy vannak rések. A gyakorlás kevés volt benne, és nappal volt, nem éjjel, a farkasok gyakorlását, és mikor megszimatolják Cullen-éket, mikor Bella Jake-re dől, és "beszélgetnek", Bella aggódását Alice-ért. Mikor Bella és Edward az ágyon vannak ketten, Edward felnyúl és letör egy darabot az ágykeretből és összemorzsolja.
Mikor Jake megcsókolja Bellát, eltörik a keze, hazaviszi és Jacob elmondja Charlie-nak mi történt és erre azt mondja, hogy helyes!! Nem derül ki, hogy sokkal, de sokkal jobban kedveli Jake-et. (jó, van rá némi utalás, de nem ilyen fokú)
Mikor Jake viszi Bellát, és Bells megkérdezi, hogy ő most akkor valami parancsnok helyettes vagy mi, és elmondja neki, hogy lemondott az Alfaságról, és Bella azt mondja, hogy akkor ő most valami Béta szerűség.
Hogy a végén Jake kap egy esküvői meghívót, és egy levelet Edward-tól... és hogy ő akkor elmegy, és csak fut... na ehhez képest a vége egy rétes jelenet, és ráadásul nem is ekkor mondják el Charlie-nak, hogy össze szeretnének házasodni.
Hiányoltam Emett karakterét, igazából ő elég vicces, és ez valamilyen szinten benne volt, de még mindig kevés.
De mindenek előtt (még ha nem is lennék elfogult Tay miatt :) kevés Jacob!!! Túl kevés, és szerintem az ígértekhez képest, nagyon kevés az akció benne. Na de ennyi a rossz, jöjjön, ami tetszett:

Imádtam a sátras jelenetet, és mikor Jake és Bella csókolózik( na jó hiányoltam Jacob beszólását: Bella megy ez neked jobban is, de azért nagyon-nagyon tetszett!!!) Nagyon teszett az összes többi jelenet is, már ha nem nézem, hogy sűrítettek (bár ez muszáj volt) és összekavartak dolgokat.
Igazából az összes színész remek teljesítményt nyújtott, Jackson tökéletesen játszotta Jasper-t, Ashley is Alice-t. Szerintem egyedül Kristen nyújtott gyengébb teljesítményt, de őt sem szeretném azért lehúzni. Na és Xavi is nagyon jól alakította Riley-t!!! Természetesen Rob is jó volt, szerintem Edward szerepét, mintha csak rá írták volna, még ha nem is szeretem őt, szerintem így van...
Jöjjön a csöpögés (: TAY VALAMI ESZMÉLETLEN VOLT, ÉS NEM CSAK A TESTÉRE GONDOLTAM(persze az is valami fantasztikus, és mikor megláttam a szívem ki akart ugrani a helyéről minden alkalommal), HANEM SZINÉSZILEG IS ISTENI!!!! EGYSZERŰEN (ha a magasságától eltekintünk, hiszen nem 2 m, mint a könyvben) IMÁDTAM, FANTASZTIKUSAN ADTA VISSZA A KARAKTERT!!! NAGYON SOKAT FEJLŐDÖTT, ÉS REMEK SZÍNÉSZNEK TARTOM, JOBBNAK, MINT AKIK MELLETTE SZEREPELTEK...
(és ezt akkor is fent tartom, ha nem vagyok elfogult)
IMÁDTAM A FILMET, EZ A KEDVENC RÉSZEM, HA MÉG A HIÁNYOSSÁGOKAT BELEVESZEM AKKOR IS NAGYON JÓL SIKERÜLT!!! Ajánlom mindenkinek!!!
Hát ennyi, így is rengeteget írtam!! Ez az én véleményem, nem kell vele egyet érteni, senkit nem akartan bántani ezzel, de gondoltam megosztom veletek :D

Annyit fűznék ehhez a könyvhűség dologhoz: a filmek mind KÖNYVADAPTÁCIÓK, tehát nem lehet bennük minden, mert akkor egész nap ott ülhetnénk - persze én sem bánnám ha valamivel hosszabbak lehetnének a filmek.
Az Eclipse cselekményileg eléggé összetett, sokminden történik benne - a BD-ről szót sem ejtek, van egy olyan sanda gyanúm, hogy az kevésbé lesz könyvhű mint az Eclipse, vagy akármelyik korábbi film.
Szerény véleményem szerint a fentebb említett felsorolt "hiányosságok" az Eclipse esetében mind a film javát szolgálták - persze vannak részek, amiket én is másként csináltam volna.
Soha senki se akarja a könyvet a vásznon 100%-osan megelevenedve látni, mert egyszerűen lehetetlen megcsinálni. Lásd bármilyen más könyvet amit vászonra álmodtak.
Ezen eltérésekbe bele kell nyugodni.
A Twilight filmek hibáit soha nem a könyvhűség tekintetében vizsgáltam ˙(nálam ez bármiféle bírálat során soha fel sem merül), mert egyszerűen felesleges.

Egyelőre csak ennyit akartam, szombaton jövök a hosszabb elemzésemmel. ;)

U.i.: S a kulcsmondatot hiányolom, amiért a 3. rész ezt a címet kapta:
Jacob: De én egészségesebb lettem volna a számodra. Nem kábítószer: én lettem volna a Nap, a levegő.
Bella: Tudod, hogy én is így gondoltam rád? Hogy te vagy a Nap. Az én személyes Napom. Te oszlattad el a felhőket.
J: A felhőkkel még csak megbírkózom. De egy Napfogyatkozás ellen hiába hadakoznék.

És ezzel kapcsolatban amit fent említettem, hogy hiányolom, mikor Jake futni kezd...

Természetesen a fent említett hiányosságok a "könyvhű"-séghez tartoznak, de azért van olyan rész ami mégis fontos, és mint írtam, összességében tetszik a film, és a kedvencem, mint filmben, mint könyvben ;)

hát nekem tetszett a film.
Én nem erre számítottam, de így is jó lett. Annyira azt mondták, hogy teli lesz harci jelenetek, hát sztem ahoz képest nem volt sok benne.
aztán a másik, hogy nagyon sok dolognak megváltoztatták a sorrendjét, és nem ugy volt, mint a könyvben, de szerintem nem sok lényeges dolgot hagytak ki. Azt sajnálom nagyon,hogy nem volt benne, mikor Charle-nak elmondják hogy összeházasodnak, azt szívesen megnéztem volna...:D
és amikor Edwrad beleegyezett a kompromisszumba, hogy lefekszik vele, ha összeházasodnak,... na szval sztem ebbe tul könnyen belement.
Meg hiányoltam azt a részt, mi után Bella megcsókolja Jake-et, ami az után van...
de tudom jól, hogy nem lehet minden benne a filmben, ami a könyvben volt.
egyébként szerintem jól összehozták. Meg lehetett érteni, benne volt minden, amitől egész lett a történet.
egyébként megnéztemaz összes előzetest, és egyébként nem bántam meg, mert semmi olyat nem árultak el(szerintem) ami lényeges lett volna.
egyébként én kicsit soknak tartottam a Riley-es részeket,de lehet hogy kellett ez bele, hogy érthetőbb legyen a film.
És a Volturi képviselete. Jane kegyetlen, és ezzel, ahogy a film bemutatta, érthetővé vált mindenki számára, hogy ők nem bánnák, ha a Cullenek eltünnének a föld felszínéről.
a zene jó volt, annyira beleillett a történetbe.

a film jó lett, tetszett, biztos hogy ez is ott fog majd venni a polcomon ha megjelenik dvd-n a sok-sok más filmem között:D azt nem tudom eldönteni melyik lett a legjobb a 3 eddigi film közül, majd alánha még párszor megnézem, eldöntöm =D

puszi

Megint én. :) Újra megnéztük a filmet. Így másodjára már el tudtam tekinteni azoktól, amikben eltértek kicsit a könyvtől, és minden egyes percét élveztem. :) (Lehet tegnap fáradt voltam?) Most feltűnt pár jó zene a Muse dalán kívül, mint az, amelyik akkor szól, amikor egyedül vannak Bella és Edward a Cullen villában... Nagyon tetszett. Illetve pár apróságon is megakadt a szemünk: nagyon jó volt, hogy a réten Edward csillogó bőre megvilágította Bella arcát. :)
Kedvenc jelenetekhez még hozzájön az, amikor Jacob farkasként Bella mellé áll, baromi jól néznek ki együtt! Riley és Victora harca Edwardékkal is nagyon tetszett. Csak picit hiányoltam a jelzést, hogy mennyire összehaverkodott ott Seth és Edward. De ez majd biztos a következő részben lesz megmutatva inkább.
Igazából amik tegnap még zavartak, most már nem nagyon zavarnak. Max az, hogy Bella mégis megvágja magát elterelő hadműveletnek.. De megbocsátom! :)))
Fentebb azt írtam, a New Moon vezet nálam... Azt hiszem mégsem. Ez jobb volt, mert eseménydúsabb, izgalmasabb... Meg tudnám nézni még egy párszor, azt hiszem. :)

Huuuhhh... Hol is kezdjem *-)

Nem egész egy órája értem haza a moziból, ugyanis képes voltam 80 km-t utazni csak azért, hogy lássam ezt a remekművet! Tényleg minden pénzt megér, de nemcsak a Twilight-fanoknak, hanem azoknak is, akik szeretik a misztikus történeteket!

Nos, a lényeg. David az eddigi legjobb rendező! Ezt 100%-ig biztosan állíthatom, hiszem az előző 2 filmet legalább 30x láttam (külön-külön), de egyik sem sikerült ilyen jól. Habár azt azért hozzá kell fűznöm, hogy a Saga részei közül - könyvben - nekem ez a kedvencem.
Visszatérve azonban a filmre: Team Jacobként NEM LEHET panaszom, láttam eleget. :P De azt azért hadd fűzzem hozzá, hogy a Team Edwardosok sem panaszkodhatnak, mivel Ő is nagyon aranyos volt --> SPOILER: Sátras jelent és Bella eljegyzése :)

Véleményem szerint nem tért el a könyvtől rendezés, egyedül azt sajnálom, hogy a vége nem úgy alakult, ahogy elképzeltem...
SPOILER: Többen tudjuk, hogy a könyv végén Jacob elmenekül Forksból, miután kézhez kapta Belláék esküvői meghívóját. Nos, ez innen kimaradt, ami szerintem az egyetlen komolyabb baklövés volt a 120 perc során.

Egyébként halálian jó szövegei vannak Charlienak és Emettnek, ha másért nem is, talán ezekért érdemes leülni, és megnézni! :D

Most ennyi jutott eszembe, de a többiek hozzászólásaiból majd szemezgetek témákat :P Jó8, és pusz mindenkinek!

Most jutott eszembe a lényeg! :P :)

A harci jelenetek... ááááááá :O:O
Eszméletlenül jól sikerültek! Az elején lévő "Victoria-ugrándozik-a-határvonal-egyik-oldaláról-a-másikra" elképesztően szuperül lett megcsinálva. Arról pedig nem is beszélve, hogy a vámpírok+farkasok+újszülöttek közötti harc során a "vámpír teste eltörik" - típusú megoldás olyannyira ötletes lett, hogy először teljesen ledöbbentem, hiszen személy szerint nekem eszembe se jutott volna ez a módszer.

Na mára végeztem is! xoxo :P

Sziasztok!-1.rész.

Tegnap nekem is volt részem az Eclipse-ben.
Most egy vámpírpárti beszámoló jön,ami igazából már lassan nem is vámpírpárti inkább semleges beszámoló lett.

Szerintem Xavier (Riley) eszméletlen volt. Én nem tudom,hogy hogyan csinálta,hogyan győzött meg ennyire,de a film végén mikor felálltam arra gondoltam,hogy MÉG RILEY-T! :D
Eszméletlenül örültem,hogy David nem csak "Bella szemszögéből" készítette a filmet. Jó volt látni,hogy mi zajlik a háttérben,hogy miközben EdwardBellaJacob háromszög egyre erősödik aközben nagyobb,veszélyesebb dolgok is történnek.

Nekem borzasztóan tetszett még Kellan (Emmett) alakítása.
Oké ne kövezzetek meg,ha nem így volt,de tegnap este láttam és így emlékszem a mondatra:
-Mi az Bella? Megpróbáltál rágózni és sétálni egyszerre? (Ezt Em akkor mondja mikor Carlise bekötözi a sebét azután,hogy behúzott Jacobnak a csók miatt)
Nem tudom eléggé hülyének nézhettek mellettem,de én alig bírtam abba hagyni a nevetést. Egyszerűen nem ment.
Halkan kuncogtam persze,hogy másokat ne zavarjak,de szerintem én percekig csak ezen nevettem.
Vagy egyszerűen csak örültem,hogy ennyire jó a film.

Alice és JAsper páros a még abszolút BEST.
Nagyon aranyosak voltak a felkészülésnél. És igen a felkészülésnél megint Emmetten mosolyogtam:
-Ne fog vissza magad!
-Nem szoktam... :D Meg akkor nevettem még amikor Edward a felkészülésnél lenyomta Carlise-t és valamit mondott Jasper talán,hogy Soha ne fordíts nekik hátat? Vagy valami hasonlót erre mutatják,hogy Edward elesik (illetve Carlise ellökte) az is vicces volt.

Na igen. Szóval voltak benne rejtett poénok,amiken én személy szerint jókat derültem.
Az új Victoria... én őszinte leszek ez volt ez egyik legnagyobb félelmem. És kellemesen csalódtam. Magam is meglepődtem. Amikor Riley-val ott "nyalakodtak" :D Hát az pont.pont.pont... :D
Imádtam,hogy sok jelenet volt sötétben.
Imádom a hideg,sötét színeket.
Különben nekem Rob alakítása kifejezetten tetszett. Tényleg teli volt közeli jelenetekkel,de mondjuk ez engem nem zavart bár valaki azt mondta: Láttam,hogy be vannak púderezve. :D
Szóval nekem tetszett Rob alakítása is. Bár gyanítom,hogy az egész film alatt fetrenghetett volna is akkor is tetszene mert Edwardos vagyok. Túl elfogult vagyok *sóhajt,de nincs mit tenni.

Ja, igen és ugyebár az EdBElla ágyjelenet. Amikor olvastam a könyvet (nem tudok pontosan idézni) és azt mondja Edward,hogy ne akard kigombolni az ingem? (Nem biztos,hogy ezt mondja)
És akkor Bella benyögi,hogy:
Miért Te akarod?
-Nem ma,Bella.- Ezen a részen a könyvön sírva nevettem. Komolyan mondom ennél cikibb helyzetet elképzelni sem bírok. Arra gondoltam,hogy ezt be ne rakják a filmbe erre juszt is benne van. ÉS tudjátok mi a meglepő? HOGY BAROMIRA TETSZETT,HOGY BELERAKTÁK!

2.rész- BOCSÁNAT,HOGY AZ ELSŐ RÉSZT HÁROMSZOR ELKÜLDTEM,NEKEM HIBÁT ÍRT KI ÉS NEM LÁTTAM ELKÜLDVE. A SZERKESZTŐK,HA TUDJÁK NYUGODTAN KITÖRÖLHETIK A MÁSODIK KETTŐT. BOCSÁNATOT KÉREK.

Bocsánat,hogy ilyen csapongó vagyok,de így menetközbe jutnak eszembe a dolgok.
Az a rész amikor Charlie és Bella a szexről beszélgettek:
-Szűz vagyok! - na azon egy emberként nevetett fel mindenki. Annyira jó volt az a jelenet. Imádom Charlie-t. Minden egyes jelenetben imádtam Charlie-t. És az a jó,hogy sokszor fel is tűnt.
Tetszett,hogy nincs elhanyagolva,hogy még azt is belerakták mikor Alice elkéri Charlie-tól Bellát. Tetszett,hogy Bella emberi élete is végig ott volt a filmben.

És akkor most jöhetnek a farkasok.
Én nem vagyok farkaspárti illetve nem az,hogy nem vagyok,hanem inkább szeretem a vámpírokat magyarul team Edward.
DE!
Szerintetek direkt válogatják össze a világ legédesebb kölykeit a farkasfalka szerepre?
Nem értem. Annyira aranyosak voltak. Seth és Jacob viccelődése a tábortűznél. Áh.. Már most imádom a kölyköt pedig csak a BD-ben szerettem meg igazán.
Jacob vagyis Taylor alakítása a végén. LE VAGYOK NYŰGÖZVE.
Ez a fiú tehetséges én azt mondom nektek. Taylor minden tiszteletem és elismerésem a tiéd.
Bevallom én a New moon-ban nem éreztem úgy,hogy kiemelkedően alakít,de itt... Taylor szereztél egy újabb imádót magadnak,de azért TEAM EDWARD.
A történet szempontjából nem szeretem Jacobot. Csupán nagyon,de nagyon tetszett Taylor játéka. Furcsa,igaz?
Attól még Jacob nekem mindig is túl erőszakos marad. :)

Oh igen. Szóval Annie véleményét olvastam még csak el és azzal egyet kell,hogy értsek a falka tényleg kevés szerepet kapott,de aztán belegondoltam és végül is ez így volt rendjén.

Oh,igen és a tábortüzes mesélésnél. Taha Aki,a harmadik feleség, a hideg pár... Eszméletlenül tetszett. Annyira,de annyira,hogy ki sem tudom beszélni.
Én csak azt sajnálom,hogy ha már belerakták azt,hogy Bella a sátornál megvágja a kezét akkor legalább Bella gondolataiból hallhattunk volna egy kicsit. Vagy egy villanást vissza a harmadik feleséghez,hogy mindenki tudja azért történt mert Bellára nagy hatást gyakorolt a harmadik feleség önfeláldozása.
Na mindegy. Azért tetszett,hogy ezt is belerakták.

3.rész

És ,ha már visszaemlékezős jelenetek.
Rosalie-é nagyon tetszett. Én tényleg megijedtem mikor Royce King kuporgott a sarokban és Rosalie benyit vérvörös szemekkel,esküvői ruhában. KÖSZÖNÖM! TÖKÉLETES VOLT!

Jasper visszaemlékezős jelenete... Én most szerettem meg igazán Jaspert. Imádtam,hogy végre ő is több szerepet kapott.

Na igen meg Bree.
Annyit beszélnek a csajról,annyi mindent megtudtam róla,hogy én egy kicsit több szerepet vártam volna neki,de utólag belegondolva HOVA VÁRTAM? magam sem tudom hova rakhattak volna egy kicsivel több Bree-t.
Azért borzasztóan tetszett.
A Voulturi megérkezése meg... Egyik barátnőm,aki nem olvasta a könyvet és a NM-t egyszer látta filmben az a film után odajött hozzám és megkérdezte:
KI a fene az az Aro? -úgyhogy elmagyaráztam neki.
Szerintem oké,hogy mi kívülről-belülről fújjuk,de egy picike utalást,hogy kiről beszél Jane (Aro) tehettek volna.
Igen és nekem még a zene is tökéletes volt a filmhez. Jó nem tudok visszaemlékezni melyik minél szólt (igaz nem is hallgattam meg őket a film előtt),de azért szerintem jó volt. Nem kiemelkedő,de jó. :)


Oké. Összegezve: SZERETLEK DAVID SLADE,IMÁDLAK RILEY,TEAM TAYLOR,TEAM EDWARD,TEAM CHARLIEBELLA JELENETEK és ÖRÖKRE ECLIPSE(L)

Niki1415 voltam :)

Most értünk haza a Párommal. Végre láttuk az Eclipse-t :) Annyira boldog vagyok!!!!!!! IMÁDOM A FILMET. Egyszerűen Isteni!
Teljesen a hatása alatt vagyok. Le a kalappal David Slade előtt.

Kedvenc részt nem tudok kiemelni, minden tetszett. Igaz, hogy itt-ott átírták a történetet, de nem baj megbocsátok :)

A farkasok sokkal szebbek és kidolgozottabbak voltak, mint a New moon-ban. Ahogy Jake farkas alakjában odament Bellához :) jaj annyira édesek voltak :) A Bella Jake csók is szuper lett.

Egy szóval: IMMMMÁÁÁÁÁDDDDOOOMMM!!!!!!!!

Alig várom, hogy újra megnézhessem :)

Sziasztok!

Én ma délután néztem meg Eclipse-t. Én csalódottan jöttem ki a moziból. Az az igazság, hogy én nem számítottam semmire. A történettel, a mondani valójával ugyan vannak gondjaim(Team Jake, és ugye tudjuk, hogy Jake-nek nem Bella az igazi…) szóval, én amúgy se izgattam a filmen magam túlságosan.

Nézzük csak, nekem mi nem tetszett a filmben:

- Az egész olyan gyors volt! Én elhiszem, hogy nehéz könyv alapján filmet készíteni… de akkor is, nekem nem jött át a történet mondanivalója, mint a könyvben.

- A másik dolog pedig… össze vissza volt minden. Nekem zavaros volt a történet.

A film, kivételes volt… mármint a helyszínek, a kamera beállások… STB.
Ezzel kapcsolatban nincs kivetni valóm. Tökéletesre sikeredett a lánykérés, és a visszaemlékezések. Rosalie külseje ebben a filmben végre tökéletes volt! Imádtam! Igazán gyönyörű volt, végre valahára sikerült ezt is megvalósítani.
Jasper viszont… khm, hogy barátnőm szavaival éljek, mint valami „rock star” Tetszett a csókjuk Alice-el! Annyira aranyosak voltak :) A harcra való felkészülés is tetszett, én is ilyennek képzeltem el a fejemben.

A zenék szerintem mindenhol tök jól passzoltak :)

Kedvenc jelenet: Határozottan a lánykérés! Az olyan szépre sikeredett :)

A színészek prímák voltak, mindenki remekül hozta a formáját! Gratula mindenkinek!
A 3 film között nem tudok dönteni, lehet hogyha legközelebb nézem Eclipse-t már nem ezen a véleményen leszek.

Mivel nem néztem meg olyan sok előzetest, meg hasonlókat így nem is bánom. Hiszen New Moon-nál is megbántam :D Ez így volt Jó! :P

Na, azt hiszem ennyi. Ja, mégse… még valami!

Könyvhűség: Volt ami tetszett(Charlie sexről beszélése, vagy a sátras jelenet, Jake pofon.. ) És volt ami nem( Volturi már korábban is a városban járt, hogy ilyen hamar leesett nekik, hogy Victoria áll minden mögött, vagy hogy kihagyták h a végén Jake elmegy:S…)

Na, jó. Tényleg befejeztem :D

Mindenkinek további jó mozizást, aki megy még. Én is biztos fogok ;):D Azért még is csak egy Twilight Saga rész :P

Puszi: Hencii

IMÁDTAM! Szerintem messze a lehagyta az előző két részt! Egyetértek, szerintem is a lánykérés volt a legjobb, de nagyon tetszett Bella és Charlie beszélgetése is! Riley nagyon jó volt :P
Sajnálom, hogy kihagyták azt a rész, mikor Bella mérges, de mégis nyitva hagyja az ablakot...
Ez volt az első rész amin nevetni tudtam, és nagyon jól esett! Valamint ez volt az első rész amin nem sírtam! :D
A harcjeleneteket szerintem szuperül megoldották, bár ez a porcelánszerű összetörés...kicsit furcsa volt :S
De összességében: <3 NAGYON JÓ VOLT ÉS ALIG VÁROM, HOGY ÚJRA MEGNÉZHESSEM (asszem párszor még elmék a moziba :P)

Most értem nem rég haza a moziból.
Kellemeset csalódtam. Azt hittem, hogy a harcolós jeleneteken baromira fog látszani a számítógépes munka, de aztán a film legjobb részei lettek (Vagy csak az óriási kivetítő miatt?)! David Slade oda tette magát, az tény. A film hangulata is tetszett, szerintem nem tért el annyira a New Moon-tól, volt benne legalább annyi romantika, bár én a romantikus részek felét untam kissé, mert így - olvasva a könyvet - tudtam, hogy mikor mi jön (nagyjából).
A szereplők is jók voltak, bár én továbbra sem vagyok elragadtatva Kristentől, aki szerintem nem túl erős színésznő. Sőt, egy kicsit miatta is untam a romantikázós jeleneteket, mert nem láttam, h beleélné magát... Az Alkonyatban szerettem, de az Újholdban már igen gyenge volt, és itt sem telljesítette túl magát. A legkiemelkedőbb Taylor volt (bőven túlszárnyalta a new moonos teljesítményét), Xavier (Riley) és nagyon megszerettem Jacksont (Jasper) is. Bryce Dallas Howard tökéletes Victoria volt (nem csalódtam benne, sztem jó színésznő, más filmben is jó volt), imádtam a lágy, ugyanakkor gonosz hangját. Végre Nikki is megmutathatta a karakterét, ez is bejött.
A történetből természetesen hagytak ki lényeges dolgokat, de ez minden adaptációnál előfordul. Egyedül az a rész nem tetszett, amikor (SPOILER) Bella a Jake-kel való csók után minden megbánás jele nélkül az arcán vissza battyog Edwardhoz. Komolyan, nem hogy megbánást, hanem fennköltséget éreztem Bellán. (SPOILER VÉGE) De lehet, h ez is Kristen gyengécske alakításának tudható be. Nem tudom.
Összességében tetszett a film. Van elég romantika és izgalom is.

Úristen úristen és még 1x úristen!!!IMÁDOOOOM! ez iszonyat jó volt!David nem csalódtunk benned!hol is kezdjem annyi mindenről írnék és egész éjjel a film járt a fejemben és vissza akarok menni a moziba! :D de majd csak holnap látom újra :D
Szóval: aki Taylor rajongó attól elnézést kérek de szerintem MOST játszott jól,a NM-ban nekem nem tetszett a színészi teljesítménye.Én csak is Edward párti vagyok viszont ebben a részben a szívem másik fele kezdett átpártolni Jacobhoz :D a könyvben sokkal idegesítőbb volt itt viszont nagyon szerethető.
Charlie holt aranyos volt ahogy megtapsolta Bellát :D Renéé-nél a szivem szakadt meg,hogy most látja utoljára az anyját.Japser valami fantasztikus volt és elég furcsa volt h ennyit beszél :D a vissza emlékezések is írtó jól voltak megcsinálva.Az elején az üldüzéses rész is nagyon jól volt összerakva csak egy kicsit sötétnek találtam.A harci kiképzést is imádtam és kifejezetten örültem h benne hagyták ahogy Jacob farkas alakban odamegy Bellához,hozzábújik és itt látszódott igazán h mekkorák is a farkasok :D Edward mekkora volt már miután Bella visszajön Jacobtól (még nem volt behúzás) jól megcsinálták a szemét h szét aggódta magát meg természetesen Rob mint mindig ISTENIEN játszott.sátras jelenetről nem is beszélve.A harc nagyon jól volt megcsinálva,a végén mikor Jacob ordít ahogy még 1x eltörik a csontjait...na az durva volt.
most csak ennyit tudtam leírni és csak dicsérni tudom a filmet,rendezést,semmibe nem tudok belekötni. David....IMÁDLAK

Na, tegnap este én is az élmény részese lehettem :)
Mondjuk egy pillanatra aszittem, egy nő elrontja majd az élményértéket, mert volt valami a jegyével vagy nemtom, de megoldódott szerencséjére, mert szerintem egy teljes terem lincselte volna meg.

Az nem kérdéses, hogy nekem is tetszett a film, bár talán én -nem is tudom, hogyan fogalmazzunk, mondjuk úgy - kevésbé tartom maradéktalanul hibátlannak az alkotást, illetve kevésbé érzem azt, hogy fényévekkel jobb lett volna a film, mint a NM, mint mások beszámolóiból érzem.

Naszóval. Igazából inkább csak egypár gondolat.
1. Arányaiban úgy érzem, hogy a két fele nem egyenrangú. Mintha a könyv első két-harmada lenne a film első fele, és a könyv utolsó harmada meg a film második fele.
Ez a második félnek jót tesz, az rendesen ki van dolgozva, tetszik, rendben van, meg minden. De az első fél, mintha egy egymásra dobált kapkodós jelenet-sorozat lenne. Ennyire nem rossz az érzésem persze, mint ahogy esetleg érződik a megfogalmazásból, de szerintem plusz 20 perc a film első felébe nagyon kellett volna, hogy simulékonyabb legyen a dolog.

Másik kérdés, hogy a leadott jelenetek nagy része is a film első feléből volt, így valóban volt egy olyan érzésem, hogy ezt is láttam, azt is láttam már...

2. Hiányzó jelenetek.
Én olvastam a forgatókönyvet. Azt tudtam, hogy azt a csiki-csuki játékot, amit Bella és Edward csinál, hogy mehetsz Jacobhoz, nem mehetsz, az nagyon le lesz rövidítve. De még azt is kivágták, amikor az aksit megbuherálja Edward, utána, hogy kizárja-e Bella éjszakára vagy sem. Apróság persze.
A másik viszont súlyosabb. A Bella-Jacob fenn a hegyen csók közbe Melissa Rosenberg tervezett egy olyan jelenet-sorozatot, amelyben Bella elképzeli, amint lepereg előtte egy Jacobbal leélhető lehetséges jövő. Hogy milyenek lennének 30 évesen kisgyerekekkel, vagy később unokákkal. Erre annyira, de annyira kíváncsi lettem volna...

3. De azért a pozitívumokról is.
Jó volt újra visszakapni a forksi hangulatot. A kékes-zöldes táj, a misztikum, szép volt szeretem.

4. Nekem sokkal-sokkal jobban tetszik a soundtrackje, mint a NM-é, viszonylag jól is voltak elszórva a zenék. A score-t még nem hallgattam, csak részeit, tetszett, hogy egyes témák, a Metric (Bella) témája, és Jacob témája többször visszatér. Telitalálat a leánykérős jelenet elé berakni a Claire de Lune-t, azonnal újra Alkonyat-érzése lesz tőle az embernek.

5. Edward nagyon-nagyon jól nézett ki benne ;-)))

Vannak még gondolataim, nyilván a színészekkel kapcsolatban sem ez az egy van :), csak nagyon rohannom kell, de írok majd még pár sort.

Meg hát holnap délután újra, aztán árnyalódik még a kép, gondolom.

Furcsa, hogy sokan azt írjátok, hogy megkedveltétek Jacobot a filmben. Mondjuk Taylor tényleg nagyon jól játsza, de ez már a New Moonban is így volt, hozta ugyanazt a színvonalat. Aki Team Jacob-os, annak tuti, hogy a könyvbeli Jake sokkal jobban tetszik! ;)
Kristent pedig meg kell, hogy védjem. Kezdetben én sem bírtam, de aztán ahogy csomó interjút néztem vele, rájöttem, hogy ő mennyire más, mint Bella, és milyen nehéz lehet neki eljátszania őt! Már a New Moonban is nagyot alakított.
Egyébként nekem is az a véleményem, hogy az eleje kapkodós, túl sok mindent sűrítettek bele, viszont kárpótolt a vége, ami tökéletes lett!
Akiket még ki kell emelni, az Xavi és Jackson. Xavi nagyon jól játszotta Rileyt, jó lett volna, ha Seth nem öli meg a végén. :) Jackson szintén bizonyíthatta, hogy milyen tehetséges, pont így képzeltem a könyvben!
Bryceban sem kellett csalódni Victoria miatt, de persze kíváncsi vagyok Rachelle hogy oldotta volna meg.
Az összes harcjelenetet imádtam, a lánykérést, a tábortüzes jelenet nagyon megérintett, én is szinte ittam Billy szavait.

Na végre már én is láttam a művet. A szempontok alapján fogok haladni:)

Legjobb/legrosszabb rész: hmmm...a legjobb nekem a sátras jelenet volt meg az apa-lánya beszélgetés a szexről, de ki szeretném még emelni a floridai részt is plusz a végén Edward mosolya... ott elolvadtam:).Jók a visszaemlékezések is meg a lánykérés és persze a legvége:) A legrosszabb... hát nekem valahogy az a rémálom szerűség nem igazán jött be, amikor Bella Jasperrel álmodik, de ettől eltekintve az egész film oltári jól volt megcsinálva:) Nekem nagyon tetszett!!!

Zene, dalok elhelyezkedése, kedvenc szám: Az OST a lehető legjobb, szerintem a három film közül ennek voltak a legjobb dalai. A score szerintem egy kicsit unalmas, mármint szinte mindegyikben felcsendül az a két vagy három dallam, ami végig jellemzi. A dalok elhelyezkedéséről annyit, hogy nagyon el lett találva. A kedvencem, vagyis kedvenceim pedig Metric - All Yours, Sia - My Love, The Bravery – Ours és természetesen a Muse szám:)

Könyvhűség: szerintem ettől el lehet tekinteni, mármint elég nehéz a könyvet filmen visszaadni, de elég jól meg lett oldva. A megvágós rész ugyebár nem volt a könyvben, de szerintem totál passzolt ide.

Látvány: Legjobban az tetszett, amikor Bellát mutatják felülről ahogy a kocsijához megy. De a harcjelenetek is rendben voltak látványilag:) Az még nagyon tetszett, ahogy Alice és Jasper gyakorolnak:)

Színészi alakítások: Robert 10/10, Kristen 10/9, Taylor 10/10. Kristenben csak annyi nem tetszett, hogy kicsit mintha vontatottan, erőltetetten adná elő a dolgokat, de amúgy ő se volt rossz. A többi szereplő is nagyon jó volt. Riley, te vagy az isten, amikor azt mondod, hogy „Véged!” Hát én ott annál a résznél lehidaltam...:)

Maga az egész film: Irtó jó volt, már könyvbe is ez tetszett a legjobban és szerintem még ha párszor megnézem, a film is a kedvencem lett. De hiába volt jó, nekem akkor is a legelső film, az Alkonyat a favorit:) Egy kicsit több Riley lehetett volna benne, viszont szerintem túl sok volt Edwardból. Senki ne kövezzen meg ezért, még mindig Team Edward vagyok, de nekem ez sok volt a NM után, ez a hirtelen váltás nem jött jól.

Twilight, New Moon vagy Eclipse? Szeretem mindhármat, és az Eclipse nagyon jól össze volt rakva és sok akció meg romantika volt benne, de nekem akkor is a Twilight a legjobb:) persze még ki tudja mit hoz a Breaking Dawn:)

Nos, azt kell mondjam, hogy összességében ez nekem egy 10/9, de csak azért mert még nem láttam az utolsó két filmet:) Én megnéztem minden kiadott cuccot és nem bántam meg, mert jóformán a film első feléből szemezgettek és így is volt elég meglepetés:) David Slade, te is isten vagy, oltárt nem fogok emelni, de a fejemben és a szívemben mindig is ott lesz, mint az egyik legjobb film rendezője:) Huh hát lehet, hogy hosszú lett. Még csak két órája láttam a filmet, de vissza akarok menni:) Bocs ha kihagytam valamit, de még friss az élmény és még mindig nem tértem magamhoz:)

ummh.. háát én nem vagyok a szavak embere, nem tudok szépen fogalmazni csak annyi h B*SZOTT JÓÓ!!! nem tudok mást mondani.. a victóriás üldözésnél egyenesen libabőrös lettem, a harcjelenetet pedig egy lélegzettel néztem végig...
a látvány tökéletes volt, a színészek nagyon jól játszottak. ami talán nem tetszett az a cullen család ahogy kinézett (külsőleg). :/ mind1, ízlések és pofonok. nem lényeg.
és amit hiányoltam: nem volt az ami a könyvben, g edward vitatkozik bellával h nem mehet le jacobhoz, meg a sulinál hagyja h elmenjen vele..

de összességében ez a legjobb rész! eddig ;)

Sziasztok!

Az eleje az nagyon ütős, ahogy Riley-t támadás éri. Már ott libabőrös lettem. Na jó inkább haladok a szempontok alapján.

Legjobb rész: sok van belőle az biztos :) A legnagyobb kedvenc az amikor Ed megkéri Bella kézét és végre igent mond, nagyon aranyosak ott. Másik nagy fav. az a sátras jelenet, ez a rész tényleg visszaadta a könyvet. Szeretem még mikor Charlie megpróbálja felvilágosítani Bells-t. Az első csók (Jake) az tényleg nagyon nagy, a pofon után mindenki úgy röhögött. A bulis részt is nagyon megcsinálták. Amit még nagyon imádok mikor a végén Billy kezet nyújt Carlislenak. Jasper kiképzése az nagyon ott van. És ezek csak a fő kedvencek.

Legrosszabb rész: Van ilyen egyáltalán??? Na jó egyet tudok Bella rémálma valahogy nem tetszett Jasperrel, az olyan furi volt. Ja meg a Volturis se jött be, amikor látják az újszülött vámpírokat rombolni Seattleben.

Zene: Meghallgattam mindkettőt a film előtt. A score jó volt, de az OST-ot idegennek éreztem. Megnéztem a filmet és WOW nagyon illik ebbe az „Eclipse közegbe”. Szerintem mind nagyon jó helyre volt berakva. A scoreba nagyon tetszik, hogy voltak külön témák. A Bella témája szép, a farkasoké gyönyörű, a rossz vámpíroké ütős, a Cullenéké jó. Kedvenceim az OST-ról: Muse – Neutron Star Collision, Metric – Eclipse, The Bravery – Ours, The Black Keys – Chop and Change, Vampire Weekend – Jonathan Low.

Könyvhűség: Az első felében összekutyulták a dolgokat, de még így is jól jött ki a lépés, mert a szöveg sok helyen megegyezett (vagy legalábbis nagyon hasonlított). A második része viszont helyén volt. Nem lehet több mint 600 oldalt 2 órába sűríteni, de így is le a kalappal David előtt.

Látvány: Nagyon rákattantak a tájképekre, hál’istennek. Egyszerűen gyönyörűek voltak. Tudom, már mi hiányzott az előző részekből. A harcjelenetek k*rva jól sikerültek. Nekem tetszett ez a porcelántörős megoldás, pláne az Edward, Vicotria, Riley, Seth harc. Ja igen itt nagyon bejött az, hogy – a könyvvel ellentétben- Bella megvágta a karját. (Szerintem kellett ez ide)

Színészi alakítások:
Kristen: Szerintem eddig itt hozta legjobban Bella szerepét, nem lehet belekötni.
Rob: Imádom, nagyon jó…. Eddig itt nyújtotta a legjobbat.
Tay: Jobb volt mint a NM-ban, fejlődött a srác.
Farkasok: A NM-hoz képest keveset szerepeltek, de azt jól. Kedvenc ilyen részem, amikor Jake, Embry és Quil bemennek a bulira. A másik nagy kedvencem – akár csak a könyvben- Seth, nagyon aranyos.
Cullenék: Végre, újra sokat szerepeltek. Jasper és Esme kinézete most nem tetszett. Emi macit imádtam a legjobban. Azok a beszólások. Meg az elején mikor átlépte a határvonalat :D. De imádtam még amikor a végén az egyik farkast (feltételezem Pault) megtámadja egy újszülött és Emmett megmenti őt és egymásra néznek.
Rossz vámpírok: Az új Victoria játéka egyáltalán nem tetszett, de szerencsére a Summit kárpótolta ezt Xavival. Imádtam Riley minden jelenetét, főleg amikor bement Charliehoz, akkor megállt bennem az ütő. A Volturi nekem kb. olyan volt, mint a NM-ban, semmi extra, bár Janetől még mindig kiráz a hideg.
Charlie és Billy: Charliet még mindig nagyon imádom. De Billyt itt nagyon megszerettem. Amikor meséli a legendákat, pont mint a könyvben, és a vége is fantasztikus, amikor kezet fog dr. Cullennel.

A három film közül eddig egyértelműen ez vezet.
Oltárt azért építeni Davidnek nem fogok, ne essünk már túlzásokba :P De életem végéig megjegyeztem a nevét.

Én megnéztem az összes kiadott cuccot. Egyáltalán nem bántam meg, mert tényleg az elejéből szemezgettek, a végéből alig-alig. A nagy meglepetéseket tartogatták a filmre.

Ui: Úgy jöttem ki a moziból, hogy mégegyszer :) Bár nem tudom mikor látom megint, de jó lenne hamarosan. Ja igen és Bill Condonnak fel kell kötnie a gatyáját, ha túl akarja szárnyalni David munkáját.

Na, most van időm írni kicsit, és a másodszori megnézés után helyére is került a fejemben még pár dolog. Túltettem magamat az erős vágáson, és nem kétséges, hogy ezt a filmet is rongyosra fogom nézni :)

Amiről mindenképp írni akartam, a színészi alakítások. Tudom, hogy erről megoszlanak a vélemények, de nekem közel hibátlan volt a dolog.
Oké. Rob még néha mindig a szenvedésre koncentrált, de végre láthattuk nevetni, láthattuk féltékenynek, láthattuk magabiztosnak, megbocsátónak. Sok arca van neki, és ezeket fel lehetett most fedezni.
Kristen. Ő tehetség, ez nem kérdés. Ő Bella. De amennyire eddig mást láttam tőle, ő bárki mást is éppily hitelesen alakít. De örülök, hogy nem kérdőjeleződik meg bennem, hogy épp ilyennek képzeltem.
Taylor. Ahogy érik -fantaszikus párhuzammal ő is és a karaktere is - úgy bővül a színészi eszköztára és ezzel nagyon hitelesen tudta ábrázolni a szenvedélyes kamaszfiút, a tudatalatti-vezéregyéniséget, a megsebzett és összetört srácot a végén, ezt mind-mind nagyon nagy élmény volt látni. Taylor egyértelműen megszeretteti a karaktert.

Nem merek mindenkibe részletesen belemenni, mert itt lnék este is, de röviden a Cullenekről:
Jasper: imádtam, hogy végre szerepe lett, bírtam a vezetőegyéniség kialakulását és színre lépését, a magabiztosságot, ami áradt belőle.
Emmett: Ilyen bátyjot akarok én is :) Imádom!
Carlisle: Hol lehet leadni hozzá a TAJ-kártyámat? ;)
Esme: Végre nem csak szenvedélyesen szerető anya, hanem vámpír is volt. Frankón hozta a kettősséget, amit hiányoltam a korábbi részekből.
Rosalie: kicsit túl finom lett ugyan, és gondom még, hogy a három film három Rosalie-ja sem külsőre, sem belsőre nem tűnik ugyanolyannak. Ebben az egyben kicsit sincs meg a folyamatosság a három rész között. De nekem akkor is itt volt a legszimpatikusabb a sportosságával, szépségével.
Alice: Imádtam a Jasperrel közös jeleneteiket. :)

Farkasok:
Itt is hibátlan választások voltak. Persze legtöbbjüktől már tudjuk, mire számítsunk, de nagyon hiteles leah is, meg Seth is, bár BooBoo még kicsit erőltetett volt az egyszem jelenetében, de érik ő még a BD-ig, ahol kiteljesedhet, ebben biztos vagyok!!! De Emmett bratyó mellé, lehet ő az öcsém, na :)

És igen: valóban, bár farkasnak nem farkas, de most Billy/Gil/ hozta nagyon remekül a szerepét, ezúttal Charlie/Billy/ kicsit sematikusabb lett.

Riley, teljesen rendben volt, imádom a hangját :), jól használta :))
Bryce-Victoria: Azt hittem, jobban fogom utálni, de azt el kell ismerni, hogy a közeliekben nagyon jó volt. Nagyon sajnálom, hogy nem Rachelle"-t kaptuk vissza, mert sokat adott a Saga-nak, de el kell ismerni, hogy Bryce hozta, amit kell. Ettől persze a távoliakban nem volt több, mint egy gonosz manó, de ez van.
Bree: Jodelle is nagyon hitelesen hozta a félős vámpírlány szerepét, remek, klassz választás, tetszik, hogy fiatal kora ellenére ennyire mögé látott a dolgoknak, és ezt át is tudta adni.

És ugyanez érvényes Dakota Fanningra, akit dicsértünk már legutóbb is, de én őt is nagy tehetségnek tartom. Ő is nagyon fiatal és máris hány arcát mutatta meg?

Na, most van időm írni kicsit, és a másodszori megnézés után helyére is került a fejemben még pár dolog. Túltettem magamat az erős vágáson, és nem kétséges, hogy ezt a filmet is rongyosra fogom nézni :)

Amiről mindenképp írni akartam, a színészi alakítások. Tudom, hogy erről megoszlanak a vélemények, de nekem közel hibátlan volt a dolog.
Oké. Rob még néha mindig a szenvedésre koncentrált, de végre láthattuk nevetni, láthattuk féltékenynek, láthattuk magabiztosnak, megbocsátónak. Sok arca van neki, és ezeket fel lehetett most fedezni.
Kristen. Ő tehetség, ez nem kérdés. Ő Bella. De amennyire eddig mást láttam tőle, ő bárki mást is éppily hitelesen alakít. De örülök, hogy nem kérdőjeleződik meg bennem, hogy épp ilyennek képzeltem.
Taylor. Ahogy érik -fantaszikus párhuzammal ő is és a karaktere is - úgy bővül a színészi eszköztára és ezzel nagyon hitelesen tudta ábrázolni a szenvedélyes kamaszfiút, a tudatalatti-vezéregyéniséget, a megsebzett és összetört srácot a végén, ezt mind-mind nagyon nagy élmény volt látni. Taylor egyértelműen megszeretteti a karaktert.

Nem merek mindenkibe részletesen belemenni, mert itt lnék este is, de röviden a Cullenekről:
Jasper: imádtam, hogy végre szerepe lett, bírtam a vezetőegyéniség kialakulását és színre lépését, a magabiztosságot, ami áradt belőle.
Emmett: Ilyen bátyjot akarok én is :) Imádom!
Carlisle: Hol lehet leadni hozzá a TAJ-kártyámat? ;)
Esme: Végre nem csak szenvedélyesen szerető anya, hanem vámpír is volt. Frankón hozta a kettősséget, amit hiányoltam a korábbi részekből.
Rosalie: kicsit túl finom lett ugyan, és gondom még, hogy a három film három Rosalie-ja sem külsőre, sem belsőre nem tűnik ugyanolyannak. Ebben az egyben kicsit sincs meg a folyamatosság a három rész között. De nekem akkor is itt volt a legszimpatikusabb a sportosságával, szépségével.
Alice: Imádtam a Jasperrel közös jeleneteiket. :)

Farkasok:
Itt is hibátlan választások voltak. Persze legtöbbjüktől már tudjuk, mire számítsunk, de nagyon hiteles leah is, meg Seth is, bár BooBoo még kicsit erőltetett volt az egyszem jelenetében, de érik ő még a BD-ig, ahol kiteljesedhet, ebben biztos vagyok!!! De Emmett bratyó mellé, lehet ő az öcsém, na :)

És igen: valóban, bár farkasnak nem farkas, de most Billy/Gil/ hozta nagyon remekül a szerepét, ezúttal Charlie/Billy/ kicsit sematikusabb lett.

Riley, teljesen rendben volt, imádom a hangját :), jól használta :))
Bryce-Victoria: Azt hittem, jobban fogom utálni, de azt el kell ismerni, hogy a közeliekben nagyon jó volt. Nagyon sajnálom, hogy nem Rachelle"-t kaptuk vissza, mert sokat adott a Saga-nak, de el kell ismerni, hogy Bryce hozta, amit kell. Ettől persze a távoliakban nem volt több, mint egy gonosz manó, de ez van.
Bree: Jodelle is nagyon hitelesen hozta a félős vámpírlány szerepét, remek, klassz választás, tetszik, hogy fiatal kora ellenére ennyire mögé látott a dolgoknak, és ezt át is tudta adni.

És ugyanez érvényes Dakota Fanningra, akit dicsértünk már legutóbb is, de én őt is nagy tehetségnek tartom. Ő is nagyon fiatal és máris hány arcát mutatta meg?

Jelenetek:
Nekem nagyon tetszettek a hatásosnak szánt jelenetek is. A Cullenek a harc előtt (az a film abszolút csúcspontja nálam :-D), vagy ahogy a farkasok kilépnek a az erdőből a kiképzés előtt, szerettem ezekeket, nekem jobban átjöttek, mint a NM-os hatátosnak szánt jelenetek. Mondjuk a márványfigurák nekem annyira nem. Na, meg Victoria meggyilkolása nem lett kidolgozva. Edward szinte csak ráfújt, azt' szevasz. :)

Aminek még örültem, hogy a történetes-jelenetek: A Quileute legendák, Jasper- és Rosalie történetei szépen illeszkedtek a filmbe.

Zárszó.
Nem tudom, milyen oltárt fogok emelni David Slade-nek, de azt igen, hogy minden este leborulok majd előtte.
Szép volt, David, köszönjük!

Na én is megnéztem... Nem olvastam el az összes kommentet (még), mivel elég késő van, de Annie-val teljesen egyetértek.

Ami szerintem nem volt a legjobb:
1. Nem értettem Bella önvagdosását.
2. A könyvben a kedvencem, amikor Jacob és Edward a sátorban beszélgetnek. Ez valahogy nem jött át nekem a filmben. Sőt, egy kicsit talán untam is... Szerintem nagy poén lett volna, hogy miközben Jake azt fejti ki, hogy Bella ő belé is szerelmes Bella el kezdi motyogni: Jacob, az én Jacobom című történetet... :D

Ami nagyon tetszett:
1. A színészek alakítása... szerintem mindenki nagyobbat alkotott, mint eddig. Kivéve talán Billy-t/Charlie-t. Imádtam az Alkonyatban is a puskás-glóriás jelenetét.
2. Ezzel összefüggően a fizikai...kapcsolat beszélgetés :)
3. A kiképzés is nagyon tetszett, jók a farkasok. Jacksonnak jól áll a tanár szerep :D Szerintem vicces volt

Zene:
Nem nagyon ragadt meg bennem sem... persze a Muse-on kívül :)

Összességében: Szerintem ez az eddigi legjobb Saga rész. David Slade tényleg nagyot alkotott.

Team Svájc (L) :)

Ui.: A pasik végre kiereszthették a hangjukat... szegény Jake :( :D

Upsz...

És kihagytam az egyik kedvencemet:
Nagyon tetszett, ahogy a harcban a szövetség lényegét mutatták. Emmett és farkas (talán tényleg Paul?) összenézés 4ever. :D

Harmadjára néztem meg a filmet, de még mindig ledöbbentett amit Taylor művelt a garázsos jelenetben, ahol kitör, hogy mennyire kevés ideje van már csak Bellának. A fejem búbjától a talpamig borzongtam. Zseniálisan csinálta! Tényleg, iszonyat tehetséges a srác. Engem sosem érintett még meg ennyire Jacob fájdalma.