2009. október 31., szombat

Robert Pattinson a Vanity Fair decemberi címlapján

A 12 oldalnyi szkennért katt a továbbra!

The Sydney Morning Herald: Interjú a vámpírral

Mivel a decemberi Vanity Fair címlapján Robert fog tündökölni, azért hogy ráhangolódjunk a következő interjúkra és az újabb képekre (amelyekből már láthattunk előzeteseket) ezért hoztam nektek egy régebbi interjút/cikket.
Ha megkérdezed Robert Pattinsont, hogyan kezeli a körülötte lévő globális hisztériát, akkor azt mondja: „Remélem jól.” Majd átfuttatja a kezét a zilált hajában (ami egy jel, hogy nyugtalan) és hozzáteszi: „Ez még mindig valahogy új.”
Már majd 12 hónap telt el, mióta az Alkonyat berobbant a köztudatba. 12 hónapja, hogy megpillantottuk az érzékeny, kínzott és rendkívül jóképű vámpírt, Edward Cullent, Stephenie Meyer masszívan népszerű regényéből. 12 hónapja, hogy Pattinson – a 23 éves angol színész, aki a férfias tinédzser vámpírt alakítja – nemzetközi szívtipró lett.
Az egyik percben van egy kis szerepe a két Harry Potter filmben (ő játssza Cedric Diggory-t a Tűz serlegében és a Főnix rendjében). A másikban ő a tárgya minden fiatal lány vonzalmának. Most is a hotelszobája előtt sikítoznak. Franciaországban van, hogy promotálja az Újholdat, az Alkonyat következő részét (összesen 4 regény van). Akármikor az ablak közelébe megy dohányozni, egyre hangosabb zaj tör ki lent az utcán. Tovább olvasom

MTV Ulalume Fesztivál - New Moon

Tegnap az Mtv-n adásba került az Ulalume Fesztivál, amin az előzetes beharangozók szerint leadnak egy új részletet a november 20-án mozikban kerülő New Moon-ból. Ez a részlet a születésnapi jelenetből van, és állítólag a Sea Wolf The Violet Hour című száma hallható alatt. Mivel a kikerülő vidiket nem nézzük meg, így ezt nem tudom megerősíteni.

Képek az új Rob-os Vanity Fairből

OMR. Az Access Hollywood hétfői adásában fog beszélni a képekről. Még több kép a hamarosan megjelenő újságból.

2009. október 30., péntek

Exkluzív képek a Time Square-en található "New Moon" boltról

The Trinity-nek hatalmas köszönet jár, hiszen exkluzív képeket készített a Time Square-en hamarosan megnyíló New Moon boltról és annak kínálatáról. Mindent meg lehet venni: a pólóktól kezdve egészen Bella születésnapi ruhájáig. A filmből kiragadott képekkel díszítik a belsőteret, és a forgatáson használt két motort és a Volturi által használt székeket is kiállították. Még ha nem is venne az ember semmit, akkor is baromi jó lenne végigsétálni az üzleten, csak a feeling miatt is... Még több kép itt

Infó az utolsó leforgatott Eclipse jelenetről

SPOILEREK: Egyes információk szerint az utolsó jelenet egy olyan rész volt, mikor Bella és Edward a Cullen házban vannak és épp a diplomaosztós kép előtt mennek fel a lépcsőn, amikoris Bella végigsimítja a kezét a fakereten és megvágja az ujját. Ekkor fogják bevágni Bella hangját ahogyan a Robert Frost verset mondja és Riley átváltozásának lehetünk tanúi. Hihetetlen jó ötlet volt Davidtől beletenni a verset a filmbe [márha igazak a források], nagyon nagyon kíváncsi vagyok az Eclipse filmre.
David búcsúzóul még küldött egy képet Xavierről, akiről már korábban is lelkendezett, hogy nagyon jó vele együtt dolgozni. [ a kép valószínű akkor készült mikor átváltozik Riley, tudjátok az esős 7 perces forgatási videó]. Viszlát Vancouver és Eclipse csapat!

2009. október 29., csütörtök

Viva Twilight/New Moon Megálló!!!


Jövő héten szombaton, vagyis november 7-én a Viva az Aréna Pláza mozi részén forgatja a Megálló következő részét. Aki szeretne zenét kérni és beszélgetni a Twilight-ról és a New Moon-ról annak ott a helye!! Mindenkit szeretettel várnak! Az időpont és a helyszín mégegyszer: nov.7. szombat 17 óra Aréna Pláza mozi!! Gyertek Ti is!

Hivatalosan is vége Eclipse forgatásának

Kb. másfél órája ért véget hivatalosan az Eclipse forgatása, tudatta velünk David Slade twitteren keresztül. Vancouver-i idő szerint hajnali 4:30-kor vették fel az utolsó jelenetet. David szerint az egész film elkészítése érzelmileg és fizikailag is nagyon kimerítő volt. Most 8 hónap utómunkálat következik, amiről David szintén be fog számolni, legalábbis azt ígérte egy korábbi tweet-jében. Mi számítunk rád David! Én személy szerint borzasztóan várom David munkáját, talán kicsit jobban is mint a New Moon-t, de mindkettő biztosan fantasztikus lesz!

Jackson Rathbone: "a kedvencem egy kollektíva – a Volturi"

Ahogy egyre közeledik a New Moon hivatalos bemutatója, egyre több és több interjú, cikk készül. Az MTV is szóra bírta a színészeket, most például Jackson Rathbone-t, Jasper alakítóját kérdezték a kedvenc új New Moon karakteréről és arról, hogy a felvételek között mivel ütik el az időt.

Az új karakterek közül, akik feltűnnek a New Moon-ban, ki a kedvenced?
A kedvencem a New Moon-ban, aki a Twilight-ban nem volt benne? Azt hiszem a kedvencem egy kollektíva – a Volturi. Ez azok közül a dolgok közül az egyik, amit igazán jó látni, ezeket a dekadens öreg vámpírokat, akik vezetik a vámpírtársadalmat. Úgy vélem, hogy a színészek egy bámulatos társaságát sikerült a filmnek megszereznie, nagyon ijesztőek és félelmet keltőek. Mindannyian tökéletesek – úgy értem, Dakota Fanning félelmetes Jane-ként, abszolút ijesztő.

2009. október 28., szerda

Justine Wachsberger (Gianna) élményei a New Moon forgatásáról

A Radaronline.com Justin Wachsbergert (Gianna) kérdezte a filmről és a szerepéről. Spoilereket nem tudott Justine elárulni, ugyanis még nem látta a filmet. „Nem mondhatom el a jelenetemet, de nagyon hasonlít a könyvbelire, nem igazán változtattak semmin.” Wachsberger szeretne majd visszatérni a Breaking Dawnban, habár Stephenie elárulta neki hogy karaktere meghal. „Remélem, hogy visszahoznak a Breaking Dawn-ban, hogy láthassanak meghalni.” Stephenie ott volt a forgatáson, míg a jeleneteit vették fel és meg is dicsérte „Azt mondta, hogy oh milyen csinos vagy.” mondta. Justine egy fontos jelenetben szerepel együtt Robert-tel és Kristen-nel, elmondta, hogy Robnak nem volt nehéz váltani a brit akcentusról az amerikaira a forgatáson. „Szeretem a brit akcentusát.” mondta. Mesélt arról is, hogy milyen volt Kristennel együtt dolgozni: „Valójában nagyon vicces.”, Justine számára Kris volt az egyik legkedvesebb személy a forgatásról. „Van egy félénk oldala, de ugyanakkor nagyon szórakoztató és vicces.” A színésznőt egy kis kellemetlenség is érte a forgatáson, ugyanis mikor első nap ment a helyszínre problémája volt a biztonságiakkal. „Azt hitték, hogy rajongó vagyok. Biztonságiak jöttek mindenhonnan és mondták, hogy ez egy zárt forgatás, nem mehetek be.” De szerencsére sikerült őket meggyőznie, hogy tényleg szerepel a filmben, így végül bemehetett. Szegénynek kicsit kellemetlen lehetett ez a helyzet. Nagyon kíváncsi vagyok hogy milyen lesz a New Moonban, reméljük a jeleneteit nem vágják ki.

Hivatalos Újhold oldal!

Végre magyar nyelven is elérhető a New Moon oldala, ahol egyelőre még nincs fent minden, azonban újdonságként elérhető egy karakter teszt a facebook-on, mi Barbival már meg is csináltuk, neki Edward, nekem Bella jött ki, szerintem ez magáért beszél. A trailerek feliratosak A film hivatalos premier dátuma is látható, ami mint már régebben is írtuk, november 20. Újhold - Hivatalos magyar oldal

Twilight Watch: Farkasok támadása 3 - Chaske Spencer

Itt a farkasos Vanity Fair interjú 3. része Chaske Spencerrel, a falka vezetőjével. A következő részben a Peter Facinelli rajongók örülhetnek, vele is elbeszélgettek pár dologról, valószínű jövő héten fog felkerülni az oldalra. Addig is élvezzétek a Chaske interjút!
Mindannyian sok mindenen mentetek keresztül együtt, mint egy falka.
Igen, ez az egyetlen dolog ami nagyon klassz volt; ez köt össze minket. Ismeretlenek vagyunk, nem mondhattuk el senkinek egy hónapig hogy a stáb tagjai vagyunk. Csak egymással beszélgethettünk, gondoskodtunk róla, hogy mindenki megtartsa a kellő távolságot és sokat versenyeztünk. Olyan volt, mintha testvérek lennénk. Sok „családtagot” köszönhetek ennek az egésznek, amiért nagyon hálás vagyok. Elolvasom

2009. október 27., kedd

Filmink: A Rossz Hold Felvirradása III. rész

Folytatjuk a Filmink interjú közlését, ez az utolsó előtti rész, bocs hogy ennyit kellett rá várni. Az utolsót még a New Moon premierje előtt megcsinálom. Ígérem. Tényleg. Tuti.
Robert Pattinson:
„Mindig is úgy gondoltam, hogy mihelyst James, Laurent és Victoria színre lépnek az első film sztorijában, Edwardnak az az érzése, hogy mindent elveszíthet. Attól kezdve egy lefelé irányuló örvényben van és küzd, hogy a felszínen maradhasson. Megpróbálja tagadni a dolgokat és úgy tesz mintha minden rendben lenne. Ezért képes ilyen gyorsan távozni ebben a részben. Úgy gondolja minden elátkozott. Ráébred, hogy hibát követett el és rendbe kell hoznia.”

Kérdezz-felelek Chris Weitzcel

Ez a férfi az Amerikai Pite és az Egy fiúról után nem tűnt kézenfekvő választásnak a The Twilight Saga: New Moon, Stephenie Meyer kasszasiker tini-vámpír-romantikus sorozatának második könyvének megfilmesítésének koordinálójának. De Chris Weitz, aki szintén író és producer, a testvérével Paullal 2007-ben megcsinálta a fantasy adaptációt, Az arany iránytűt, úgy érzi meg van a kötődése ehhez a világhoz. November 20-án a Twilight rajongók meggyőződhetnek arról, hogy vajon megbirkózott-e a feladattal.

The Hollywood Riporter: Miért akartál megcsinálni egy Twilight filmet?
A film hangneme, sok a szívfájdalom, a vágyódás, a depresszió, az újraegyesülés és az eksztázis – ezek azok az érzelmek, amik valamit megmozdítottak bennem. Igazán szeretem a stábot; Kristen (Stewart) és Robert (Pattinson), mindkettő rendkívül tehetséges. Én részt akartam venni ebben. Sok dolog volt ebben a filmben amit tudtam, hogyan kell csinálni: a karakter-alapú történetmesélés kombinációját, a filmtrükkök kezelését és a fiatal színészekkel való együttműködést.

2009. október 26., hétfő

Twilight érdekességek videó by Ágnes

Egyik rendszeres látogatónk, Ágnes olyan isteni videót csinált, amit mindenképpen meg kell mutatnom. A Twilight film forgatásáról vannak benne infók, amikről már itt az oldalon is olvashattatok néhányat. Csekkoljátok a vidit, szerintem tök jó lett! Imádjuk mikor kreatívak vagytok :) Köszönjük Ágnes!

Előzetes: MTV Ulalume

Az MTV Ulalume adásából kaptunk egy egy perces vidit, amiben Elizabeth, Nikki, Kellan, Ashley és Jackson mesél arról, mivel ütötték el az időt Vancouverben, a New Moon forgatása alatt. Sokat mászkáltak a városban és lógtak együtt a többiekkel. Kelllan sokat társasozott Ashley-vel és sokat is nyert vagy legalábbis megpróbálta, mert ha ő nem nyerhetett nem volt több játék. Nikki elmondja, hogy 2 teljes szint az övék volt, így simán átjárkáltak egymáshoz. Jackson szerint a társaság nagy része amúgy is muzikális szóval sokat jártak össze zenélgetni. Nem unatkoztak az biztos :)

A Twilight sztárjainak mindennapjai

Mivel lassan kimondhatjuk, hogy befejezettnek tekinthetjük az Eclipse forgatását elérkezett a színészek számára a promóciós turnék időszaka, de azért egy kis lazítás is belefér mindennapjaikba. Peter Facinelli például tegnap egy arizonai rajongói találkozón jelent meg. A CullenboysAnonymus és a Twinfans szerkesztői is részt vettek az eseményen és rengeteg képet készítettek, szóval Peter rajongók lehet mit nézni. 
Még több kép itt és itt
Ashley, Kellan és Cam Gigandet pedig U2 koncerten voltak. Több itt és itt

Dazed & Confused outtake-ek


3 új kép került elő a Dazed & Confused-os Kristen fotózásból. via

MTV Ulalume reklám

Az október 30-án adásba kerülő MTV Ulalume tv reklámja, ahol ott lesz a trió valamint Ashley, Kellan és Nikki is. A fellépők között pedig a Paramore-is megtalálható.

2009. október 25., vasárnap

Az Újhold ragyogása a Római Filmfesztiválon

Róma – Az Újhold vámpírjai a Csütörtökön megrendezésre kerülő Római Filmfesztivál vörösszőnyegén vonultak fel, és a rajongók a fesztivál keretein belül egy 20 perces előzetest kaptak a jövő hónapban mozikba kerülő filmből. Három fiatal színész, akik Volturi klán vérszívóit alakítják és a forgatókönyvíró, Melissa Rosenberg promotolták Rómában a Saga új részét, mely franchise sikerességét a Harry Potter-jelenséghez hasonlítják. A forgatókönyvíró, Melissa Rosenberg mesélt arról a varázsról, ami a fiatalokat – főleg a tinédzser lányokat – lenyűgözi, ennek alapját Stephenie Meyer teremtette meg, hiszen a szerelem és a szakítás egyetemes témájáról és élményéről szól bestsellere, az Újhold. „Mindenki átesett már ezen vagy át fog…azt hiszem a nagyon szemérmes szexualitás, igazán ez szenvedélyes benne, de ez még biztonságos szinten van. Szóval ez nagyon kínzó.” – mondta a Reuters-nek Rosenberg. „Úgy gondolom a Harry Potter sokkal fantasztikusabb. A Twilight sorozat fantasztikus elemei sokkal inkább megalapozottabbak a valóságban, a valóságból merít, tehát ezek nagyon különböznek.” Az első Twilight film világszinten 383 millió dolláros bevételt ért el. Az Újhold sokkal érzelmesebb, több az akció, ami nagyobb teret ad az erőszakosabb, sötétebb vámpír világnak – mint például a Volturi klánnak. „Van az a jelent, ahol az egyik fickó fejét letépik, nagyon szórakoztató volt ott ülni és csak nézni mi történik, gonosznak lenni és csak mosolyogni. Ez az én kedvenc jelenetem.” – mondta Bower, aki a Volturi egyik vezetőjét játssza. A jegyeket az Újhold előzetesére néhány óra alatt elkeltek, de többszáz tizenéves szállt szembe az esővel, hogy köszönthessék a Volturi 3 tagját: Jamie Campbell Bowert, Charlie Bewley-t és Cameron Brightot a vörösszőnyegen. „Egy olyan filmet csinálni, mint a Twilight - mikor már megcsinálták az elsőt - az egy félelmetes élmény, nem is szólva a rajongóbázisról.” – mondta Jamie a Reuters-nek. „Szóval mikor szembe találkozol a rajongókkal, az bizonyos nyomással van rád. Remélem, amit csináltam az a fanokat boldoggá teszi. A legjobb formámat hoztam, amit lehetett, ha utálni fogod, tényleg sajnálom.”

2009. október 24., szombat

Twilight Watch: Farkasok támadása 2 - Alex Meraz

Alex Merazt útközben sikerült elérni, amikor is éppen Arizona felé vezetett. Nem volt rest mesélni a forgatáson történő dolgokról és hogy mit gondol a farkas társairól.

Kis arany ember: Hogy kerültél bele a New Moon szereplőgárdájába?
Teljesen megszokott módon. Kaptam egy felhívást egy nyílt szereplőválogatásról—Natív származású színészeket kerestek— jelentkeztem és szerencsésen megkaptam a szerepet. Az egyik rendező a válogatáson olyasmi volt, mint a Natív amerikaiak összekötője. Már beválogattak más filmjeibe is. Elküldtem neki az eredeti válogatási felvételemet. Tetszett neki, de azt mondta, mehetne ez jobban is. Úgyhogy elhozott L.A-be., kicsit csavartam a dolgon, és megkaptam a szerepet.

Láttad az első Twilight filmet?
Nem, de miután megkaptam a szerepet, vettem egyet és megnéztem forgatás közben.

Felfedték az Eclipse hivatalos logóját

A Summit megígérte, hogy ha Twitteren eléri az 200 ezer követőt akkor kirakják az Eclipse hivatalos logóját. Mondanom sem kell, nem érték el a bejelentett számot, de mégis kiadták a logót. Szerintem jó lett, tetszik hogy ezüst lett, meg a piros keretszerűség a betűk körül. A könyv hangulatát mindenképpen tükrözi, és a későbbi filmét is. Mindig is ilyen színeket képzeletem el hozzá, esetleg még a lilát.

Ashley, Peter és David Slade is üzent az Eclipse-szel kapcsolatban:
Ash tweetje: "Srácok nem hiszem el hogy majdnem végeztünk az Eclipse-szel. Milyen őrületes!?"
Peter tweetje: "Minden jó dolognak véget kell érnie. Ma este befejezzük az Eclipse-t. Következő állomás vasárnap Phoenix, majd NY még több Nursie Jackie."
David tweetjei:
"Ma este 5 színész fejezi be a munkát, kevésbé lesz zsúfolt Forks."
"A legjobbakat kívánom a most és a közeljövőben távozóknak, akik este befejezik a munkát. "
"Csak pár nap maradt a forgatásból. A célvonal közeledik."
"... és utána elkezdődik az utómunka, 8 hónapig..."
"a tweetelés folytatódik... nincs vége amíg a film a mozikba nem kerül."

New Moon Parkolós jelenet és új kép Edwardról

A USA Weekend-ben megjelent egy cikk és hozzá egy új kép Edwardról/Robról. Ezt is kiadták viszonylag jobb minőségben, tagmentesen. Itt megnézhetitek. A New Moon iskolai parkolós jelenetéből is kiadtak egy részletet, ahogy az előképet elnézem nem a legjobb a felvétel.
Az everglow-ról le lehet tölteni ezt a jelenetet, csak kattinsatok a képre és felugrik a mentés ablak. Letöltés itt

2009. október 23., péntek

New Moon TV SPOT #2 + Új exkluzív rész várható

Az Entertainment Tonight újabb TV Spot-ot adott ki a New Moon-hoz. Erre már tényleg nem tudunk semmit mondani...  PNikinek köszönjük a segítséget!

Itt megnézhetitek


Exkluzív Sneak Peek a New Moon-ból az Mtv Ulalume: Howl at New Moon című műsorában
Igen jól olvastátok megint leadnak egy exkluzív részt az Újholdból az Mtv Ulalume című műsorában Október 30-án. Ez a show egy halloweeni különkiadás lesz, melyben láthatjuk Nikki Reed-et, Kellan Lutz-ot, Ashley Greene-t és a trió (Kris-Rob-Tay) bemutatja az új Sneak Peek-et.

Jackson Rathbone az Eclipse-ről

A New Moonban Jasper Hale igen keveset szerepel, ellentétben az Eclipse-szel, amiben nagyon fontos szerepe lesz. Mikor Jacksont az Mtv News utolérte új filmje a ’Girlfriend’ forgatásán, még hátra volt 2 hét az Eclipse felvételeiből. Jelenetei többségét felvették így néhány információt megosztott velünk.
„Visszatértem a régi gyökereimhez, ismét lovagoltam, ami jó volt. Ezeket a lovaglócsizmákat kellett felhúznom, ami nagyon jó volt.” – mondta Rathbone ahogy a csizmáira intett. „Tényleg tudok lovagolni.”
Az Eclipse-ben Jazz mesél Bellának az életéről mielőtt Carlisle Cullen-nel találkozott volna. Eltérően Edwardtól, Rosalie-tól, Esmétől és Emmett-től, Alice és Jasper vámpírként találkoztak a Cullen családdal. Jaspert nagy szerepet játszik a Saga harmadik részében, mert ő az egyetlen, aki tudja, hogy kell felvenni a harcot a Victoria által vezetett újszülött hadsereggel.
Jasper háttértörténete a Polgárháború idején játszódik. Jackson megerősítette, hogy ezeket a jeleneteket visszaemlékezések formájában fogjuk látni. Jasper magyarázata a könyvben viszonylag hosszú, de Jackson célzott arra, hogy ez a filmben rövidebb lesz.
„Igazán fantasztikus volt elmerülni ebbe a korszakba, felvenni a jelvényeket. Élvezetes volt. Őrnagyi gyapjúkabátot kellett viselnem, lovassági őrnagy voltam. Kaptam egy nagy kalapot és miegymást. Leszálltam a lóról, meghajoltam a hölgyek előtt és azután átváltoztattak.”
Szintén visszaemlékezésben láthatjuk mikor az újszülötteket edzi, ekkor még ’rossz vámpír volt’. Hozzátette, hogy egy másik filmje a ’The last airbender’ kiképzései, test-test elleni harcai, és fegyver oktatásai nagyon hasznosak voltak, mert nem volt sok ideje felkészülni az Eclipse harci jeleneteire. De Rathbone rögtön tisztázta, hogy a vámpírok küzdelmei nem harcművészeti jellegűek lesznek.
Jackson elmondta, hogy Jasper el fogja mondani a történetét Bellának egy olyan tréningsorozat után, amikor segít a Culleneknek felkészülni a közeledő újszülött vámpírsereg ellen.
„Ez az első olyan alkalom mikor Jasper és Bella igazán kapcsolatba kerülnek egymással: egy mondatnál többet szólnak egymáshoz, és nem támadom meg.” – nevetve mondja Jackson. „Kristen és én is állandóan azt mondogattuk, hogy milyen jó hogy együtt dolgozhattunk, mert erre eddig igazán soha nem volt lehetőségünk, igazi párbeszédek zajlanak le közöttünk.”

Twilight Watch: Farkasok támadása – 1. rész – Kiowa Gordon

A VF. com a New Moon premierjéig minden héten két interjút közöl le az Újhold farkasaival, ezen a héten Embry Call, Kiowa Gordon és Paul megformálói, Alex Meraz áll a középpontban.
Ellentétben a többi stábtaggal Kiowa még ezelőtt a film előtt soha nem színészkedett. Nemrég felhívták a Scotsdale-i (Arizona) otthonában – természetesen elnézést kértek tőle, amiért felébresztették – és arról kérdezték, hogy miként választotta ki az író, Stephenie Meyer erre a szerepre, és biztosított a rajongóit hogy közeledhetnek felé, mert nem harap. 

2009. október 22., csütörtök

New Moon Filmklip: Volturi Fight Scene

2009 Római Filmfesztivál

Az idei Római Filmfesztiválon Jamie Campbell Bower, Melissa Rosenberg, Cameron Bright és Charlie Bewley Bewley képviselt a Sagát (Photocall, Vörösszőnyeg). Ez előzetes hírek szerint egy 20 perces részt három jelenetet adnak le a New Moonból. 

Eclipse forgatási hírek #11

- Az Eclipse forgatása már a végfázisban tart, ezen a héten a Cullen házban forgatnak mégpedig az érettségi parti jeleneteit. Ezért Anna Kendrick is visszatért Vancouver-be (képek), hiszen Anna karaktere, Jessica a többi osztálytársával együtt részt vesz az Alice által rendezett bulin.
- Jodelle (Bree) azt üzente, hogy a tegnapi volt az utolsó forgatási napja.
-  David szokása szerint megint üzent nekünk:
"Utolsó nap a csatatéren, egy óriási napot forgattunk, holnap lehet buli lesz, mialatt a harcok a hegyek között elkezdődnek..."
Olyan furcsa belegondolni hogy a harmadik film forgatását is befejezték. Nehéz és fárasztó évük volt a színészeknek, két filmet leforgattak, valaki hármat is és még az évnek nincs vége! Most elkezdődnek a promóciós turnék, szóval képekből, videókból nem lesz hiány, csak bírják energiával! Már csak 28 nap van hátra a New Moon-ig....

2009. október 21., szerda

Nikki fotózás

Csak emlegetnem kellett tegnap Nikki-t, lám máris itt van róla egy pár új kép, miután ő is részt vett egy újabb fotózáson. A képek ideiek és Hellin Kay készítette őket. Több erre. via NRC

A Twilight stáb Ausztráliában

Tinsel Korey, Charlie Bewley, Chaske Spencer és Christopher Heyerdahl részt vett egy Twilight találkozón Ausztráliában, ám szórakozásra is jutott idejük. A kalandjaikról további fotókat ide kattintva találtok. via Eyebehold.us

2009. október 20., kedd

2008 One Magazin: Nikki Reed interjú

Előszedtünk a Nikki rajongóknak egy, a New Moon forgatás elején készült interjút, melyet Taki fordított le, ezúton is köszönjük neki!
„Kristen és én olyan mintha testvérek lennénk.“

Nikki Reed ténylegesen barna, de nem habozott változni a Rosalie-ként betöltött szerepéért a Twilight-ban – reggelenként átváltozik dögös szőkévé. De ez majdnem a hajába került! A színésznő beszél Robert Pattinsonról és arról is, mi igaz a pletykák közül a kapcsolatukról…

Mit tudsz elmondani a karakteredről a Twilight 2 – New Moon-ban?
Eleinte kicsit aggódtam, amikor olvastam a regényt, a Cullen család keveset szerepel benne. De az a néhány jelenet, amiben Rosalie megjelenik a klán többi tagjával nagyon fontos a történethez. Mindenekelőtt a legfontosabb jelenet Bella 18. születésnapja, amely során drasztikusan megváltozik mindenki sorsa. A könyvben ez a jelenet eléggé véres, de a vásznon sokkal finomabb lesz. Azt hiszem a rendező, Chris Weitz megértette, hogy nem feltétlenül szükséges, hogy véres legyen a jelenet ahhoz, hogy meggyőző legyen. Ha hiszel nekem, ez a film fantasztikus lesz.

2009. október 19., hétfő

100 Monkeys az Eclipse OST-jén?

Már szó esett az Eclipse Soundtrack albumáról, akkor azt feszegették, hogy a Saga következő zenei albumán is hallhatunk majd egy Muse számot. Most Jackson Rathbone bandájának, a 100 Monkeys neve is felmerült, mint lehetséges jelölt. Egyébként a zenekarnak nem ez lenne az első ilyen felkérése ugyanis Jackson nemrég jelentette be, hogy a következő filmje a Girlfriend számára is írnak majd dalokat. Az Mtv erről kérdezte Jacksont. „Beszéltünk már róla, ez az egyik dolog a sok közül.” – mondta arra a kérdésre, hogy felkérték-e őket hogy szerepeljenek a következő albumon. „A dalaink közül néhányat megmutatunk a közelgő albumonkról, és meglátjuk hogy akarják-e valamelyiket az Eclipse-be.”
„Szeretnénk, de nem akarjuk igazán sürgetni. Ez egy olyan dolog, ha rá akarják rakni az egyik dalunkat az albumra, nem fogunk panaszkodni.” Mikor a Girlfriend-ről beszéltek vele, hasonló véleményen volt, mint az Eclipse esetén. „Ez egyike azon dolgoknak, amikre nem tudunk igazán hatással lenni, mert mi csak zenélni szeretünk. Szeretünk élőben játszani, és örömöt szerezni, számunkra ez az egész a fellépésről szól és nem a marketingről.” De Jackson-ék számára a rajongók sokkal fontosabbak, mint a hírnév és a pénz. „Hiszünk abban, hogy amit csinálunk, az is marketing, rájuk bízzuk az egész marketing dolgot, mert ők tudják mit akarnak.” Ugyanis a banda a honlapjukon versenyt hirdetett: amely városokra a legtöbben szavaznak ott fog fellépni a zenekar. „Támogatnak minket. Nélkülük vízen és kenyéren élnénk.”

Anna Kendrick a BFI Filmfesztiválon

Anna Kendrick új filmjének, az Up in the Airnek (trailer) a premierjén vett részt vasárnap a londoni BFI London Filmfesztiválon Anna nagyon csinos abban a fekete ruhában. Még több képet itt találtok. via AKF

2009. október 18., vasárnap

Sosem fogjuk megunni - Vanity Fair outtakes

Nem tudom miért vártak ennyit ezekkel a képekkel is. Több Vanity kép erre és erre is
Új kép a New Moon farkasairól itt
És egy exkluzív info: egyik fotós ismerősünk elárulta, hogy a decemberi Glamour-ban lesz egy 2 oldalas Robert Pattinson interjú a lányok és a mi nagy örömünkre :) A fotósunk oldalát itt nézhetitek meg, rengeteg jó képe van, mi imádjuk!! David-photo


Kibeszélő

Mai célirány: a Tiszarádió vasárnapi (mai) 17 órai ismétlésében elhangzott beszélgetés a Twilightról, a szinkronról és mindenről ami ide tartozik. Az adással kapcsolatos infó erre. Egyébként meg bármiről.

Scream Awards 2009 - előzetes hírek

Mint tudjátok Október 27-én adja le a Spike TV a Scream Awards-ot, de mivel nem élő műsorról van szó, ezért tegnap vették fel az egész showt. A Twilight Sagát Taylor képviselte, akiről már képeink is vannak.
A HeyPopsugar végig tweetelte az eseményt így tudunk pár dolgot, például azt hogy a Twilight milyen kategóriákban győzött illetve a beharangozott új New Moon klipről is részleteket.

Vigyázat spoilerek következnek:
- Taylor nyert a Breakthrought Performance Male kategóriában
- a legjobb fantasy film kategóriát a Twilight nyerte
Tay vette át a díjat és megköszönte a világ legjobb rajongóinak a támogatást.
- Kristen lett a legjobb fantasy színésznő, míg Rob a legjobb fantasy színész

- részletek a leadott New Moon klip-ből:
*színfalak mögötti anyagok - főleg a CGI világot mutatják, a farkasok létrehozását
*sokat mutatják a félmeztelen farkasokat
*Taylor arról beszél, hogy mennyire közel kerültek egymáshoz
*Kristen azt mondta, hogy mennyire állatiassá, erőszakossá teszik a farkasok a New Moon-t
*Azt írta a HeyPopsugár tweetelője, hogy igazából nem volt új jelenet benne, de azt valószínűsíti hogy ha a show adásba kerül több mindent leadnak.

Képek Taylor-ról interjú adás közben: 1 2
Még több kép Taylor-ról itt

Azt még nem tudni, hogy lehet-e neten keresztül nézni a showt, de majd utána nézünk. De szerintem letölthető formában biztos elérhető lesz, meg a Youtube-ra is felrakják a minket érintő részeket. Szóval nem kell aggódni, hogy lemaradunk valamiről. :)

Frissítés: itt van a klip, nem a legjobb minőség. Gyorsan nézzétek meg, mert valószínű, hogy hamarosan letörlik.
1. része2. része3. része

Más: Kristen hazautazott L.A.-be, kissé nyúzottnak tűnik ugyanis előző nap egész éjszaka forgatott. Olyan hírek is felröppentek, hogy talán a Scream Awards-ra utazott vissza, de a show-n nem vett részt.
Szegénynek szinte az arcába tolták a kamerát. :( :(
Képek itt

A Tribute Magazin címlapján új NM promókép jelent meg. Itt megnézhetitek.

2009. október 17., szombat

Jack Huston interjú részlet

IESB.com készített egy hosszabb interjút Royce King megformálójával Jack Hustonnal. Csak a Saga-val kapcsolatos részeket fordítottam le, ugyanis az interjú többi részében az Eastwick című sorozottal kapcsolatban kérdezték.

Hogyan kerültél kapcsolatba a The Twilight Saga: Eclipse-szel? Milyen érzés, hogy ennek az egész jelenségnek a részévé váltál?
Valójában csak múlt szombaton tértem vissza a forgatásról mikor is felvettük az utolsó kis részemet. Bementem David Slade-hez egy másik szerep miatt, amit egy 19 éves kék szemű, szőke hajú újoncra írtak, tudtam hogy én ennek nem felelek meg. De elmentem és egy attól különböző karaktert adtam elő, ami le volt írva, egy kissé őrültebbet. David és én igazán kijöttünk, azt mondta ’Bele akarlak venni ebbe a filmbe’. Szóval pár héttel később felhívott, és azt mondta ’Itt van ez a másik szerep. Szeretnéd megcsinálni?’ és felajánlotta nekem.

The Men of Twilight Saga

Öhmmm... AHAAAAA... Rob, Kellan, Jackson, Peter, Xavier, Cam, Charlie, Taylor, Jamie... I want it all, i want it now. Pure Hotness.




Más: New Moon trading kártyák - 72 db

Kirsten Prout alakítja Lucy-t

Az MTV és a BD Horror News szerint Kirsten Prout (Kyle XY, Electra) kanadai színésznő fogja alakítani Lucy-t, aki Jasper háttértörténetének szereplője az Eclipse-ben. Ugyanis Maria, Nettie és Lucy találnak rá, és Maria változtatja később vámpírrá Jazz-t. Létrehoznak egy újszülött vámpír sereget, de Lucy és Nettie ellenük fordultak így megölték őket. Steph Lucy-t magasnak, szőke hajúnak és bőrét hófehérnek. Nagyjából illik a leírás Kirstenre.

2009. október 16., péntek

Tiszarádió - Twilight Edition ISMÉTLÉS


A múlt héten leadott rádióadást ezen a héten vasárnap 17 órakor ismétlik meg, hallgatni továbbra is interneten lehet ezen a linken, vagy az oldal honlapján az online hallgatás-ra kattintva. Hallhatjátok Edward magyar hangját Szvetlov Balázst felolvasni a könyvből, telefonos interjú Bella magyar hangjával Csuha Borival illetve a Twilight zenéit adják folyamatosan a beszélgetések között. Nekünk nagyon tetszett múltkor szóval aki lemaradt, az most pótolhatja!!

Valószínű akkorra lesz majd egy Kibeszélő is, ahol az adást beszélhetitek meg egymással!

Twilight Watch: Ashley Greene-vel az Eclipse forgatásán

Közvetlenül a The Twilight Saga: Eclipse forgatásán érte utol a VF.com Ashley Greene-t (Alice Cullen), akiről a következő mozikba kerülő filmről, a New Moon-ról, a stáb újraegyesüléséről és arról kérdezték, hogy miben változtatta meg az életét ez a vámpír szerep.
Láttad már a kész filmet?
Egy hónappal ezelőtt láttam. Nagyon boldog vagyok… és izgatott vagyok emiatt. Mikor láttam, még nem volt teljesen kész. Az első vágások egyike volt, és nagyon jól nézett ki. Az első dolog, amit gondoltam az volt, hogy ’Oh istenem, ez gyönyörű!’. Javier, a mi D.P-ink (az operatőr) gyönyörű munkát végzett. Mindannyian nagyon-nagyon jól néztünk ki! Tovább olvasom

2009. október 15., csütörtök

A One magazin interjúja Taylor Lautnerrel és Robert Pattinsonnal

Edward Cullen és Jacob Black a New Moonban riválisok, azonban a valóságban barátok. Együtt elmélkednek a Saga következő részének megfilmesítéséről, az új sztáréletükről, a rajongók és paparazzik hadáról.

Mindkettőtöknek nagyon hűségesek a rajongói. De mostanára már túl tolakodó váltak?
Lautner: Azt hiszem nekem és Robert-nek nagyon különböző tapasztalatai vannak a rajongókkal való kapcsolatainkban. Ami engem illet, még mindig bízom bennünk a Twilight miatt. A támogatásuk nélkül, a producerek minden kétség nélkül lecseréltek volna Jacob szerepében az első film után.
Pattinson: Emlékszem, hogy az első film megjelenése előtt a rajongók gyűlöltek. Az Interneten csak rossz kritikákat olvastam magamról, nagyon nehéz volt éreznem ezt az utálatot. Akkoriban a rendező, Catherine Hardwicke megtiltotta, hogy elolvassam, amiket írnak rólam a web-en. Mondtam neki, hogy az anyukám küldte azokat a linkeket azon fórumokhoz, ahol kritizáltak. Azt tanácsolta, hogy bojkottáljam az összes e-mailt, amit az anyám küldd! (Nevet.) Mindaz az az őrület, amit manapság kiváltok nem felejteti el velem azokat a borzalmakat, amiket olvastam magamról a neten.

Kristen Outtakes: Nylon és EW

Igen megint outtakek, most Kristenről: az egyik az idei Entertainment Weekly-s (képek), a másik viszont 2006-ban készült a Nylon magazin számára (képek). Nem tudom mi van ezekkel, de most jöttek rá, hogy 'Hoppá nekünk vannak képeink a Twilight színészeiről és adjuk már ki őket, úgyis itt porosodnának a számítógépen!'

Taylor GQ Outtakes


Ezt szerintem Barbi szívesebben tenné fel, de azért remélem nem bánja, hogy megelőzöm vele :)
Több itt

Self magazin: Kulisszák mögötti videó

2009. október 14., szerda

Az OK magazin látogatása Kristen és Rob szerelmi fészkében

Mint már sokan láthattátok más oldalon, az OK! magazin legújabb címlapján azt állítja, hogy meglátogatta Kristen-t és Rob-ot a saját házukban, ahol is már úgy élnek, mint a házasok és hogy Rolling Stones-t hallgatnak ill. sütit sütnek. Mivel remélem mindenki tudja, hogy ez az egész egy nagy HAZUGSÁG, ezért itt van egy kis paródia erről az egész látogatásról. Szereplők az OK magazin újságírója valamint Rob és Kristen, akik körbevezetik a házban a látogatót.
A szöveget egy twitteren folytatott beszélgetés alapján fordítottam, ami Kstew411 (nem Kristen) és CalliopeBlabs között zajlott, az ő engedélyük alapján teszem ki ide is. A nevükre kattintva követhetitek őket twitteren! Köszi lányok! Ismétlem ez egy képzeletbeli beszélgetés, nem történt meg! Természetesen az egész csak egy vicc, imádjuk Rob-ot, Kristen-t és Nikki-t is, semmit ne vegyetek ebből komolyan.
OK magazin - látogatás Kristen és Rob otthonában. Kristen és Rob bemutatja a szerelmi fészküket:
Kristen: Lécci mellőzzétek az üres Heineken & domino pizza dobozokat... nem engedhetjük be a takarítónőket, mert Robnak szüksége van arra, hogy a lakás 1/8-ad részében legyen kosz.
Rob: umm...ez a szoba a...K!? mi is ez a francos szoba? 
Kristen: *vakarja a fejét* k.vára nem tom
OKmag: umm ez a mosókonyha 
R&K: hogy mi?
Kristen: *kötés közben* ez a szoba itt... a kölyökszoba
Rob: azt hiszem azt mondtad, hogy ez a kölyökkutyáknak lesz? 
Kristen: igen... haha... persze...
Rob [magában]: Baszki én abban fürdettem Kristen macskáját.
Rob: ez a vizipipa kollekciónk... különböző napi hangulatok szerint színkódoztuk őket. Így TUDJUK hogyan épp milyen hangulatban van akkor a másik.
Kristen: Oh hogy ez? Ez a rúd a ’Welcome to the Rileys’ filmből. Rob valamiért azt akarta, hogy megtartsam.
Rob: ez elvileg a fürdőszoba lenne, de igazából a zuhanyzót használjuk trófeaszobának....
Kristen: És ez a legnagyobb szoba a házban. Itt tartjuk a tornacsukáinkat.
Kristen: és a jacuzzit hasznájuk a spagetti tészta tárolására Robnak... mert a spejz tele van kólával.
Rob: Ez a konyha. Szószerint sose láttuk még ezt a helységet.
R&K: és ezt a szobát meg nem mutathatjuk meg. 
OKmag: miért nem? 
R&K: ez a KOCKÁS SZOBA, addig nem mehetsz be, amíg nincs rajtad kockás.
Rob: ez a szoba itt most üres... de tervezek ide egy ’ki-be’ hamburgerezőt.
Kristen: Ez a könyvtár. Nem hiszem hogy akarnál itt bármit is olvasni.
OKMag: ez a börtöncella/kínzókamra? 
Kristen: igen 
OKmag: és az ott egy kép a meztelen Rob-ról? 
Kristen: igen, ide próbálom becsalogatni Nikki-t...
Rob: Hé, azt mondod ezt elviszik? Kris, tudtad, hogy nem kell külön szoba a szemétnek? Valakik elviszik!
Rob: ez a kép szoba... ide gyűjtjük a féltve őrzött fotóinkat... hogy emlékeztessenek Kristen mennyire AKARJA
Kristen: ez a bár szobánk. Péntekenként kikölcsönzünk 2 embert, hogy jöjjenek ide és hogy megadják az igazi hangulatot... pluszt fizetünk a kamu verekedésekért.
Rob: ez Kristen szobája, aholis rószaszínbe öltözik és parfümözi magát 
Kristen: *becsapja az ajtót* EZT MEG SE PRÓBÁLD NYOMTATÁSBAN KIADNI *fenyegetős fej*
Rob: ha Taylor átjön látogatóba mindig csak ebben az EGY szobában lóg. 
OKmag: a kondiban?

Az első Eclipse kép jobb minőségben

Itt van a People magazinban megjelenő első Eclipse kép jobb minőségben. És újabb fotók a New Moonból.

Új Vanity Fair Outtakek

A spanyol Hola című magazinban exkluzív képeket közöltek le a Vanity Fair fotózás outtakejei közül, viszont elég rossz minőségben sikerült ezeket lefotózni. A többit ide kattintva találjátok meg.

Ashley a Twilight ruhapróbáin



Kristen után itt vannak Ashley képei. Az egyik képen a háttérben egy hosszú barna paróka látható. Talán Kris parókája? Több ruhapróbás kép itt
Valamint nem fogjátok elhinni... új képek a new moon-ból, méghozzá a hivatalos oldalról itt.