2009. augusztus 31., hétfő

Billy és Peter video chat összefoglaló

Mivel csak bizonyos számú embert engedtek be a chat-szobába ezért sokan lemaradhattatok a beszélgetésről, de nekünk szerencsénk volt így írok egy kis összefoglalót. Mivel a beszélgetés elég rövid volt, kb. 20 perces nem sok mindenről volt szó, de beszéltek Peter ill. Billy iPhone alkalmazásáról, amiről most nem írok mert nem volt semmi lényeges benne. Peter említett, hogy most végzett éppen a napi edzésével is mire megkérdezték Billy-t hogy ő jár e. Azt mondta, hogy a karaktere Charlie nem ilyen verekedős fajta, szóval neki nem kell mennie, pedig szívesen venné. Billy azt is megosztotta velünk, hogy egy computer stupid, vagyis hülye a számítógépekhez, ezért is volt gondja még az elején a twitter-rel is. Peter barátja, DeFranco aki bikiniben táncolt a múltkori fogadás miatt, megkérdezte a színészeket, hogy mit szólnak ahhoz, hogy pl. a Twitter segít egy filmnek abban, hogy jobb bevételi eredményeket érjenek el. DeFranco példának a Brüno-t és a District 9-t [alig várom hogy hozzánk is elérjen!!!] hozta fel példának, mire Peter azt mondta, hogy a New Moon enélkül is biztosan siker lesz, de majd meglátják a premiernél, hogy ehhez mennyiben fog hozzájárulni a Twitter. Itt egyébként arra céloztak, hogy a stúdió (Summit) akarta, hogy bizonyos színészek legyenek a Twitteren és tartsák a kapcsolatot a rajongókkal.
Nagyjából ennyi volt a dolog, Billy is mondta, hogy ez furcsa élmény volt és hogy legközelebbi alkalommal majd jobban lesz megoldva a technikai háttér ugyanis a beszélgetés alatt többször elment a hang, szakadozott a kép, egymás szavába vágtak mert késve hallották egymást és egyéb nehézségek :) DeFranco az mondta, hogy ha valaki tönkre akarja vágni az oldalát akkor hívjon meg Twilight sztárokat és meg van oldva a dolog :)

Forgatási képek: Bella Floridában

Mint ahogy már a chatben is megígértük, itt vannak a képek Bella floridai kiruccanásáról. Egy tengerparti háznál forgattak éppen, amint Bella édesanyjával, Renée-vel (Sarah Clarke) beszélget. Még több kép

Teen Vogue interjú Taylor Lautnerrel

Taylor szerint a Twilight rajongó lányok egy része különleges, mert Team Jacob-osok. Azt is megmagyarázza, hogy miért: „Ha kialakítasz egy igazán közeli barátságot egy fiúval, és el tudsz mondani neki bármit, akkor ez a barátság lassan átalakul valami többé…” A tizenhétéves srác megáll és elkezd nevetni. „Azt vettem észre, hogy az átváltozni szót mostanában sokat használom,” – magyarázza – „mert ez az, amit Jacob tesz.”

Ez nem igazán spoiler, amit most fogok elmondani, de Taylor karaktere a New Moon-ban átesik egy intenzív átalakuláson. Mindenki, aki látta a film trailerét, vagy olvasta a könyveket tudja, hogy Jacob Black vérfarkas. És vannak olyan változások, amiken Taylor is átesett, hogy a következő részben is szerepelhessen – „…lementem az edzőterembe egy személyi edzővel, egészséges ételeket ettem, ezekből jó sokat.” Mikor az első trailert leadták az Mtv Movie Awardson, az élő adásban a közönség (nyilvánvalóan nagyrészben a nők) hihetetlenül reagált Taylor egy-két másodperces félmeztelenes jelenetére, úgy sikítottak mintha egy hullámvasúton ülnének. De nem engedi, hogy a dicséretek a fejébe szálljanak. „Azt hiszem a rajongók, bárkit szeretnének, aki Jacobot alakítaná…” – mondja szelíden, amikor a fogadtatás szóba kerül. „Én vagyok az a szerencsés, aki ezt a lehetőséget megkapta.”

Peter és Billy élő video chat

A Twilight két apukája összefogott és élő videobeszélgetést tartanak a Mashable.com oldal jóvoltából. Azt hiszem olyan 3 óra múlva lesz nálunk nézhető a dolog. Itt követhetitek majd az eseményeket, szerintem mi is figyelni fogjuk. Én úgyis szeretem nagyon Billy-t és szegény olyan sokszor mellőzve van, pedig tök jó fej lehet :) Peter-t meg nem kell bemutatnom senkinek, főleg a mai jótékonykodós cikk után :)

Breaking Dawn forgatás - 2010 tavasszal kezdés?

Rob a Premiére magazinnak adott interjúja alapján elkezdhetünk hinni abban, hogy tényleg lesz Breaking Dawn és a forgatást állítólag jövő év tavasszal kezdik. Az interjú erre vonatkozó része:
"Rob: Ha minden terv szerint megy, akkor januárban elkezdem a Bel Ami forgatását Párizsban, ami 3 hónapig fog tartani, ezután pedig az utolsó Twiligth Saga film a Breaking Dawn jön."

A Summit még semmit sem erősített meg ezzel kapcsolatban, de én hiszek Rob-nak és elvileg ő az egyik főszereplő tehát nagyon nem beszélhet a levegőbe... Az interjú többi részét angolul erre találjátok.

Nyár vége...órarend és könyvjelző

Mivel holnaptól elkezdődik a suli ezért szeretnénk nektek néhány aprósággal kedveskedni. Csináltam 3 órarendet és 4 könyvjelzőt hátha így majd jobban indul a tanév :) Feltettem egy nagy képre milyeneket csináltam, remélem találtok közte olyat ami tetszik és bocsi, hogy csak ennyi, de ennyire volt jelenleg fantáziám, de a későbbiekben csinálok még ha szeretnétek :)
Valamint mivel suli, ezért nem lesz napközben friss, csak korán reggel és délután várhatjátok tőlünk a híreket, de mindennap lesz valami új bejegyzés. Reméljük megértitek és ennek ellenére majd továbbra is benéztek hozzánk :) Jó suli kezdést és kitartást a leendő dogákhoz,magoláshoz,vizsgákhoz akinek lesz!
Órarendek - ezek természetesen be vanna táblázva, csak a képen itt nem látszik :) Könyvjelzők

Oh my Jacob! - Teen Vogue képek és videó

Ó lányok, el sem hiszitek, de a Teen Vogue végre megjelentette a Taylorról készült képeket.  Mint nagy Jacob Black fan el vagyok most kényeztetve és remélem akad az oldal látogatói közül még néhány akik ugyanígy éreznek. :) Természetesen egy kis cikk is van a képekhez, igyekszem majd hamar lefordítani.
Kulisszák mögötti videó a fotózásról:

Premiere magazin képek


Felkerültek a netre a szeptemberi francia Premiére magazin képei, melyben találunk egy új Edward-Bellásat is végre. Ennek a címlapján van egyébként Rob is a Batman pólóban.

Peter és a jótékonykodás

Peter Facinelli az előző hétvégén Portland-ben volt egy jótékonysági eseményen, melyen a Doernbecher Gyermekkórház részére gyűjtöttek adományokat, Peter pedig aláírásokat osztott a jelenlévőknek. Az adakozók és az ő segítségével sikerült összegyűjteni 5000 $-t [kb.940.000 Ft] de annyira meghatotta Peter-t a beteg gyerekek bátorsága a betegségükkel szemben, hogy további 5000 $-t adományozott a kórház részére.

" Azt a bátorságot, amit ezeknek a beteg gyerekeknek az arcán láttam sosem fogom elfelejteni. A mosolyuk erősebb volt bármelyik betegségnél. Még a legbetegebb csoport akikkel találkoztam is, elhatározta, hogy a tegnapi nap egy jó nap lesz. Velük töltöttem a reggelt és lenyűgözött a kitartásuk. És nem csak az övék, hanem a családjaiké is, akik támogatják őket. Imádkozni fogok értük, hogy megnyerjék a harcukat és haza térhessenek a családjaikhoz."

Mindig is tudtuk Peter milyen jó fej és nagylelkű :) De ezzel csak még inkább belopja magát a rajongók szívébe, bár nem tudom, hogy ennél jobban lehet e még :)
Via

Twilight Forksban: interjú a rendezővel, York Baurrel

CullenBoysAnonymus-nak (CBA) lehetősége volt a Twilight Forks-ban című dokumentumfilm rendezőjével beszélgetni.
Az első képen Forks és a Quileute völgy látható, a másodikon pedig a First Beach.
CBA: Mr. Baur hadd kezdjem azzal, hogy azt hiszem, hogy a Forks-ról és a Twilight-ról készült dokumentumfilm létrehozása nagy ötlet volt. Tudom, hogy hosszú ideig éltél egy kisvárosban Washington környékén. Én is egy kisvárosban nőttem fél és határozottan becsülöm a kisvárosi életet, de látom ahogy a kisvárosom változott. Mit gondolsz minden figyelem, amiForks-ra és La Push-ra irányul hatással volt ezekre a területekre?
York Baur: Ennek egy részét a filmben is látni fogod. Ez a témák közül az egyik, amibe beleástunk az ott élő emberek segítségével. Ha egy területre nagy figyelem irányul, őszintén szólva, az emberekre – a városba érkezők száma júliusban meghaladta a 16 000-et – hatással vannak ezek a dolgok, ahogy a dolgok előrehaladnak. De emlékezned kell arra, hogy Forks-ot a 19. században alapították és több, mint 100 éven át igen termékeny város volt, úgyhogy arra számítok, hogy ezt az átfogó karakterét meg fogja tartani. És azt gondolom, hogy az emberek bátrak és önellátóak, illetve nagyon büszkék a közösségükre. Szóval, amíg a dolgok változnak, azt hiszem az emberek alapvető tulajdonságai és büszkeségük tartós lesz.

CBA: Tudom, mikor ott voltunk az emberek nagyon kedvesek voltak, nem nevettek rajtunk, hogy Twilighterek vagyunk, hanem inkább velünk együtt viccelődtek. A város lakói mit éreznek a Twilight és a Twilighterek iránt?
York Baur: Amit tapasztaltál az emberekről az nem kivételes. Mindenkivel, akivel kapcsolatba léptünk, tudom, hogy őszintén izgatottak és egyöntetűen hálásak voltak azért a lehetőségért, amit Stephenie Meyer hozott el számukra, mind a gazdasági szempontból mind pedig azért, hogy Forks megismertethette magát. Úgy gondolom, nem mindenki Twilight rajongó, de mindenki méltányolja azt a lehetőséget, hogy a város a figyelem középpontjába került.

CBA: Azt mondtad úgy véled, hogy ők kivételesek?
York Baur: Úgy vélem, hogy maga Forks egyedi/kivételes, a kisvárosi jellemzőkön felül még egy plusz dolgot ad hozzá a természet közelsége, ami azt hiszem az Egyesült Államok egyik haldokló eleme. Valamint az emberek nagyon önmagukra támaszkodóak, de segítenek is egymáson, beleértve a teljesen idegenek megsegítését is, ami manapság igen ritka.

CBA: Beszéltél a terület misztikusságáról, a Quileutek-ről és a legendáikról. Tudsz nekünk mesélni egyről amire rábukkantál? A legendák miben hasonlítanak?
York Baur: Attól félek, hogy meg kell nézned majd a filmet, hogy megtudj párat!

CBA: Hogyan bukkantál rá a Twilight-ra? Olvastad a könyveket, van kedvenc karaktered vagy részed?
York Baur: Nos házas vagyok, és van egy 15 éves lányom, mindketten oda vannak a könyvekért. Nem fordítottam nagy figyelmet az elsőre, de mikor rájöttem, hogy a történet Forks-ban játszódik, már jobban elkezdett érdekelni és ez volt a kezdete ennek a film projektnek. Azt hiszem, mindig az első könyv a legjobb, mert az az első! Tehát, azt hiszem a kedvencem a Twilight. A kedvenc karakterem Alice – van benne egy bizonyos elegancia és rejtélyesség is.

CBA: Az igazi Forks miben hasonlít a Twilight-bélire?
York Baur: Stephenie Meyer nagyszerű munkát végzett, pontosan ábrázolja a várost és a környező területet. Temészetesen teljesen nem tökéletes, és hallasz bizonyos különbségeket a helyiektől mint amit a filmben láthattunk, de a legtöbb részlet a helyén van és helyes is. Elhiheted, hogy Stephenie újságírói megközelítésben fedezte fel a területet, és néhány embert meg is szólaltattunk a filmünkben, akik beszéltek is vele, amíg itt kutatott hosszú ideig, mielőtt bárki is tudta volna, hogy a Twilight Saga ilyen népszerűvé válik.

CBA: Van kedvenc területed Forks-ban vagy azon kívül?
York Baur: Személy szerint azt hiszem, La Push az egyik kedvencem. Nem csak a strand természetes szépsége miatt, van egyfajta rejtelmesség, amit érezhetsz is, és azt hiszem, hogy ez át fog jönni a filmben is. Ott voltál, szóval tudod mire gondolok.

CBA: Van kedvenc helyed, ahol szeretsz enni?
York Baur: Mindig is szerettem „Fork’s Coffee Shop”-ját. A város közepén található szószerint és képletesen is. Látni fogod a filmben, és ahogy a Twilight-ban is, hogy ez a hely egy közösségi középpont, ahol beszélgethetsz – ha tudni akarod hogy mi folyik Forks-ban, egyél a Fork’s Coffee Shop-ban.

CBA: Köszönjük Mr. Baur azt az időt, amit ránk szánt. Elismerően tudok csak nyilatkozni erről a projectről. Igazán tetszik az ötlet, és azt hiszem ez egy testhezálló feladat volt számára. Az kívánjuk, hogy sikeres legyen.

David Slade fotó: Taylor és a hátraszaltó

Egyre jobban kezdem megkedvelni az Eclipse rendezőjét, David Sladet. Ugyanis nem tudom, hogy mi ütött belé, de sora küldi a jobbnál jobb képeket Taylor-ról. Most éppen egy olyat rakott fel Twittere, amin hátraszaltózik Tay, és oda is írta hogy ezt állóhelyzetből csinálja. Ezt egyébként már az EW-s videókban is láthattuk. Azt hiszem a Team Jacobosokat elkényezteti a rendező. Valaki írt David-nek, hogy jó lenne, ha Rob-ról is küldene képet, de van egy olyan sejtésem, hogy ezt Rob nem akarja. 

2009. augusztus 30., vasárnap

Az egyik New Moon színész túl messzire ment Kristen Stewart-tal

A New Jersey-i Parsippany-ban elkezdődött a hivatalos Twilight találkozó második napja. A találkozó egyórás Kérdezz és felelek részén Kiowa Gordont (Embry), Alex Merazt (Paul) és Chaske Spencert (Samet) faggatták a rajongók.
Kezdetekben Meraz a színpadon egy fekete napszemüveget viselt, hogy elrejtse sérülését, amit egy vegyes-harci kiképzés során szerzett miközben az Eclipse egyik jelenetére készült, amiben Kellan Lutzcal fog szerepelni. „Elméletileg ez egy jó ötlet volt, de a szemembe belekaptak.” – mondta. „Szóval most vörösek. Elég bizonytalan vagyok.”
Míg Meraz pofonokkal készül fel az alakváltó, Paul szerepére, addig Spencer a Quileute falkavezető szerepéhez való megközelítéséről mesél. „Sok filmet néztem meg, ami kapcsolódhat a karakterhez, Sam-hez, és mindenre kiterjedő dolgot megnéztem.”
Egy dolgot próbál meg elkerülni a trió, míg felkészülnek a szerepekre, mégpedig a blogok olvasását. „Az első két hétben, mikor kiderült, hogy a falka tagja leszek, megtettem.” – mondta Meraz. „A lakókocsiban voltam és azt mondtam: ’Az emberek szeretnek engem! Az emberek szeretnek engem!’” De ez hamar alábbhagyott és a negatív kritikák elkezdtek elérni a színészt. „Rákerestem magamra a Google-on, és nem találtam magamról semmi olyat, amit szerettem volna.” – tette hozzá. „Egy 8 évessel azonosítanak.”
A beszédes trió a színpadon megosztotta közös élményt is, mégpedig azt amíg félmeztelenek voltak, és esett a hideg eső, összeölelkeztek, hogy melegen tartsák egymást.
Viccest történeteket is meséltek a New Moon forgatásáról, ezek közül az egyik Kristen Stewarttal kapcsolatos, mely Meraznak is kínos pillanatokat okozott.
„Úgy döntöttem, hogy, a falka egész éjjel fent lesz hogy megkeresse azt, aki a rezervátumban embereket öl, szóval nem aludtunk túl sokat. Úgy gondoltam, hogy milyen jó ötlet lenne, ha 10 napon keresztül fent lennék.”
Egy egyszerű jelenetnek indult – Bella és a falka közötti konfortáció – Meraz agyában ez egy „Brando-i pillanatá” vált. Ki akart valami mást is próbálni, miközben a jelenetet forgatták a színész túl agresszívan játszott: kiabált, és megragadta Stewart nyakát, és ráüvöltötte a szövegét.
„Chris Weitz leállított a jelenetet és azt mondta: ’Szeretem az energiádat Alex, de egy kicsit vegyél vissza.’” Spencer közbeszólt: „Időközben a producerek hátul kiborultak.”
„Mert senki nem nyúlhat Kristen Stewarthoz.” viccelődött Alex. A dolgok még jobban felfokozódtak Meraz számára, mikor farkassá válik. A New Moon-nál, Weitz elmondta a színészeknek, hogy képzeljék el az átalakulást, mint amikor egy pattogatott kukorica kipattan/kipukkan, ez azt jelentette hogy a színészeknek egy kicsit rázkódniuk kellett mielőtt a CGI átveszi a szerepüket. A regényben a farkasok olvasnak egymás elméjében, a trió elmondta, hogy ezt gyors felvillanásokkal fogják ábrázolni a filmben. „Az igazi farkasok is hasonlót tesznek.” – mondta Meraz. „Az alfa hím a szemével éri el ezt.”
Spencer és Meraz egyik emlékéről beszél, ami a sziklaugrásos jelenethez kapcsolódik, a kaszkadőrjelenet ők maguk csinálták meg, bár Spencer-nek az egyik kedvenc jelenete az mikor Sam szerelmét, Emily-t (Tinsel Korey) csókolja meg. „Sokszor kellett felvenni.” mondta Spencer. „Ez egy nehéz munka.”

Boldog névnapot!!!


Igen, tudom, hogy Bella igazából Isabella, de mivel a rövidebb változatot jobban szereti ő is meg mi is ezért Bella névnapja alkalmából sok minden jót neki!!!

[Elég gázul hangzik névnapja alkalmából felköszönteni egy képzeletbeli karaktert igaz??? :D Várjatok csengettek..... Jó napot Uraim, miben segíthetek?....Igen én vagyok.... Hova megyünk????És minek hozzá az az összekötős kabátszerű zubbonyizé????]

Norbi update: hát khmmm...izéééé... kedves társszerkesztő kollégám felhívta egy apróságra a figyelmemet. Bella névnap HOLNAP van... nagy sorry mindenkitől, ennyit tesz ha munkanélküli az ember...összefolynak a napok :D ja és azért is kavarodtam be, mert mi a hétfői névnapokat is ma ünnepeljük, szóval teljes zűrzavar és agyelhagyás :) ezt tekintsétek holnapi bejegyzésnek :)

Eclipse forgatási hírek #4

- Mint tudjátok Pénteken forgatták le a Forks-i középiskola érettségi bizonyítványosztását. De előző nap, tehát Csütörtökön egy olyan jelenetet forgattak, mikor Bella és középiskolai barátai az érettségi izgalmairól beszélgetnek. Másnap délután forgatták a bizonyítványosztást, ahol is Jessica beszédet tartott.
- A Lainey Gossip jóvoltából megnézhetitek Jessicát, Mike-ot, Angelát és Eric-et az érettségis szerelésükben. Valamint még Jasper-ről is készült néhány kép, és nekem ebből az jön le hogy ő is ott lesz a bizonyítványosztáson, de csak mint meghívott. Egyébként a kalap alatt valami szörnyű az a frizura, az a szín.
- Még a hét elején megérkezett Sabrina Frank Vancouver-be, tudjátok az a színésznő, aki megnyerte a német "Mission Hollywood" című valóságshow-t. Melynek egyik nyereménye az volt, hogy szerepelhet majd az Eclipse-ben. Ki is derült, hogy kit fog eljátsza: nem mást, mint Rosalie barátnőjét, Verát.
Egy park-jelenetet forgattak le együtt az 1933-beli Rochester környékén. A jelenet lényege, hogy Royce bámulja Verát, de közben elfeledkezik róla hogy Rosalie mellette van. Később Rosalie (még emberként) és Vera jelenetet vettek fel, melyben már Vera kisbabája is szerepel.
A Lainey-s link alatt nézhettek meg a repülőtéren készült képeket Sabrináról. Jack Huston pedig már el is hagyta Couve-ot, ugyanezalatt a link alatt szintén van róla pár kép.
- David Slade mostanában igen szorgalmasan irkál a Twittere, most egy képet küldött Taylorról, a Team Jacobosok legnagyobb örömére. Ezt még akkor készítette, mikor a kamerákat, és a fényeket állították be. Köszi David! :)
- Érdekességképpen még két képet is küldött: egy fűkalászszerűség {nem értek a növényekhez :)} fotózott le La Push környékén.A képért kattints ide.
Illetve egy olyan képet is megosztott velünk, ami egy kicsi bepillantást enged a forgatásba. Ugyanis lefotózta a 'Sound Boots'-okat, ez úgy néz ki hogy a cipőjükre ráhúztak egy fekete nylon (?) zsákot, ugyanis mikor zajos terepre mennek (értem ezalatt a köves utakat) akkor ez valamelyest visszafolytja a hangokat. David is írta, hogy nagyon divatosak a csizmáik, amivel egyet is értek.  Itt a kép.

2009. augusztus 29., szombat

Robert és Kristen állatai

Olvasói kérés:)
Szóval a tudomány mai állása szerint Rob egy fehér, kistermetű terrier tulajdonosa, akit Patty-nek hívnak és tavaly, őt köszöntötte fel Valentin-napon, erről van egy vidi is, de még a GQ interjújában is megemlítette a kis bozontost:
"Emlékszem, tinédzser voltam és azt hittem a barátnőm megcsal engem és teljesen felbosszantottam magam ezen. Úgy tettem, mintha sírnék. Teljesen jogtalan volt az egész-még csak nem is éreztem semmit. Elmentem valami pub-ba és a hazautat végigsírtam. És lefeküdtem a kutyám helyére. Reggel felébredtem és a kutya úgy nézett rám, mintha azt akarta volna mondani, hogy : "Te egy szélhámos vagy"
De ami legrosszabb volt, hogy közben Rob rájött, mégsem csalta meg a lány.
"Azt hittem, hogy őt látom egy másik sráccal, de még csak nem is volt azon a helyen. 3 napon keresztül kértem bocsánatot a kutyámtól."
Állítólag Rob nagyon szereti a kutyust és nem szívesen hagyta őt a szüleivel Londonban, amíg a New Moon-t és az Eclipse-et forgatja. /GQ interjú 2009 április/
Az első képen állítólag konkrétan Rob kutyája van a képen a testvérével, Victoria-val, de egyáltalán nem biztos, hogy ez tényleg így van.

Kristen-nek 3 kutyája van, Oz aki egy hosszúszőrű skót juhászkutya [collie] keveréke valamint Jack és Lily akik nem tudom milyen fajtájúak, mert az IMDB azt írta, hogy mutts, de a mutts azt jelenti, hogy tökfilkók. Lehet ezt arra érti, hogy játékosak a kis csahosak. Kristenéknek van egy macskájuk is, akinek Jella a neve. Van egy video, egy macskáról, aki elkísérte a Messengers forgatására is, de Kris őt Max-nek nevezte nem Jella-nak... Jó. Nagy. Cicus. És tök jó látni, hogy Kris is mennyire el tud/tudott merülni a PSP-ben :D
Egyébként kicsit promotálom magam, van egy Kristen-es oldalam is ám, szóval aki szereti nézzen be hozzám és írjatok valamit az üzifalra. JustKstew



Interjú Taylor Lautnerrel: Oh my Jacob!

Külföldi rajongói oldalak készítettek egy kis interjút Taylor Lautnerrel, Jacob Black megformálójával amiből megtudhatunk pár dolgot a forgatásról, és a falkatetoválásról is.
Szóval ebben az évben a paróka jobbnak tűnik?
Tudod, őszinte leszek ezzel kapcsolatban.

Jobban néz ki, sokkal természetesebb.
Köszönöm, tényleg természetesebbnek hat. És nem is viszket, nem zavar egyáltalán. Jó csapatot alkottunk. A forgatáson mindenki nagyszerű.

Tényleg tetováltak?
Nem. Nem, nem, nem…

Előkerült Bella és Charlie - érettségi forgatás

Itt vannak a képek az érettségi átadásról,melyeken jól lehet látni akit már régóta vártam/vártunk, Kristent és Charlie-t alakító Billy Burke-öt. Kris parókája egész jó lett, mi spec. sokkal rosszabbra számítottunk. Jó, így is látszik, hogy nem a saját haja, talán azért is, mert kicsit máshogy is van fésülve ill. a színe is mintha egy picit eltérne az eddigiektől, de nekem nincs bajom vele. Charlie-nak is szerintem sikerült a saját bajuszát visszanövesztenie a forgatásra. Egyébként azt tudtátok, hogy az első rész forgatása előtt Billy odament Catherine-hez /Hardwicke/ és ő javasolta, hogy szerinte a karakterének bajuszt kellene viselnie? Mert az szerinte olyan rendőrös és illene Charlie-hoz. Úgy gondolom jó döntés volt ez Billy-től és örülök, hogy ilyen apróságokkal próbálja meg feldobni Charlie szerepét :) Ezen a forgatási részen ott volt még Peter/Carlisle, Elizabeth/Esmé, Ashley/Alice, Anna/Jessica, Jasper/Jackson.
Képek:  Peter elhagyja a forgatástForgatásról 1., és 2.  VideóKristen és Billy elhagyja a forgatás helyszínétPeter elhagyja a helyszínt.

2009. augusztus 28., péntek

Friday-Fanstuff-Frenzy #4 - LOL

Ha péntek akkor Frenzy-nap. Most megpróbáltuk a Twilight szereplők vicces oldaláról vidit keresni és rengeteget találtunk. Ebből itt van most néhány. Mind nagyon kééééész!!! :D



Clearwaterék

Az I'm not obsessed készített egy kis interjút Leah Clearwater megformálójával Julia Jones-szal.
"Minden néhány héttel ezelőtt történt, két héten belül már forgatni fogok. Mindenhová ahová megyek magammal viszem a könyveket, és már majdnem végigolvastam őket." Julia elismerte, hogy edzenie és változatosan kell majd étkeznie. "A farkasok emberi alakja hihetetlen, ezért kellett Taylornak a New Moonra kigyúrnia magát. Valószínű, hogy megint el kellenne kezdenem futni." Van bármi ami miatt aggódik a színésznő? "A könyvben Leah-nak rövidre van vágva a haja. Szóval a most nagyon aggódom emiatt, hogy levágják az egészet."
David Banuelos készített BooBoo Stewartról képeket. Szerintem nagyon jó választás volt Seth karakterére. Amúgyis Jacob mellett ő a másik kedvencem

Cullenék visszatértek

Azt hiszem, az a sok ima amit elrebegtünk meghallgatásra talált. Tegnap Annie már felrakott 2 képet Rob-ról, amint az Eclipse forgatására igyekezett egy fekete autóval. De most már láthatjuk őt mint Edward Cullen is. Már csak Kristen-ről szeretnénk képet, nagyon kíváncsiak vagyunk hogyan oldották meg a hajproblémát. Reméljük jól...
Frissítés: Anna Kendrick (Jessica Stanley) is készült néhány kép. Nekem úgy tűnik mintha fel lenne tűzve a haja, talán a diplomaosztót vették éppen fel. Ashley/Alice-ről és Jackson/Jasper-ről is készült pár kép.

2009. augusztus 27., csütörtök

Ashley fotósorozat





Úgy látszik ma ilyen bolondok napja van :) De ez nekünk csak jó!! :) Ashley-Alice fanok előnyben, kedvencetek helyes virágos ruciban és lehengerlő mosolyban! :)

Véééégre forgatási képek!!!


Azt hiszem a kézremegésnek, hallucinációknak és a Twilight napi 3szori megnézésének véget vethetünk, mert itt vannak a képek Robról és az Eclipse forgatásról!!!Sajnos csak két kép de ez is valami.

A Death Cab for Cutie a New Moon soundtrackalbumán

Nem hiszem el, hogy mi van ma, Volturis promóképek dögivel, most pedig a New Moon hivatalos Soundtrack albumának borítója is kikerült. Nagy meglepetés nem ért, hiszen a plakát köszön vissza a borítóról is. De ami még ennél is jobb, kiderült az egyik szám előadója és címe. A Death Cab for Cutie egy teljesen új számot írt a film számára, amely címe Meet Me On the Equinox. Az album 2009. október 20-án kerül a boltokba.

Eclipse forgatási hírek #3

Az Eclipse stábja ezen a héten is keményen dolgozik. A Lainey Gossip a következő információkat osztotta meg velünk:
- David Slade-től tudjuk, hogy hétfőn Robbal és Kristennel forgatott. Valószínűleg a rétes jelenetet, mikor Edward és Bella az esküvőjükről beszélgetnek, és megegyeznek az időpontról is.
- Kristen ezen a héten már Taylorral is forgatott, mégpedig azt a jelenetet mikor az erdőben Bella vérét, illatát "otthagyják", hogy az újszülötteket megtévesszék.
- Jack Huston is megérkezett VanCity-be.

Mely jeleneteket várjuk a legjobban a New Moon, az Eclipse és a Breaking Dawn moziváltozatai esetén?

Az MTV összeállított egy 5-ös listát, hogy mely jeleneteket várják a legjobban a Twilight Saga rajongói a filmek során. Vigyázat: Spoilert tartalmaz.

5. Bella és Edward újratalálkozása Olaszországban
Egy majdnem teljesen Edward nélküli New Moon esetén a könyv végén az olvasók már epekedve várták Edward és Bella újraegyesülését. Melyről már az olaszországi forgatások idején képeket is kaptunk, na meg az új 2. trailerben is láttunk egy részletet.

4. Jacob szerelme
Szegény Jacob. Az Eclipse után úgy tűnt, hogy Jacob minden reménye elveszett, hogy megtalálja a szerelmet. Végülis a Breaking Dawn-ban Stephenie Meyer megajándékozta bevésődés élményével, mégpedig Bella és Edward kislányába, Renesmee-be vésődik bele.
Egy kis részlet a BD-ből:
„Minden kinyílt bennem, ahogy félig-vámpír, félig-ember gyermek apró porcelán arcára néztem. Minden szál, ami eddig az életemhez kötött, most azonnal szétszakadt, mintha elvágták volna egy köteg léggömb madzagját. Mintha minden, ami azzá tett, ami voltam – a szerelmem az emeleten fekvő halott lány iránt, a szeretetem apám iránt, a hűségem az új falkám iránt, a szeretetem a többi bátyám iránt, a gyűlöleten az ellenségeim iránt, az otthonom, a nevem, én magam – elvált volna tőlem- nyissz, nyissz , nyissz – és felszállt volna semmibe.”

Eclipse: Az iskolai jelenetek előkészületei

Mint már Annie is írta az Eclipse iskolai jeleneteinek forgatása zajlik. Sajnos a szereplőkről még mindig nincs kép, de a helyszín előkészületeiről igen. Olyan sokminden nem látszik, csak a trailereket fotózták le, meg a suli ebédlőjét kívülről (a zászlókról gondolom, hogy az). Meg ahogy stáb dolgozik az előkészületeken.
Iszonyúan szeretnénk már látni pár képet Robról és Kristenről, és szerintem talán most kapunk is, hiszen akik olvasták a 3. könyvet azok tudják hogy a parkolóban elég sok minden történik és hátha meg tudnak ebből örökíteni egy-két dolgot. Tudjátok a remény hal meg utoljára.
A képekért köszönet a TwilightGossip-nek!

Twilight ereklyék

Ahogy elnézem a chat-et érdekelnek titeket a Twilight-os ereklyék. Egyébként mi is láttuk ezeket az akciófigurákat, de nem nyerte el tetszésünket. Legalábbis szerintem kifejezetten csúnyák, és ehhez képest még drágák is. De teljesítjük olvasóink kívánságát így utánanéztem hol lehet nálunk venni Twilight-os ereklyéket.
Az egyik cégnél 125 db ereklye közül lehet válogatni: esernyőt, posztereket, ékszereket, pólókat, kitűzőket, matricákat, ágyneműt, takarót, sebtapaszt...stb. lehet venni. Egy-két dolog nem is olyan drága.

Twilight-os ereklyék #1

A másik cég kifejezetten a figurákra állt rá, de ezek még a Twilight-osak.
Twilight-os ereklyék #2

Még a Vateráról lehet különböző Alkonyatos dolgokhoz hozzájutni, illetve a 3. megoldás a külföldről való rendelés. De ha valaki mindenképpen akar magának venni valamilyen dolgot szerintem valamelyik magyar oldalról tegye, hiszen ha utánaszámoltok nagyjából ugyanott tartotok.

És ha még ez sem lenne elég már papírfigurákat is lehet venni, már lassan az az érzésem hogy a hülye T-rajongó mindent megvesz, gyártsuk nekik a sok baromságot elvet követi a Summit és a hozzá kapcsolódó cégek. Mert én a papírfigurákat már annak tartom. :) Sorry, akinek a lelkébe beletapostam! :)

New Moon - Papírfigurák

A képekért köszönet Edie-nek!

2009. augusztus 26., szerda

Sokmindenki sokfelé


Újabb napok teltek el az Eclipse forgatásából. Semmi Rob, Kris, Taylor hírrel nem szolgálhatok per pillanat, de a többiekről van egy csomó kép és info szóval most nem hanyagolunk mi sem senkit :)
Jackson és Kellan visszatért Vancouverbe hétfő környékén és Kellan kedden már megint futni ment. Én nem tudom, hova edz ilyen sokat, amúgy is nagyon jó kondiban volt, de ez a csávó egyre csak nagyobb lesz... Ami nekünk nem gond, amíg van min legeltetnünk a szemünket khmmmm....
Ashley-t és Xavier-t forgatásra menet szúrták ki, mostanában sokat lógnak együtt, ami szerintem tök jó, tekintve, hogy Xavier eddig főleg Bryce-al lógott...Ha már Bryce...akkor edzőterem. Nagyon gyúr a keményebb részekre, de /most nagyon szemét leszek, tudom, vascső.../ azt a segget az elkövetkezendő egy,másfél hónapban az életbe nem tudja ledolgozni. A paróka meg olyan sz...ul áll rajta, hogy arra szót vesztegetni is kár. Kedves Rachelle-ünk ma forgat utoljára Rómában aztán irány haza, üzente a twitteren. Nikki és Liz viszont szinte össze vannak nőve. Gyakorolják az anya-lánya szerepet???
Közben az "embereket" alakító színészek is megérkeztek Vancouver-be és van aki már javában forgat az iskolában éppen ma, szóval nagyon reméljük lesznek képek, amiken esetleg Rob és Kris is rajta lesz.
Anna,Christian,Justin,Mike a reptéren
Nikki és Liz kószálnak
Ashley és Xavier munkába menet
Kellan edzés
Bryce edzés
Jackson reptér & Kellan reptér

Nikki Reed sorozat


Úgy látszik, a nyár vége a fotósorozatoknak kedvez, Kristen és Taylor képei után most egy Nikki Reed fotósorozatot kapunk, melyet Alex Hoerner készített. Érdekes ez a sorozat, leginkább a természetes, smink-mentes szó a legjellemzőbb rájuk szerintem. Nikki melegítőbe fekszik egy ágyban :D Jópofa ötlet, de valamikor mondjuk egy pizsipartisat is csinálhatnának a lányokkal együtt, meg remélem lesz megint egy Vanity fotózás... De olyat mindenképp akarok ami Rob és Kris!!!! Ezer éve semmi kép róluk. Lassan jönnek az elvonási tünetek...

Több Nikki

Twilight Forksban

Már nem csak a könyvekből készül film, hanem mindenről ami a Twilight Saga-val kapcsolatos. Ebben az esetben Forksról készítettek egy dokumentumfilmet, mely bemutatja a Washington-i városkát. Az MTV-nek adott interjút a film producere és rendezője.
Ha olyan vagy, mint a legtöbb Twilighter, akkor a naptárodban biztos November 20-át (esetünkben November 19-ét) egy hatalmas X-szel, egy esetleg két csillaggal vagy 4-5 piros körrel jelölted meg. De ha nem tudsz ilyen sokáig várni, akkor most egy új dátumot is megjelölhetsz – egy új Twilight-tal kapcsolatos film elébe nézünk.
„A teljes címe Twilight Forksban: a Saga igazi városa.” – mondta York Baur producer, aki néhány információt is elárult kizárólag az MTV-nek, amelynek a létezése eddig titokban maradt – egészen mostanáig. „Ez a városról szóló dokumentumfilm, megtudjuk hogy milyen hatással van a Twilight a városra. A DVD HD minőségű lesz, a nyilvánosság számára Október 15-étől lesz elérhető.”
„Mindenkinek, aki rajongója a Twilight-nak van elképzelése arról, hogy milyen is Forks.” – mondta Brown a valódi Washington-i városkáról, ahol Stephenie Meyer romantikus vámpír története játszódik. „A filmben egy kis bepillantást kapunk. De valójában a Twilight-ot nem Forks-ban forgatták. Tehát elmentünk Forks-ba. Lehetőségünk volt találkozni emberekkel, és meglátogatni néhány helyeket amik szerepelnek a történetben.”
A forgatás során kihasználtak a kis fakitermelő város gyönyörű, természetes és hatalmas erdőit és lenyűgöző strandjait. A film szórakoztató és őszinte, miközben felvilágosít és több mint titokzatos – mindezt egyszerre. A film hivatalosan nem kapcsolódik a franchise-hoz, de betekintést abba az igazi városba, ami inspirálta az írónőt.
„Valójában Forks környékén nőttem fel.” – mondta Baur. „A családomnak volt egy nyári faháza, 3 éves korom óta… az emberek igazán kivételesek, és annyira távoli ez az egész. Az egyik tény, amit megtudtunk az utazás során, hogy Forks közelebb van a világűrhöz, mint a legközelebbi Wal-Marthoz! 62 mérföldre van a világűrtől, a Sequim-i Wal-Mart pedig 67 mérföldre van. Ez egy nagyon különleges, és egyedülálló hely.”
Az utolsó néhány évben, több tízezer rajongó tett zarándoklatot Forksba. De ha nem akarsz egy hosszú túrát tenni a mély erdőbe, ahol Cullenék élhetnek, az ’Alkonyat Forksban’ bemutatja hogyan született meg a jelenség – és azt, hogy a vámpírok és a vérfarkasok igazán élvezik e a régió híres esős éghajlatát.

MTV interjú Kristen Stewarttal és Taylor Lautnerrel

MTV: Kristen, véleményed szerint a Bella és Jacob kapcsolata a New Moonban más, mint a Twilightban Belláé és Edwardé?
Kristen: Ezek különböző kapcsolatok; teljesen rendkívüliek.

MTV: Úgy tűnik, hogy sokkal vidámabb.
Kristen: Igen, pontosan. Lazábbak; jól érzik magukat egymás társaságában. Edward és Bella mindig annyira furcsák, tudod?
Taylor: Mindig annyira feszült és merev.
Kristen: Csak ő (Jacob) tudja kihozni ebből a mély gödörből. Szó szerint meghalna; nem enne és hasonlók. Jacob az egyetlen, aki megmenti ettől.

MTV: Melyik az a legfontosabb dolog, amiatt türelmetlenül várjuk, hogy a New Moon Novemberben a mozikba kerüljön?
Taylor: Azt hiszem a legfontosabb dolog, az mikor egy időre eltűnök, és (Bella) elkezd megint depresszióba süllyedni. Depressziós lesz – így nevezik ezt? – mikor elmegyek.
Kristen: Oh, istenem, igen.
Taylor: Aztán visszatér, és felfedezi, hogy vérfarkas lehettem, szóval ez egy nagy dolog. Igen, átváltozom egy-két alkalommal farkassá, ami döbbenetes.

2009. augusztus 25., kedd

Rob új Vodkás /Stoli/ pólót kap

A www.myrobertpattinson.com oldal szerkesztője azzal az isteni ötlettel állt elő, hogy megajándékozza Rob-ot egy tartalék Stoli pólóval, hiszen a régire már ráfér a tartalék erősítés :) Ez a póló végigkísérte Rob karrierjét az évek folyamán, sokat szerepelt paparazzi képeken és hivatásos fotókon, kifordítva viselve... A pólót Rob is biztosan nagyon szereti hiszen több lyuk van már rajta mint egy ementáli sajton, de ő lelkesen toldozz-foltozza, és valószínű saját maga varrja meg az elszakadt részeken az érdekes öltéseket elnézve :) Egyesek már már olyan erőt tulajdonítanak a pólónak, aminek a hatására az ember romatikus hangulatba kerül és elkezd forrni körülötte a levegő.... Erre bizonyítéknak hozták fel azt a két koncerten (Sam Bradley és KOL) készült képet is, melyen Rob és Kris meghittebb hangulatba kerültek...és mit viselt Rob? A mágikus Stoli pólót. Itt van a két kép és még egy video(!) is a póló tiszteletére. Mi is megemlékezünk most eme felbecsülhetetlen értékű pólóról :)
Én mindenestre kíváncsian várom, hogy sikerül e a címzetthez eljuttatni a pólót és hogy Rob hordani fogja e. A fejleményekről mindenképpen írni fogok! Ja egyébként a Fed-Ex-el akarta elküldetni a csaj a pólót, csak hát 53 $ költség őt is kicsit khmm. érzékenyen érintette, így inkább a sima postát választotta. A szállítási időt 6-10 napra becsülték, a csomag tegnap került feladásra.




Az erősítés már úton van, kitartás Stoli póló:

Via és sok már Robos oldal :)